Országgyűlési Napló - 2020. évi őszi ülésszak

2020. november 19. csütörtök - 169. szám - A villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - VARJU LÁSZLÓ, a DK képviselőcsoportja részéről:

2139 Tudja, mennyibe kerül egy visszakapcsolás? 20 ezer forint! Azt mondják önök, hogy tetessen fel kártyás órát. Ha véletlenül van egy erősáramú bojler otthon, és háromfázisú órát kell feltenni, az 56 ezer forintba kerül. Ha lenne neki 56 ezer forintja, kifizette volna az áramszámlát. Most nem úgy tűnik, hogy el fog tudni helyezkedni, nem úgy tűnik, hogy szárnyal a vendéglátás meg a kiskereskedelem, nem úgy tűnik, hogy mindenki tud otthonról home office-ban dolgozni, és nem 6 órában meg 4 órában van bejelentve, és sajnos nem úgy tűnik hogy átveszik a német Kurzarbeit szabályait, és minden embernek kifizetik, mondjuk, a munkabérének a 80 százalékát, és akkor van miből kifizetni a rezsit. Nem, ezt is addig fejlesztgetik, aztán úgy járnak vele, mint a lengyel mérnökök, hogy addig fejlesztgették a Fiatot, amíg kis Polski lett belőle. Itt is majd egyszer valamikor 50 százalékot egy tól-ig határban majd önök ki fognak fizetni, de a szolgáltatók meg nem fognak eddig várni. Mi ezeket a javaslatokat várjuk önöktől, ha már az enyémet elutasították, mert nem olyan régen ez a javaslatom, hogy ingyen kerüljön visszakötésre mindenki, főleg így a tél közeledtével legyen otthon áram. A XXI. században, megmondom őszintén, ez nem egy olyan kifejezett fényűzés, legyen fűtés, ez télen egyébként alapvetően nem egy nagyon fényűző dolog a XXI. század Magyarországában, ezt önök lesöpörték a Gazdasági bizottság ülésén. A fideszes képviselők nemmel szavaztak. Nem tudom megmondani, hogy miért, mert nem mondták meg. Gondolom, nem akarták megmondani. De én mégis azt gondolom, hogy ha önök beépítik ezeket a javaslatokat, és a magyar családok védelmében, a magyar családok lakhatása, energiaellátásának védelmében így a tél közeledtével egy multi nem jár el előrébb a gondolkodásban, a társadalmi szerepvállalásban, mint a kormány, szerintem az egy üdvözlendő dolog lenne, aztán majd a MET meg a Mészáros Lőrinc, meg a Garancsi most idén majd egy kicsit kevesebbet keres. Ki fogják bírni szerintem. Sokunk szerint ki fogják majd bírni, hogy majd most egy kicsit kevesebbet keresnek ebben az évben az energiaszektorból, kerestek tavaly is eleget; biztos vagyok benne, hogy jövőre is fognak, sajnos. Éppen ezért azt gondolom, adhatnák olcsóbban a magyaroknak az energiát. Ezt nem látjuk ebben a javaslatban, pedig belefért volna a jogharmonizációs kötelezettség mellett. Nagyon szépen köszönöm a figyelmet. (Taps a DK soraiból.) ELNÖK: Köszönjük. Most megadom a szót Varju Lászlónak, a DK képviselőcsoportja vezérszónokának. Parancsoljon! VARJU LÁSZLÓ, a DK képviselőcsoportja részéről: Elnök úr, köszönöm szépen a szót. Államtitkár úrnak nem fogok nagy meglepetést okozni, mert következetesen szeretném arra a figyelmet felhívni, hogy ebben az időszakban, amikor a járványveszély és annak következtében a gazdasági válság mivel jár együtt, melyek azok a fontos témák, amelyeknek egyébként itt kellene szerepelnie a parlament előtt. Ehelyett persze beszélünk másról, most éppen a villamos energiáról szóló törvény módosításáról, ami önmagában valóban fontos is lehet, de azt gondolom, ma abban a helyzetben vagyunk, amikor 160 ezer betegen túl van Magyarország, hogy vannak olyan kérdések, amelyeket illene, hogy a magyar kormány megbeszélje a magyar parlamenttel, már csak azért is, hogy ne az éjszaka leple alatt kelljen mindent kihirdetni. Értem, hogy veszélyhelyzet van, és ennek megfelelően a döntéseket meghozhatják, felhatalmazást kaptak rá, ettől még vannak olyan kérdések, olyan alapvető kérdések, amelyek a járványveszély kategóriába tartoznak, és azokról kellene beszélni. És akkor elkerülhetnék azt, hogy valamifajta pánikmozgás közben kelljen döntéseket hozni, és így megfeledkeznek arról, hogy mennyivel jobban járnának akár a szolgáltató szektorban is, hogyha a tömeges tesztelést bevezették volna, ha a dolgozóknak kevésbé kellene rettegni az elbocsátástól; és nem csak az államigazgatásban, az egészségügyben, a szociális intézményekben, a pedagógusoknál kellene ezzel foglalkozni, amit ott is csak részlegesen tettek meg, ráadásul úgy, hogy egyébként ebbe az önkormányzatok szálltak be, a fővárosnak és a helyi önkormányzatoknak közösen kell ebben lépni önök helyett. Éppen ezért mondom, hogy azok az emberek, akik veszélyeztetettek, legyenek azok a villamosenergia-szektorban, de most ide kell hogy hozzam, hogy igen, az iskolákban veszélyeztetettekre vonatozóan ezt be kellene önöknek vezetni, és alkalmazni kellene.

Next

/
Thumbnails
Contents