Országgyűlési Napló - 2020. évi őszi ülésszak

2020. november 19. csütörtök - 169. szám - A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány létrehozásáról, valamint a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem működéséhez szükséges feltételek és forrás biztosításáról szóló törvény... - ELNÖK: - DR. BRENNER KOLOMAN (Jobbik): - ELNÖK: - DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz):

2157 Ha volt arra példa, hogy egyetemi autonómiát, a tudomány, különösen az oktatás autonómiáját valami alapvetően érintette, az pontosan az volt, amikor önök - Arató képviselő úr is akkor állami tisztséget viselt - bevezették a bolognai rendszert rapid mód, egyik pillanatról a másikra és kismillió szak esetében jött a visszajelzés, hogy ez egyszerűen nem fog menni, meg fog halni a dolog. Ez történt, a tanárképzést például teljes egészében taccsra tették, ez az igazság. Na, az valóban belenyúlt az egyetemi autonómiába, mert az érintette az oktatás kérdését. Példaként ön hozta az SZFE-t. A Színház- és Filmművészeti Egyetem esetében nem arról van szó, hogy valamit meg akarna ott szüntetni a kormányzat, az pontosan arról szól, hogy a meglévő mellett akar valamit bővíteni. Ez volt a szándék. Ez nem érinti megint az autonómia kérdését, mert a meglévő ügyeket nem abajgatná senki. Azt mondta, hogy emellé még bővítsük ilyen-olyan-amolyan irányokba is. Mint ahogy jó néhány egyetemen történt hasonló dolog az elmúlt években, évtizedekben, hogy bővítették a képzési kínálatukat és ilyen értelemben gyarapodtak. Azt mondja Hiller képviselő úr, hogy egy egységes agrárképzés lenne a kormány célja. Ilyen nincs megfogalmazva sehol, képviselő úr, hogy egyetlen nagy monolitikus egyetem legyen. Az van megfogalmazva, hogy hatékonyabbá kell tenni, és ez gyakorlatilag három agrárképzési centrumot jelent, egyet Nyugat-Magyarországon, egyet Közép-Magyarországon és egyet Kelet-Magyarországon. Mindegyikhez hozzátársítanak egyébként a klasszikus agrártartalmakon kívül egyéb, ehhez kapcsolódó sajátos profilokat. Így például ön említette Debrecent. Valóban, de ezt a múltkor is már egyszer elmondtam, emlékeim szerint, hogy a debreceni agrárképzésnek az a sajátossága és specifikuma, hogy jelentős mértékben, éppen az orvoskar jelenlétének köszönhetően, összekapcsolódik úgynevezett élelmiszer-tudományi területekkel, és nem csak és kizárólag klasszikus növénytermesztés vagy állattenyésztés. A most létrehozandó, Gödöllő központú agráregyetem, nem véletlenül kezdtem el pár dolgot említeni, nem klasszikusan csak állattenyésztés, növénytermesztés, hanem benne van a biológiai örökség megvédésétől kezdve nagyon-nagyon sok minden, természeti erőforrások hasznosítása, természetvédelem, klímakérdések. Ez egyúttal válasz arra is, amit Varga-Damm Andrea vetett fel, hogy a kuratóriumba ki hogy és mint delegál. Mivel nem klasszikusan csak és kizárólag az évtizedek óta ismert agrárspecifikus vonzata lesz az egyetemnek, nyilvánvalóan egyéb területekről is szükségeltetnek szakemberek, kellenek környezetgazdálkodáshoz értők, kellenek az élelmiszer-minőséghez értők is vagy e területhez kötődők. Egy kuratórium meg természetesen nem lehet regiment nagyságú, világos, hogy itt ilyen értelemben van egyfajta korlátozás. Tordai Bence nincs ugyan jelen, de mégiscsak azt tudom mondani... (Tordai Bence a jegyzői székből: Itt vagyok!) Bocsánat, elnézést kérek! De akkor is azt tudom mondani, hogy kérem, nézzen utána különböző állításoknak. Azt mondja, hogy a nemzetközi rangsorban alig szerepelnek a magyar egyetemek. Ez így nem felel meg a valóságnak. Pontosan az a helyzet, hogy az utóbbi nyolc-tíz évre, ha visszatekintünk, azt látjuk, hogy folyamatosan és mindig, van, ahol araszolva, kisebb lépésekben, de folyamatosan a magyar egyetemek közül legalább öt-hat-hét, mikor hogy, attól függ, melyik nemzetközi rangsort nézzük, de jönnek előrébb. Azt kell mondani, hogy a SOTE, az ELTE, a BME, a pécsi, a debreceni, a szegedi egyetemek ott szerepelnek, melyik mikor hol, milyen szinten, de alapvetően az első ezerben mindig benne vannak, ez az igazság. Ez nem kis dolog egy olyan méretű ország esetében, mint Magyarország. Amikor ön ilyet mond, lényegében ezeknek az egyetemeknek, ottani oktatóknak, kutatóknak a teljesítményét becsüli le. Szerintem ez nem helyes. Mint ahogy az sem helyes, ha azt mondja, hogy nem tudnak szociális alapon rosszabb családi háttérrel rendelkezők bejutni egyetemekre. Csak szeretném a figyelmét felhívni arra, hogy nézzen utána, hányféle ösztöndíj-lehetőség van, nézzen utána annak is, hogy hányféle szociális juttatást tudnak igénybe venni, és annak is, hogy a diákhitel-konstrukciókat hogy és mint sikerült kibővíteni az elmúlt időkben. Azt hiszem, hogy ezek a lehetőségek ennek a bővítését szolgálják. Én nem állítom, hogy ez Kánaán és valóban mindenre megoldás, de azt állítani, hogy ezek elől el vannak rekesztve az utak, az nyilvánvalóan nem felel meg a valóságnak. Szeretném azt is megjegyezni, hogy itt valóban nem magánalapítványról van szó. Közalapítványok jönnek létre, és mivel közalapítvány, a közalapítványra vonatkozóan igaz az, hogy a különböző állami hatóságok ellenőrzik, többek között például az ÁSZ is. Tehát egyáltalán nem az a helyzet, amiről önök vizionálnak, hogy mindenféle vagyonlenyúlás és az ördög tudja, mi minden történik. Azt hiszem,

Next

/
Thumbnails
Contents