Országgyűlési Napló - 2020. évi őszi ülésszak

2020. szeptember 22. kedd - 151. szám - Egyes vagyonkezelő alapítványokról és az azoknak történő vagyonjuttatásról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): - ELNÖK:

200 hatalomgyakorlási technika, ahol rejtett módon bújtatják el a pártérdekeket egyébként közpénzből működtetett és létrehozott szervezetekben. Ami meg azt illeti, hogy ki szégyellje magát, én azt gondolom, hogy szégyellje magát az, aki idehozza a parlament elé a saját maga által vezetett szervezetnek egy nagyon jelentős vagyonjuttatását, és utána ahelyett, hogy megvédené azt, hogy miért ennek a szervezetnek kell adni a pénzt, és nem más felsőoktatási intézményeknek vagy más tehetséggondozó szervezeteknek, mert vannak ilyenek, vannak olyanok is, amelyeknek nem államtitkárok a vezetői, és nem fideszesekkel vannak tele, és nem a jobboldali szellemiség ápolása a feladatuk, és utána tízéves gyerekek háta mögé bújik. Hát, szerintem szégyellje magát az az államtitkár, ezt tudom mondani. Én nem szégyellem magamat azért, mert kimondom, hogy önök ezt a pénzt odaadhatnák egyébként pártsemlegesen működő, valódi tehetséggondozó szervezeteknek is, ehelyett a saját szellemi klientúrájukat építik ebből. Arról pedig nem tehetnek sem a szülők, sem a gyerekek, hogy ez a mostani rendszer csak ezt a lehetőséget adja nekik a kitörésre. Majd lesz egy olyan rendszer, ahol nem kell politikai szervezetekhez fordulni, ha az ember támogatást szeretne ahhoz, hogy a gyereke tanulhasson. (Dr. Orbán Balázs: A tandíjat behoztátok!) Végül azt szeretném elmondani, hogy mindig jólesik, hogy Nacsa képviselő úrnak hiányzom. Megnyugtatom, nyomon követtem természetesen a felszólalását, és két dologra szeretnék reagálni. Illetve arra nem érdemes, élcelődhetnék azon, hogy ön azt mondta, hogy jól érezte magát a Millenárison, amiről most megtudtuk, hogy az egy szörnyűséges pusztulat volt 2010 előtt, és azóta minden jó, de én értem, hogy ez a pártvonal, hogy 2010 előtt a nap se sütött, nyilván a Millenárisra is ezt el kell mondani. Ezek szerint ön középiskolás korában katasztrófaturistaként járt oda; megértjük, ez is egy hobbi. Viszont ezzel szemben azt szeretném mondani, és erre szeretnék reagálni, hogy szerintem egy dolgot ön alapvetően félreért. Én persze értem, hogy roppantmód féltik az összeszedett vagyonukat, már akinek van, nem tudom, önnek van-e, akiknek van összeszedett vagyona; azt is értem, hogy félnek attól, hogy egy kormányváltás után el kell számolniuk az elmúlt 10 évvel vagy akkor 12 évvel. Én értem ezt a rettegést. De ez akkor is így lesz. Azt, aki közpénzt lopott el, számon fogjuk kérni, mert nem lesz mindig Polt Péter a legfőbb ügyész, aki hivatásszerűen tussolja el az önök ügyeit. És egyébként pedig, aki nem nyúlt a közpénzbe, és nem követett el bűncselekményt, viszont vezetőként részt vett a szabadság letörésében, részt vett más emberek tönkretételében, az pedig ezt a szégyent fogja viselni örökre. Köszönöm szépen. ELNÖK: Köszönjük. Most megadom a szót Keresztes László Lórántnak, az LMP frakcióvezetőjének. Parancsoljon! DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm, elnök úr. Én is köszönöm államtitkár úrnak, hogy részt vesz a vitában, és köszönöm a három kormánypárti képviselő úrnak, aki még itt van a törvényi vita során. Mindenképpen pozitív és üdítő példa ahhoz képest, amit szoktunk látni itt a velünk szemben lévő padsoroknál. (15.30) Ez pozitív, tehát örülök neki, hogy itt vannak hárman, és akkor tudunk legalább érdemben vitatkozni, nemcsak egy zárszót hallgattunk meg, és akkor véget ért volna a mai ülésnap. Egyébként érdekes fordulatot vett a vita, mondhatjuk, hogy Z. Kárpát Dániel képviselő úrnak a felszólalása már nagyon nehezen kapcsolható a napirendi pont tárgyához, de szerintem ez releváns volt, és fontos válasz volt. Nacsa képviselő úr (Nacsa Lőrinc tapsol.) itt a patrióta gazdaságpolitikát... Ezzel nem a képviselő urat bíráltam, hanem, mondjuk, a házvezetést, de mindegy, de szerintem ez egy érdemi válasz volt egyébként (Az elnök csenget.) Nacsa képviselő úr kiszólására... ELNÖK: Nem bíráljuk a házvezetést, képviselő úr!

Next

/
Thumbnails
Contents