Országgyűlési Napló - 2020. évi őszi ülésszak
2020. november 23. hétfő - 171. szám - Dunai Mónika (Fidesz) - a Miniszterelnökséget vezető miniszternek - „Hogyan nyerhetett egy frissen alapított offshore cég a BKV tenderén?” címmel
2339 megnyitni, erre néma csend volt, miközben – emlékezzünk rá – az önkormányzati választás után pont a főpolgármester volt az, aki bejelentette, hogy közösségi térré teszi a Városháza parkolóját, megnyitja a főváros és az V. kerület lakói előtt. Most ez nem történt meg, azóta sem. Döbbent és néma csend van. Úgyhogy arra kérem képviselő urat, hogy vesse latba a befolyását a fővárosnál, és járjon közben annak érdekében, hogy a főváros is legalább annyi döntést hozzon meg, és olyan mértékű átcsoportosítást hajtson végre, mint ahogy azt a kormány a tavasz folyamán megtette. Azzal egészíteném ki, hogy ezt nemcsak mi kérjük, hanem a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara is. Számtalan ötlet hangzott már el arra vonatkozóan, hogy a budapesti vállalkozásoknak hogyan lehetne segítséget biztosítani. Eddig a főváros részéről egy fillér támogatást a fővárosi vállalkozások nem kaptak. Köszönöm. (Taps a kormánypárti padsorokból.) ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszterelnök-helyettes úr. Egyperces viszonválaszra Kocsis-Cake Olivio képviselő úré a szó. Parancsoljon! KOCSIS-CAKE OLIVIO (Párbeszéd): Köszönöm a szót. Tisztelt Miniszterelnök-helyettes Úr! Nem válaszolt a kérdésemre, hogy készül-e a kormány a válságra való tekintettel a saját működésének a racionalizálására. Ez a szolidaritás és a példamutatás ideje. Kíván-e ebben a kormány lépni? Csökkenteni kívánja-e az államtitkárok és a helyettesek számát, amelyek rekordszámúak? Kívánnak-e állami cégeket összevonni, hogy spórolják a közpénzt? Erre a kérdésre várom a választ. Ami pedig az ön reakcióját illeti, az első hullámról beszélt, és hogy átcsoportosítottak pénzeket. Igen, átcsoportosítottak pénzeket az önkormányzatoktól a kormányhoz. Az önkormányzatoktól elvették a pénzeket, amelyek a védekezés első vonalában vannak, és áttették a kormánynak, amely odaadja Mészáros Lőrincnek, és odaadja a saját vállalkozóinak a pénzt. A Városháza-parkolóról igazából igazat mondott. Igen, közösségi teret tervez ott a főváros. Tudja, mi a különbség a közösségi tér és a parkoló között? Nagyon sok minden. A közösségi tér nem a kocsiknak van, hanem az embereknek. Erre készül a főváros. Kérem, válaszoljon a kérdésemre! Köszönöm szépen. ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Egyperces viszonválasz illeti meg miniszterelnök-helyettes urat is. Parancsoljon! VARGA MIHÁLY pénzügyminiszter: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselő Úr! Úgy érzem, ön kettős mércével mér megint ebben az ügyben. Miközben az önkormányzatokat kívánja megvédeni, azonban elfelejtkezik arról, hogy az önkormányzatok milyen létszámbővítést hajtottak végre a 2019-es választások után. Szeretnék arra emlékeztetni, hogy Tarlós István főpolgármestersége idején kevesebb városvezető volt, mint most. De ha kerületi szinten nézem, itt számtalan példát tudnánk mondani arra vonatkozóan, hogy a kerületekben milyen létszámnövelés történt. Én csak a II. kerületet tudom önnek mondani. Ott is ötször annyi vezető van ma az önkormányzati testület élén, mint a korábbi kerületi vezetés időszakában. Arról már nem is beszélek, hogy kérdezze már meg majd a képviselő kollégáját, Tordai Bencét, hogy vajon mi szükség volt arra, hogy miközben Tordai Bence soha nem indult el II. kerületi választásokon, a felesége mégis az önkormányzat egyik bizottságába kerüljön. Hát, ha takarékoskodni akarunk, ha takarékoskodni kell, akkor ezekre most semmilyen tekintetben nincsen szükség. Először tehát a saját maga elvtársait győzze meg arról, hogy ezeket a létszámcsökkentéseket hajtsák végre. (Taps a kormánypárti padsorokból.) Dunai Mónika (Fidesz) - a Miniszterelnökséget vezető miniszternek - „Hogyan nyerhetett egy frissen alapított offshore cég a BKV tenderén?” címmel