Országgyűlési Napló - 2020. évi őszi ülésszak

2020. november 20. péntek - 170. szám - Az egyes elkobzott dolgok közérdekű felhasználásáról szóló 2000. évi XIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - SOLTÉSZ MIKLÓS, a Miniszterelnökség államtitkára:

2294 Köszönöm szépen, elnök úr. Köszönöm a konstruktív hozzászólásokat. Egyből a képviselő asszonynak szeretném jelezni, és ez szerintem a többi frakciónak is válasz talán: az egyik legnagyobb dilemma egyébként, hogy mi mindent vehetnek át a karitatív szervezetek, legyenek azok országosak, legyenek azok helyi kicsik, őrájuk is szükség van, és óriási munkát végeznek. Pontosan az a nagy dilemma, hogy mondjuk, a nagy kereskedelmi láncok mit adnak oda, és mikor adják oda. Most itt az élelmiszerről még ne is beszéljünk, mert akkor egy újabb olyan élethelyzetbe kerülhetnek bele a karitatív szervezetek, hogy egyik oldalról őriznek olyan termékeket, amit a láncok már nem tudnak eladni, vagy már lejárt a szavatosságuk, vagy bármiféle más baj van velük, és utána mi lesz azzal. Ott már nemcsak a márkátlanításról kell gondoskodni, hanem egyszerűen valóban akár a szemétként való kezelésről, veszélyes hulladékként kezelésről, vagy bármi más problémát is fölvet. Ezért én azt a húszéves gyakorlatot, amit tulajdonképp közösen kialakítottunk a karitatív szervezetekkel, és szerintem elég jól teszik is a dolgukat, én ezt követném továbbra is. Ebben benne van az, amivel szeretnék Kálló Gergely jobbikos képviselő úrnak a kérdésére is válaszolni, hogy mindent megpróbálunk, minél nagyobb márkátlanítási arányt elérni, de egyrészt kötnek a magyar jogszabályok, kötnek egyébként az európai jogszabályok, EU-s jogszabályok, és persze köt az, leginkább ez a legnehezebb, hogy a nagy cégek védik az áruikat. (18.30) És aztán tényleg van egy olyan pont, amire maguk a márkátlanítással foglalkozó, egyébként karitatív szervezetek... Ezt csak így zárójelben mondom, hogy ezt ők végzik, tehát nem kell külön létrehozni ilyen szervezetet, vagy volt egy időben, amikor fogyatékossággal élőknek és az őket foglalkoztató cégeknek is kiadták mindezt a feladatot, tehát amikor megkapják ezt a munkát, akkor megint csak óriási dilemma, hogy mennyire sérül az az áru. Mert ha nem szedik le annak az árunak a védjegyét, akkor az a baj, azért kapnak egyébként hatalmas nagy pereket a nyakukba adott esetben a karitatív szervezetek, a másik oldalról meg ha leszedik, akkor meg olyan sérülést szenvednek el ezek a termékek, hogy már nem lehet azokat felhasználni. Ellenben ez a törvényjavaslat valóban egy olyan további lehetőséget biztosít a karitatív szervezeteknek, így akár a saját munkájukhoz is, így akár a saját, mondjuk így, háttérintézményeikhez is, mint fogyatékossággal élők otthonainak a megerősítéséhez, amire óriási nagy szükség volt, és ebben a vámáruraktáraknak a telítettsége is mindenképp irányt mutatott nekünk, miszerint valóban olyan bűnjelek, és egy idő után már nemcsak a bűnjelek, hanem nyilván amikor már megvolt a tárgyalás, megvolt a döntés, kifizették adott esetben a perköltségeket és az egyéb más költségeket is azokból a termékekből, amelyek a raktárakban voltak - nos, felmerül, hogy most ezeknek a felhasználásával mi lesz. És nyilván az egyik feladata magának a szakterületnek, hogy ha tudja, adja el, de a másik oldalról pedig igényt tarthat rá a karitatív szervezet, és hála istennek, én azt gondolom, hogy most van egy olyan lehetőség, hogyha a törvényt közösen elfogadjuk, hogy ezeket az eszközöket fel fogják tudni használni a karitatív szervezetek a mindennapi életük segítésére. Én nem szeretnék a múltba visszamenni, és teljesen igaz az, amit Varga-Damm Andrea képviselő asszony elmondott, az teljesen igaz, én ugyanezt láttam, végigkísértem akár a húsz évvel ezelőtti törvény alakulását, akár az azt megelőző katasztrofális bűnözési időszakot, azt is, amikor mi ellenzékben voltunk, és európai uniós tagok lettünk, teljes mértékben átalakult egyébként a vámrendszer, a lefoglalt áruknak a mértéke és léptéke, és sok minden átalakult az elmúlt években. De egy dolgot tudok mondani önöknek: tíz évvel ezelőtt, amikor én a karitatív szervezeteknek a tanácsát újra elkezdtem vezetni, vagy nem újra, hanem elkezdtem vezetni, akkor alig volt eszközük, alig volt raktáruk, alig volt lehetőségük azt a sok-sok mindent, amit most megvalósítanak, profi módon végrehajtani, a lelkesedés hajtotta őket. És most, az elmúlt évek során mind magyarországi támogatásból, mind uniós támogatásból hatalmas nagy fejlesztéseket hajtottak végre, és ennek köszönhető, hogy a migrációs válság alatt a valóban rászorult embereknek, családoknak tudtak segíteni, és nemcsak határon belül, hanem határon túl is, Szerbiában, Horvátországban, Szlovéniában. Ennek köszönhető az, hogy most már, hogyha nagyon nagy baj van a Kárpát-medencében, és nem csak Magyarországon, ezekkel az eszközökkel sokkal profibban, sokkal szakszerűbben és szervezettebben tudnak segíteni természeti katasztrófák során. És amit itt a DK képviselőjének szeretnék mondani: persze szükség van a sok kicsi karitatív szervezetre, de azért volt muszáj így összefogni az elmúlt évek során, és ebből nem is lehet engedni, mert sajnos a katasztrófáknak mindig