Országgyűlési Napló - 2020. évi őszi ülésszak

2020. november 18. szerda - 168. szám - Magyarország Alaptörvényének kilencedik módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ARATÓ GERGELY (DK): - ELNÖK: - DR. VARGA DAMM ANDREA (független):

2027 Aztán azt tessenek nekem elmondani, tisztelt kormánypárti, most már csak egy darab képviselőtársam (Nacsa Lőrinc a padsorok mögött sétáló dr. Völner Pál felé mutat.), hogy az hogy van önöknél, hogy amikor a nemzet érdekeiről papolnak, akkor a legdurvábban és a legszemérmetlenebbül tudják bármely multival megkötni azt a megállapodást, amely a nemzetünk tagjait zsigereli ki filléres bérekkel, azt, aki ugyanolyan értéket termel, mint a nyugat-európai anyavállalatnál dolgozó emberek, és ezt azért tudja megtenni, mert önök ezt megengedik neki, mert a stratégiai partneri szerződések alapján fillérekért eladják neki nemzetünk tagjait. Akkor azt tessék megmondani, hol van ebben a helyzetben az önök nagy nemzettudata és a nagy óvó-védő hálója a magyar nemzet tagjait illetően! Kereszténységről papol, de azt még eddig nem tudta elérni, hogy aki tisztességesen munkát végez, az tisztességes bért is kapjon érte. A nagy keresztényi elveket hallom nap mint nap, de azt egész jól eltűri, hogy negyvenévi munka után 65 ezer forint legyen egy takarítónéni nyugdíja, ugye? Holott tudjuk jól, hogy az az éhenhaláshoz elég körülbelül. Tehát tessenek már, legyenek szívesek, a lelkükből a kettős mércét tereljék ki, mert addig nem lesznek hitelesek. Lehet, hogy a saját szavazóbázisukban mindig meg tudják erősíteni a hitet és a ragaszkodást az önök személyéhez meg az önök elveihez, de higgyék el, minden áldott nappal eggyel több gyerek lesz 18 éves és egy napos, minden áldott nap, és az új nemzedék ezt nem fogja elviselni, mert az új nemzedék racionális, mert az új nemzedék egy olyan világban nő fel, ahol sajnos a technikai fejlődéssel rengeteg-rengeteg attitűd veszett ki a lelki nevelésből, és nem azért, mert a szülők nem szeretik a gyereküket, hanem azért, mert a szülők is egy felgyorsult, technikai eszközökkel teletűzdelt életet élnek, és ebben sajnos gyakran elvész a lélek. És hogyha az új nemzedék racionális alapokon nő fel, akkor ki fogja önöket nevetni, mert önöknek nincs az új nemzedék felé semmilyen olyan üzenete, amivel meg lehet őket fogni. Mert, már bocsánatot kérek, drága Nacsa Lőrinc képviselőtársam, azt ne tessék elhitetni saját magával, hogy ezek a keresztény szavakba öntött, lelkizős, álszent megnyilvánulások bármely mai fiatalhoz elérnek; hát kiröhögik magukat. Elmondok önnek valamit. Két hete vagy pár hete volt itt a Házban egy nagyon kedves, nagytiszteletű és általam nagyon szeretett kormánypárti képviselő, mesélte, itt voltak gimnazisták, és néztek minket, és azt mondta a tanár, hogy nem hoz ide többet gyerekeket. És biztos vagyok benne, hogy nemcsak az ellenzéki, hanem a kormánypárti képviselők stílusa és szóhasználata is indokolta ezt, hogy azt mondja, hogy távol marad, tehát ebben együtt vagyunk bűnösök, és együtt vagyunk felelősek. És higgyék el, tisztelt kormánypárti képviselőtársaim, nincs az ellenzék soraiban, a jobboldali ellenzéki képviselők között nincs egyetlenegy sem, akinek nem a nemzeti érdek a legfontosabb. Önök ne vindikálják maguknak a hazaszeretet egyedülvalóságát! Önök ne sajátítsák ki a hazaszeretetet! (Nacsa Lőrinc közbeszól.) Egyelőre szerintem az énkörülöttem lévő sorokban többen vannak, akiknek amikor Hegyeshalmon átmennek, akkor a könny kicsordul a szemükből. Én azt gondolom, hogy többen vagyunk olyanok, akik mikor megszólal a Himnusz, akkor nem tudunk nem könnyezni, csak mi nem beszélünk róla, mert a lelkünkben érezzük, nekünk ezt nem kell igazolni, nekünk nem kell igazolást keresni, nekünk nem kell magyarázkodni, nekünk nem kell visszaigazolást kapni a néptől, hogy ugye látjátok, hogy mi mennyire szeretjük a hazánkat. Mi azért szeretjük a hazánkat, mert annak születtünk, magyarnak születtünk, és számunkra ez a föld a legfontosabb a világon, és mi meg akarjuk ezt védeni - de nem álszent módon, meg nem hazugságokkal, meg nem alaptörvényi manipulációkkal, meg nem a közpénz eltüntetésével, meg nem a vagyonkimentési szervezetek bebetonozásával, meg nem azzal, hogy becsapom, becsapok egy egész szakmát! (23.00) Idehozták a nagy nemzettudatukkal az egészségügyi törvényt úgy, hogy fölemeli a fizetést bizonyos egészségügyi dolgozóknak, mert nem is mindenkinek, majd mindjárt azt mondja, hogy gyere, azért rakok rád egy pórázt, hogy a mozgáslehetőségedet beszűkítsem. Majd persze kapkodtak, amikor azt hallották, hogy a 70 százalék nem írja alá az új szerződést. Ha már arról beszélnek, hogy önök óvják a nemzetet és a jövő nemzedéket, nem lehetne, hogy úgy is viselkedjenek? Higgyék el, az ellenzéki képviselőnek nem az az álma, hogy mindennap ellentmondjon. Nem hiszik el, hogy én milyen boldog vagyok, amikor azt látom a kijelzőn egy törvénynél, hogy minden szavazat igen, s nulla nem és nulla tartózkodás. Önök nem hiszik el, hogy az nekünk mennyire jólesik, mert legalább van egy-két dolog, amiben nemzeti konszenzus van, amiben

Next

/
Thumbnails
Contents