Országgyűlési Napló - 2020. évi őszi ülésszak

2020. szeptember 22. kedd - 151. szám - Egyes vagyonkezelő alapítványokról és az azoknak történő vagyonjuttatásról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - DR. ORBÁN BALÁZS, a Miniszterelnökség államtitkára:

204 Köszönöm szépen, csak nagyon-nagyon röviden. Először is, szeretném megköszönni a vitában elhangzott támogató és nem támogató, de konstruktív hozzászólásokat. Szerintem mindkettő fontos. A destruktív, szokás szerinti hozzászólásokról ezúttal most ne beszéljünk. Azt hiszem, minden korábbi kérdésre, felvetésre válaszoltam. Két dolgot szeretnék még elmondani önöknek. Itt egy általános oktatáspolitikai kritika hangzott el, ami a tehetséggondozás ügyéhez kapcsolódva a jelen előterjesztésnek is a tárgya. Azért azt szeretném hangsúlyozni, hogy jelen pillanatban oktatásra a magyar költségvetésben 2240 milliárd forint van, ez majdnem 800 milliárddal több, mint 2010-ben, 90 milliárddal több, mint a tavalyi évben. Pedagógusbérek nincsenek még ott, ahova szeretnénk eljutni, de 50 százalékos béremelést valósítottunk meg, és plusz 10 százalékos béremelés következett be a koronavírus-járvány kellős közepén is, miközben a 2010 előtti kormányzatban azt láttuk, hogy kivonták a forrást az oktatásból, és hogy egyébként a tanárok bére is csökkent. A felsőoktatásra vonatkoztatva a modellváltás nélküli egyetemek esetében is 40 százalékos növekmény tapasztalható az állami normatívában, illetőleg a PPP-konstrukció kiváltása is több tíz milliárd forinttal könnyítette az egyetemek működését, és a gazdálkodási autonómián keresztül járult hozzá a minőségi felsőoktatás megteremtéséhez. Tehát azt gondolom, hogy oktatás dolgában kicsit más fénytörésben látszik a valóság, mint ahogy azt bizonyos baloldali politikusok láttatni kívánják. Tehát még egyszer szeretném hangsúlyozni, hogy 10-14 éves gyermekeket és szüleiket, akik mondjuk, természettudományi képzésben, tehetséggondozási programban vesznek részt, azzal vádolni őket, hogy ők ideológiai, pártpolitikai képzést kapnának, ez olyan mértékű intellektuális perverzió, amit még Gyurcsány Ferenc és pártja esetében is, azt hiszem, hogy elfogadhatatlannak kell tekintenünk. Tehát ez valami olyan szintű mértéktelen hazudozás, amivel igazából nem nagyon tudok mit kezdeni. Köszönöm, hogy más ellenzéki, baloldali hozzászóló sem csatlakozott ehhez a kórushoz, és azt remélem, hogy ez visszhangtalan marad... (Z. Kárpát Dániel: Balázs, van ilyen baloldali számlálótok? Strigulákat lehetne húzni...) Nincs, de az ötlet jó. Köszönjük szépen. Pécs ügyében; a képviselő úrnak - visszakérdezett - csak a teljes egyértelműség miatt mondanám. A tervezés és a tervezéssel kapcsolatos közbeszerzés kiírása nyilvánvalóan ezt követően indulhat el, tehát nem tudok önnek pontos összeget mondani. Azért nem tudok pontos összeget mondani, mert egy beruházás tervezése, előkészítése és annak a menete így zajlik. A források rendelkezésre állnak, tehát nem kell plusz állami forrást kapnia a Mathias Corvinus Collegiumnak, a források erre a felújításra rendelkezésre állnak. Tehát ilyen értelemben a helyzet nem olyan, mint a másik két intézmény esetében, tudniillik évek óta, évtizedek óta próbáljuk ezt a kérdést megoldani. Én nem értem, képviselő úr, hogy ön, aki tényleg a terület országgyűlési képviselője, miért nem örül annak, hogy ez a kérdés nem egy politikai, hanem egy oktatási, tehetséggondozási, műemléki rekonstrukciós program keretében megvalósul. Én azt értem, hogy ön a pécsi egyetem lobbistájaként meg Pécs megyei jogú város lobbistájaként is - és szerintem ez egy teljesen természetes dolog - szeretne fellépni. Megnyugtathatom önt, hogy a pécsi egyetem is az elmúlt években komoly fejlesztési forrásokat kapott, náluk is az állami működési normatíva emelkedett. Ha ön azért lobbizik, hogy Pécs is kerüljön be a modellváltó intézmények körébe, én azt is meg tudom érteni, az is egy racionális lépés lenne az ön részéről, de ez egy ettől független ügy. Pécs megyei jogú város esetében pedig fut egy többéves kormányzati program, ezt úgy hívják, hogy „Modern városok” program. Ott rögzítve van a támogatási összeg és a támogatott projektek. A pécsiek választották ezeket a projekteket, amiket a kormány támogat. Szerintem teljesen egyértelmű a helyzet. Én nem értem azt, hogy mi a probléma, és hogy annak miért nem lehet közösen örülni pártpolitikai logikán túlmutatóan, hogy ez a helyzet rendeződik, ráadásul nem politikai funkció, nem üzleti funkció, nem gazdasági funkció kerül oda, hanem egy közfunkció kerül oda Pécs belvárosába. Előre szólok, képviselő úr, hogy valószínűleg több megyei jogú városban, sőt határon túli városokban is hasonló projektek fognak elindulni. Én azt gondolom, hogy ez helyes, mert egyébként a Kárpát-medencei magyar tehetséggondozás ügye egy nemzetstratégiai kérdés, hogy tudjunk a legtehetségesebb fiataloknak egy gyorsítópályát biztosítani. Amellett, hogy folyamatosan emeljük a közoktatás és a felsőoktatás színvonalát, emellett még a legtehetségesebbek számára egy gyorsítópályát biztosítsunk, nemzetközi kapcsolatrendszert,

Next

/
Thumbnails
Contents