Országgyűlési Napló - 2020. évi őszi ülésszak
2020. szeptember 22. kedd - 151. szám - Napirend utáni felszólalások: - ELNÖK: - TORDAI BENCE (Párbeszéd):
207 vonatkozik, van, akire nem vonatkozik, de mindenkinél rejtett, ketyegő bombát tartalmaz, és az sem biztos, hogy a fideszes világ homlokterében van, hogy Magyarországon bizony a járványügyi veszélyhelyzetben, a legdurvább karanténnapok közepén is elmondható volt az, hogy különböző végrehajtói túlkapások révén a legkisebb nyugdíjak, illetve a legalacsonyabb keresetek 33, illetve 50 százalékát is végrehajtói letiltások alá lehetett vonni. Éppen ezért a Jobbik egy „hármas pajzs” javaslatot dolgozott ki, amelynek lényege az azonnali kilakoltatási moratórium, a hiteltörlesztési moratórium, de mindenkire és rejtett költségek nélkül, harmadsorban meg a már említett végrehajtói visszaélések teljes körű lefejezése, magyarul az, hogy a legkisebb nyugdíjra, a minimálbérre és az alapvető megélhetéshez szükséges jövedelemre vonatkozóan ne lehessen hasonló, 33, illetve 50 százalékos végrehajtói letiltásokat eszközölni. A „hármas pajzs” javaslat tökéletes biztonságot tudna nyújtani azok számára, akiket fenyeget az otthon elvesztésének réme, vagy egy olyan hitelcsapda, amiből nem tudnak kitörni. De van ám egy olyan ellensúlyozandó probléma Magyarországon, amely minden honfitársunkat érint, és itt a teremben helyet foglaló, velünk együtt dolgozó hölgyek, urak, családtagjaik, jómagam, képviselőtársaim, mindannyian fizetjük az árát, ez pedig az az elképesztően káros folyamat, hogy Magyarország 2010 óta regnáló kormánya engedi folyamatosan romlani a forint árfolyamát, és a folyamatos forintgyengülésből kifolyólag ki vagyunk téve annak, hogy az importtermékek vásárlásával folyamatosan fizetünk egy indokolatlan és láthatatlan tulajdonképpeni adót. Egy, a kezemben lévő okostelefon példáján szoktuk mindezt szemléltetni. (Felmutatva az okostelefonját:) Egy normális, 300 körüli forintárfolyam esetében ez a készülék mintegy 40-50 ezer forinttal is olcsóbb lehetne, mint a mai forintárfolyam tekintetében. De sokak világában ez még mindig luxuscikknek számít sajnálatos módon, hiszen a megalázóan alacsony magyar bérszínvonal mellett, sokan nagyon meg kell hogy gondolják, hogy egy ilyen több évre vonatkozó kiadásra beruháznak-e vagy sem. Ugyanakkor ruhát mindenkinek kell vásárolnia, és a nagyon kedvezőtlen forintárfolyam miatt, mondjuk, egy H&M-es ruhadarab esetén egy drágább darabnál 3-4 ezer forint különbség is lehet a normális forintárfolyamból következő ár, illetve a mostani között. De nagyon sokan nem engedhetik meg maguknak azt, hogy a Westendben, a csilli-villi boltokban vásároljanak, és bizony, ők is azt látják, hogy még a kínai importtermék és az alaposan kiválogatott termék is drágább a kelleténél, amiatt, mert az importra meg kell fizetni az indokolatlan költségeket. Nagyon szeretnék egy olyan világban élni, ahol a szupermarketbe vagy a piacra betérve minden áru magyar, és mindenből meg lehet találni a hazait, nyilván kivéve az egzotikus gyümölcsök és azok az áruféleségek, amelyeknél ez fogalmilag kizárható. (16.00) De azt látom, hogy komoly kalandtúrára van kárhoztatva az, aki bármely multinacionális cég üzletében megpróbálja összeszedni az adott termékkörből a magyar árukat, legyen szó, mondjuk, zöldségről vagy gyümölcsről. Nagyon sok esetben úgy szaladunk bele az importtermékbe, hogy nincs ennek magyar helyettesítője. Minden hazai család kasszáját több ezer, de akár egy-két tízezer forinttal is megterhelhetik havonta csak az alapvető cikkekre költött indokolatlan kiadások, amelyek a gyenge forintárfolyamból erednek. Éppen ezért a Magyar Nemzeti Banknak és közvetve a kormánynak már régen be kellett volna avatkoznia, de a multicégek érdeke megint erősebb Orbán Viktorék szemében, így a magyar polgárok létérdekei helyett megint a külföldi hálózatok kiszolgálását választották. Mi ez ellen küzdeni fogunk. Köszönöm a lehetőséget. (Tordai Bence és dr. Keresztes László Lóránt tapsol.) ELNÖK: Köszönjük. Napirend utáni felszólalásra jelentkezett Tordai Bence, a Párbeszéd képviselője, az Országgyűlés jegyzője: „Radetzky-laktanya: a Fidesz újabb kulturális örökségünket teszi tönkre?!” címmel. Parancsoljon, jegyző úr! TORDAI BENCE (Párbeszéd):