Országgyűlési Napló - 2020. évi őszi ülésszak

2020. november 17. kedd - 167. szám - Az egyes igazságügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - SEBIÁN-PETROVSZKI LÁSZLÓ, a DK képviselőcsoportja részéről:

1779 fogadható gyermek van Magyarországon”. Tudják, ez nettó hazugság! Nem, nem! Örökbe fogadható gyermek körülbelül éves szinten 2700 van, ehhez képest ezer gyermeket fogadnak örökbe körülbelül. Tudják, hogy miért nem fogadható örökbe? Mert a magyar házaspárok három év alatti gyermeket szeretnének örökbe fogadni. Az örökbe fogadható gyermekeknek több mint 55 százaléka tíz év feletti, sőt, mondhatom azt, hogy 80 százalék fölötti azoknak a gyermekeknek az aránya, aki három év fölötti, és körülbelül 6 százalék, majdnem 7 százalék azoknak a gyermekeknek az aránya, akik fogyatékkal élnek. És tudják, a hatályos törvény ma úgy szól, hogy az örökbefogadás magyar szabályozása nem vesz tudomást az élettársakról, csak házaspárokat és egyedülállókat ismer, az élettársakat is az egyedülállók közé sorolja. Az élettársi viszonyban élőket több hátrány is éri. Csak egyikük lesz szülője a gyermeknek, a másik félnek jogilag nincs köze a gyermekhez, és mivel a törvény szerint a házaspárokat kell előnyben részesíteni, csak olyan gyereket kaphatnak az élettársak, akit előttük több házaspár visszautasított. (Dr. Varga-Damm Andrea: Szörnyű!) Értik ezt? Ma Magyarországon a gyermeket nevelő családoknak több mint 40 százaléka élettársi viszonyban él. Felfogják önök, hogy mit mondunk mi, ellenzéki képviselők? Attól, hogy valaki házasságban él, nem válik szülővé (Dr. Varga-Damm Andrea: Bizony!), nem minden esetben, mert tudják, lesznek úgy állami gondozott gyerekek, hogy házasságból kerülnek be az állami gondozotti rendszerbe! Hát miről beszélünk? Meg attól, hogy valaki élettársi viszonyban van vagy elvált, vagy netalántán soha nem is volt élettársi viszonyban vagy házas, attól még alkalmas lehet szülőnek! Pontosan kaptunk olyan levelet, ahol leírja egy pedagógus, hogy harminc éve ő alkalmas pedagógusnak (Dr. Varga-Damm Andrea: Bizony!), több száz gyermeket tanít évente, több ezer gyermeket tanított a pályafutása alatt, és önök azt mondják róla, hogy alkalmatlan szülőnek, mert nem fogadhat örökbe most már innentől fogva. Novák Katalin majd eldönti, hogy alkalmas vagy nem alkalmas. (Németh Szilárd István: Jaj!) Nem attól válik szülővé egy ember, államtitkár úr, hiába „ah”-gat, azért, mert szült egy gyermeket, attól még nem válik szülővé, sem édesanyává, sem édesapává. Ettől sokkal több kell. (20.40) És egyszerűen, tudják, mi döbbentett meg? Mégsem merték odaírni, azért arra nem vetemedtek, hogy amúgy önöknek a meleg párokkal van bajuk. Ezért mit csináltak? Megbélyegzik az élettársakat, megbélyegzik az egyedülállókat, egy kalap alá. Amúgy nem áll önöktől távol ez sem. Mégis úgy gondolták, hogy ne írjunk már csak ilyet bele, akkor írjunk még más csoportokat is. Mi bajuk van önöknek az elvált szülőkkel? Mi bajuk van önöknek az élettársi viszonyban élőkkel? Lassan úgy érzem magam, hogy a középkor felé megyünk vissza. Nem fejlődünk, nem a XXI. század eleje (Nacsa Lőrinc: Progresszió!), hanem visszafelé fejlődünk. Majd meghallgatom önt is, képviselő úr! (Dr. Varga-Damm Andrea: Attól mentsen meg az Isten!) Tudják, ezeknek a gyerekeknek arról sem beszélünk sokat, hogy ma Magyarországon hogyan szakítanak el családokból gyermekeket, és nem azért, mert nem alkalmasak a szülők arra, hogy neveljék őket, hanem csak szegénységi okok miatt. Pedig ezt amúgy törvények tiltanák Magyarországon, és a mai napig működik. Vagy mondjuk, azért kerülnek be, mert nem állították le a kilakoltatásokat. Több mint tízezer a kilakoltatások száma, ami az elmúlt években megtörtént Magyarországon. Ezek a gyerekek bekerülnek az állami rendszerbe úgy, hogy szegénységi ok nem lehet az indoka. Úgyhogy, tisztelt képviselőtársaim, legyenek szívesek, csak azt tudom kérni, tényleg néha gondolkodjanak már! Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az ellenzéki padsorokból.) ELNÖK: Köszönjük. Most megadom a szót Sebián-Petrovszki Lászlónak, a DK képviselőcsoportja vezérszónokának. Parancsoljon! SEBIÁN-PETROVSZKI LÁSZLÓ, a DK képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Engem igazából az érdekelne, hogy hogyan néznek a tükörbe, drága kormánypárti képviselő urak és hölgyek. Hogyan lehetséges az - kezdem az elején, amit oly sokszor

Next

/
Thumbnails
Contents