Országgyűlési Napló - 2020. évi őszi ülésszak

2020. november 17. kedd - 167. szám - A 2022. és 2023. év Petőfi Sándor-emlékévvé nyilvánításáró l szóló határozati javaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - SEBIÁN-PETROVSZKI LÁSZLÓ, a DK képviselőcsoportja részéről: - ELNÖK:

1713 képviselőtársamnak azt a hipotézisét, ami még akkor talán az volt, hogy ebben azért egység tud kialakulni az Országgyűlésben. Tehát azt tudom önnek mondani, hogy az MSZP-frakció támogatni fogja az előterjesztést, és abban reménykedem, hogy az Országgyűlés minden képviselője is így fog tenni. Köszönöm, elnök úr. (Taps.) ELNÖK: Köszönöm szépen, jegyző úr. Most megadom a szót Sebián-Petrovszki Lászlónak, a DK képviselőcsoportja vezérszónokának. Parancsoljon! SEBIÁN-PETROVSZKI LÁSZLÓ, a DK képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Ez a vita arról folyik most, hogy a 2022., illetve 2023. évet Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából emlékévvé nyilvánítsuk, és pont e miatt a téma miatt meg az időzítés miatt borzasztó nehéz kettős helyzet alakult ki. Az előttem szólók hosszan méltatták Petőfi Sándor munkásságát, 100 százalékig egyetértünk, még fideszes és ellenzéki képviselők is, azt gondolom, államtitkár úrral is, bár, azt hiszem, semmi másban nem értünk egyet, de ebben egészen biztosan. Felírtam itt külön, Simicskó képviselő úr fogalmazott úgy, hogy nemzeti kincsünk Petőfi, vagy hogy a miénk Petőfi, a miénk, a magyaroké. Teljesen világos, hogy ez így van, ezt hosszan lehetne fokozni, és képviselőtársaim ezt meg is tették. Ugyanakkor nem tudok eltekinteni attól a helyzettől, és arról beszélni, hogy miközben ez a javaslat ideérkezett a Ház elé, miközben mi most erről vitatkozunk, aközben éppen egy járvány szedi áldozatait az országban, aközben éppen naponta százak halnak meg vagy száz körüli áldozattal kell sajnos számolnunk, jóval több mint százezer fölött van ma már az aktív fertőzöttek száma, több mint háromezernél tart most a halálozás száma. Tehát miközben az országban dúl a járvány, és ennek a gazdasági hatásait is most már látjuk, aközben itt a parlamentben nem ezzel kapcsolatban vitatkozunk, nem ezzel kapcsolatos javaslatokat tárgyalunk, hanem arról beszélünk, hogy egyébként két-három3 év múlva Petőfi születésnapját hogyan ünnepeli meg az ország. Én azt gondolom, hogy ez egy rossz időben, rossz ütemezéssel benyújtott javaslat, engedjék meg, hogy ezt mondjam, még akkor is, ha maga a javaslat és Petőfi személye abszolút átível minden politikai lövészárkon, hogy így mondjam. Egész konkrétan azt kell leszögeznünk, hogy ez a javaslat is, mint ahogy harminc másik javaslat, amit ma meg egész héten tárgyal a kormány (sic!), valójában egy pótcselekvés, valójában egy rossz időben vagy akár egyes javaslatoknál rossz szándékkal benyújtott javaslat. Ez konkrétan egy pótcselekvése ennek a pánikkormányzásnak, ami most önöket elérte. Ahelyett, hogy érdemi, valódi, a járvánnyal és a gazdasági válsággal kapcsolatos javaslatokat tárgyalnánk és vitatnánk meg, ahelyett, hogy arról beszélnénk, hogy mondjuk, a tömeges ingyenes tesztelést hogyan lehet bevezetni, vagy hogyan lehet a nyugdíjasoknak és a mostani válság miatt nélkülözőknek segítséget adni most és azonnal, ehelyett arról beszélünk, hogy két-három év múlva a Petőfi-emlékév hogyan valósuljon meg. Én azt gondolom, hogy ez iszonyú aránytévesztés tőlünk, a magyar Országgyűléstől, illetve a benyújtó Fidesztől és KDNP-től, illetve a kormányzattól, amely nyilván ezt támogatja. Én azt gondolom, hogy nincs ennek helye itt, nem erről kellene beszélni, drága uraim, már hogy fideszes képviselőtársaim, hanem arról, hogy hogyan lehetne járvány és válság esetén segíteni. Ezért aztán, mondom még egyszer, miközben Petőfi személyének megítélésében semmilyen vita nincs köztünk, L. Simon László azt mondta, hogy közmegegyezés van Petőfi szerepével kapcsolatban, abszolút egyetértek, és ez a közmegegyezés egy rendkívül pozitív szerepet és jelenséget mutat, de ettől még ez a javaslat és az, hogy mi erről itt tárgyalunk, szerintem bizonyos szempontból mélypontja annak, hogy a parlament hogyan kezeli és a kormány hogyan kezeli a járványt. Ezért aztán, függetlenül attól, hogy a DK magát az emlékévet támogatja, ennek a vitáját, kezelését, időzítését borzasztóan elhibázottnak, tévesnek tartja. Köszönöm szépen a figyelmüket. (15.00) ELNÖK:

Next

/
Thumbnails
Contents