Országgyűlési Napló - 2020. évi őszi ülésszak
2020. november 18. szerda - 168. szám - A Magyarország Kormánya és a Lengyel Köztársaság Kormánya között a kölcsönös vízumképviseletről szóló Megállapodás módosításáról szóló megállapodás kihirdetéséről szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - JUHÁSZ HAJNALKA, a KDNP képviselőcsoportja részérőll:
1884 megállapodás hatálybalépésére vonatkozó belső jogi eljárások befejeződtek”. Ez alatt mit ért? Vagy nem szaladt-e már egy kicsit előre a jogalkotó abban a kérdésben, hogy ez már elfogadásra került, mert ugye, majd még most tárgyaljuk. Nyilvánvaló, azt gondolom, hogy támogatásáról fogja biztosítani a parlament minden pártja, legyen szó kormánypártokról vagy ellenzéki pártokról, de kérem, erre szeretnék kitérni. A Jobbik fontosnak tartja azt, hogy megfelelő külkapcsolatokkal rendelkezzünk, a külkapcsolatainkat pedig megfelelően ápoljuk. Én államtitkár úrral számos alkalommal találkoztam már a Külügyi bizottság ülésén, aminek részleteiről most nem fogok beszélni, csak annyit szeretnék megemlíteni, hogy különös élvezettel hallgatom végig ezeket az üléseket, amikor a nagykövetjelölti meghallgatások vannak. Azért mondtam, hogy részletekbe nem fogok belemenni, mert ezek mindmind zárt ülések. Ugyanakkor azok a koncepciók, amik ott elhangoznak arra vonatkozóan, hogy egyébként - most legyen szó Latin-Amerikáról, Észak-Amerikáról vagy a Közel-Keletről - ezen országokkal milyen kapcsolatokat tudunk kialakítani, miben gondolkodik egy-egy kiküldött nagykövet, hogy hogyan tudja Magyarország érdekét érvényesíteni, ezek rendkívül fontosak. Azt gondolom, akkor is fontos lenne Magyarország számára, ha Magyarország világhatalom lenne, jelen állás szerint viszont Közép-Európa közepén lévő kis országként azt gondolom, rendkívül fontos ezeknek a kapcsolatoknak a megfelelő ápolása, hogy akár politikailag, akár inkább gazdaságilag tudjon erősödni Magyarország, ki tudjuk aknázni az ebben rejlő lehetőségeket. Hadd említsek meg egy ellenpéldát is, hogy milyen hibákat ne kövessen el a magyar kormány és a magyar diplomácia vezetése, ez pedig a pár héttel ezelőtt lezajlott, a napokban kihirdetett amerikai elnökválasztás. Azt gondolom, hogy ez egy fatális hiba volt a magyar kormány és a magyar diplomácia részéről, hogy nyíltan az egyik fél mellé állt a magyar kormány. Azt gondolom - és több szakmai fórumon is elhangzott, és maximálisan vallom -, hogy az Amerikai Egyesült Államok gazdasága nem függ a magyar gazdaságtól. A magyar gazdaság viszont rendkívüli módon függ az Amerikai Egyesült Államok gazdaságától. Nekünk nem az egyik vagy a másik elnökjelölttel kell jó viszonyt ápolnunk, hanem a mindenkori megválasztott amerikai elnökkel és az ő adminisztrációjával. Vele kell hogy jó kapcsolatot ápoljunk, nemcsak politikai, hanem külgazdasági kapcsolatot ápolva, segítve hazánk gazdaságának a növelését, hiszen a második legnagyobb befektető Magyarországon a külföldi államok tekintetében az Amerikai Egyesült Államok. A Jobbik álláspontja az előttünk fekvő törvényjavaslat kapcsán, hogy természetesen maximális támogatásunkat nyújtjuk, ugyanakkor kérem, hogy kellő körültekintéssel forduljunk a külkapcsolataink irányába, annak érdekében, hogy Magyarország érdekét szolgáljuk. Köszönöm szépen. ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A KDNP képviselőcsoportjának vezérszónoka Juhász Hajnalka képviselő asszony. Parancsoljon, képviselő asszony, öné a szó. JUHÁSZ HAJNALKA, a KDNP képviselőcsoportja részérőll: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Köszönöm államtitkár úrnak a törvényjavaslat részletes bemutatását. Ez is nagyon jó példája, a fenti megállapodás módosítása, hogy milyen jól működik a lengyel-magyar együttműködés. Ahogyan ezt államtitkár úr is felvezette, és képviselőtársam is, a javaslat célja Magyarország Kormánya és a Lengyel Köztársaság kormánya között a közös vízumképviseletről szóló megállapodás módosításáról szóló megállapodás szövegének egyrészt kihirdetése, amelyre jegyzékváltással kerülhet sor. Ahogyan államtitkár úr is ismertette, a megállapodás módosítását a Lengyel Köztársaság külügyminisztériuma kezdeményezte a megváltozott uniós szabályozásnak való megfelelés érdekében, amely értelmében a vízumkérelemről való döntést megelőző előzetes konzultáció lefolytatása a képviselő fél kizárólagos felelőssége lett. Felhívom a képviselőtársaim figyelmét, hogy Magyarország Kormánya az előzőek alapján kezdeményezi a szerződés kötelező hatályának elismerésére való felhatalmazás megadását, a kihirdetéséről szóló törvény tervezetének az Országgyűléshez való benyújtásával.