Országgyűlési Napló - 2020. évi őszi ülésszak

2020. november 20. péntek - 170. szám - Az ülésnap megnyitása - A kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - KÓSA LAJOS (Fidesz), a napirendi pont előadója:

2179 Az általam elérni szándékozott cél rendkívül egyszerű: részben segítsük a kicsiket a piacra jutáshoz. Erősíti a versenyt, sőt a nagyoknak is jót tesz az, hogyha egyébként nem kizárólagosak a saját piacukon, illetőleg a kizárólagosságot nem a minőségi versennyel, nem az árversennyel vagy egyéb szolgáltatásokkal biztosítják, hanem egyszerűen elterjedt az a szokás Magyarországon, hogy a nagy gyártók különböző vélt előnyökért a kereskedőknek kizárólagosságot adtak, illetőleg követeltek tőlük kizárólagosságot. A vélt előnyök pedig azért vélt előnyök, mert ha megnéztük a későbbi árak alakulását, akkor mindenütt kiderült, hogy igazából azokat az előnyöket, amelyeket a forgalmazóknak, a kereskedőknek adtak a nagyok, a napernyőtől a poháron át a söralátétig bezárólag, egyébként végső soron mégiscsak a fogyasztók fizették meg. Sajnos a verseny hiánya azt eredményezte, hogy azokban a termékfajtákban - csapolt sör, üdítő, ásványvíz -, amiben a kizárólagosságot biztosították, nálunk egészen egyszerűen magasabb volt az ár, mint a környező országok piacain, azokon a piacokon, ahol megnyitották viszont a kis gyártók számára a piacot, és kizárták az adminisztratív eszközökkel történő kiszorítást. A mostani javaslat kifejezetten a fogyasztók lehetőségeit vagy a fogyasztók által elérhető kínálatot is erősíti. Tehát itt nemcsak a kis gyártók érdekének a védelméről van szó, vagy a piaci verseny megtartásáról, hanem arról is, hogy hadd válasszon már a fogyasztó, hogyha betér valamilyen vendéglátóhelyre vagy egy fesztiválra, adott esetben több termékből. Hiszen az könnyen előfordulhat, hogy ha valamelyik nagy gyártó termékeit nem szereti, akkor nem jut egész egyszerűen más termékhez. Ezt ismerjük akár az alkalmi rendezvények, fesztiválok, de akár a vendéglátóhelyek, az éttermek gyakorlatából is. Összességében, én azt hiszem, hogy az a szabályrendszer, amit itt most a parlament elé tártam, egyeztetve egyébként a kicsi gyártókkal és a nagyokkal is, megfelelő eszköz arra, hogy a versenyt fenntartsuk, megfelelő eszköz arra, hogy a kicsiknek engedjünk piacra lépési lehetőséget, és a fogyasztók számára is a kínálatot próbáljuk meg bővíteni. Ez mind a minőség, mind az ár esetében jótékony hatású lesz. Figyelembe vettük azoknak az országoknak a szabályozási rendszerét Európában is és máshol is, ahol egyébként ezt a folyamatot korábban elkezdték. Azt kell mondjam, hogy a változások - a piaci verseny biztosítása, a piacra lépés biztosítása - még az olyan nagyon nagy piacokon is jótékony hatásúak voltak, mint az Egyesült Államok, ahol egyébként már húsz éve foglalkoznak a verseny biztosításával és a piacra lépés lehetőségével, és durván 10-15 százalékot ért el a kis gyártók piaci részesedése egyébként a Coca Cola és Pepsi Cola vagy a Coors hazájában. De az a helyzet, hogy még Hollandiában is vagy Németországban is biztosítják a kis gyártók piacra jutási lehetőségeit, holott ott igazán nagy gyártók is vannak. Teljesen természetes, mi hozzá vagyunk szokva, mármint mi, magyarok, hogy ha elmegyünk Prágába vagy akár Bécsbe, vagy elmegyünk síelni a környező országokba, akkor elérhető a helyi cseh, osztrák, német sör. Teljesen elképzelhetetlen, hogy olyan szerződést kössenek Schladmingban a forgalmazókkal, ami a Schladmingert kiszorítaná a saját piacáról. De azt egyébként már a szomszéd tartományban nem biztos, hogy lehet kapni, ott van más. Magyarországon nem a tradíció hiányáról van szó, hiszen egyébként Magyarországon a kis sörfőzdék elég komoly tradícióval rendelkeznek, hiszen még a magyar nyelvben is egy csomó olyan, hogy is mondjam, szólásmondás van, amely egyébként a sörfőzésből vagy a sörfogyasztásból jött, ami mutatja, hogy egyébként ennek azért vannak komoly tradíciói. Nem tudom, hogy tudják-e a tisztelt képviselők, de a „ki mondja a tósztot”, „hogy kerül a csizma az asztalra”, a „léhűtő”, ezek a kifejezések mind a kisüzemi sörfőzésből és sörkereskedelemből jönnek a magyar nyelvbe még a középkortól számítva. Tehát nem arról van szó, hogy itt nincsenek kis gyártók, hanem arról van szó, hogy addig, amíg olyan kizárólagos szerződéseket lehetett kötni, ami a kis gyártókat kiszorította a piacról jogi, adminisztratív eszközökkel, addig természetesen nagyon nehéz volt megállni vagy nagyon nehéz megélni a piacon. Ez vonatkozik egyébként nemcsak a sörre és az üdítőkre, de az ásványvizekre és az ivóvizekre is egyébként Jedlik Ányos hazájában, tehát egy olyan országban, ahol a szikvizet mi találtuk fel. Egy olyan országban, amely Európa leggazdagabb országa a helyi ivóvizek, ásványvizek területén. És ilyen eszközökkel a nagy márkáknak az egyébként tömegében gyártott, de amúgy gyengébb minőségű ivóvizei kiszorítják a piacról a kistermelőket, holott egyébként - ez itt nem a