Országgyűlési Napló - 2020. évi őszi ülésszak

2020. november 17. kedd - 167. szám - Egyes vagyongazdálkodást érintő rendelkezésekről, valamint egyes vagyongazdálkodási és pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat, valamint az egyes vagyongazdálkodást érintő rendelkezésekről, valamint egyes vagyongazdálkodási tárg... - DR. FÓNAGY JÁNOS, a Miniszterelnöki Kormányiroda államtitkára, a napirendi pont előadója:

1666 önkormányzat többségi tulajdonában álló gazdasági társaságok részesedésszerzéssel, részesedés megszüntetésével kapcsolatos döntési hatásköre vonatkozásában. Azoknak az állami vagy helyi önkormányzati többségi tulajdonban lévő gazdasági társaságoknak, amelyek üzletszerűen foglalkoznak fejlesztési célú tőkefinanszírozással, egyéb társaságokhoz képest lényegesen több alkalommal kell döntést hozniuk gazdálkodó szervezet alapításában való részvételről, egyéb módon történő részesedésszerzésről, illetve a részesedés átruházásáról. Az ilyen típusú ügyek e társaságok esetében a normál üzletmenet részét képezik, ezért indokolt, hogy a döntéseket időigényességük miatt a legfőbb szerv helyett a társaság ügyvezetése hozza meg, tekintettel arra, hogy a tőkebefektetés esetében gyors döntések szükségesek. A közép-európai régió egyes műemléki vagy műemlékvédelemben nem részesülő, de kiemelt értékkel rendelkező és magyar vonatkozása szempontjából kiemelt jelentőséggel bíró épületek megőrzésére irányuló tevékenység előmozdítása érdekében létrehozott Közép-európai Épített Örökség Megőrző Alapítványról szóló törvényt az alapítványi vagyonjuttatás végrehajtása során felmerült körülmények miatt indokolt módosítani, illetve az átadásra kerülő vagyonelemek tekintetében pontosítani. (Az elnöki széket Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.) Tisztelt Országgyűlés! Az egyes vagyongazdálkodást érintő rendelkezésekről, valamint egyes vagyongazdálkodási és pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat célja egyfelől a Máltai Szeretetszolgálat szociális feladatai ellátásának elősegítése érdekében az állami tulajdonú ingatlanok ingyenesen történő biztosítása a Máltai Szeretetszolgálat részére. A törvényben szereplő ingatlanok közfeladat ellátásához nem szükségesek, azok térítésmentes átadására a Máltai Szeretetszolgálat igénylése alapján kerül sor. A szeretetszolgálat olyan ingatlanfejlesztést kíván a területen végrehajtani, amely a szervezet közszolgálati és szociális feladatai hatékonyabb ellátását, valamint az egészségügyi és szociális szakdolgozók lakhatási feltételeinek biztosítását szolgálja. Mérsékelt, de a gyakorlat szempontjából mégis fontos módosítás, hogy a törvényjavaslat biztosítja, hogy a Nemzeti Kulturális Alapból folyósított támogatásokra vonatkozóan ne csak támogatási szerződést lehessen kötni, hanem azokról az államháztartásról szóló törvény által biztosított kereteken belül a jövőben támogatói okirat is kiadható legyen. Tisztelt Képviselőtársaim! A törvényjavaslatban sor kerül a sportról szóló törvény mellékletének módosítására is. Ennek célja, hogy a törvényjavaslatban meghatározott állami tulajdonú ingatlanok olyan, nagy hagyományokkal rendelkező fővárosi sportegyesületek vagyonkezelésébe kerüljenek, mint az Újpesti Torna Egylet, a Magyar Testgyakorlók Köre Budapest sportegyesület, valamint a Budapesti Vasutas Sport Club Zugló Közhasznú Egyesület. Az ingatlanok vagyonkezelésbe adása elősegíti az egyesületek sportfejlesztési stratégiájában megfogalmazott célok elérését, a versenysport, az utánpótlás-nevelés és a szabadidősport fejlesztését. Tisztelt Ház! Az önök előtt lévő törvényjavaslat az állami vagyonról szóló törvénynek az állami tulajdonú gazdasági társaságok tulajdonosijog-gyakorlói kijelölésével, az állami vagyon értékesítésével, illetve ingyenes átruházásával összefüggő rendelkezéseit is módosítja, pontosítja. A tulajdonosijog-gyakorlói kijelölés módosítása, kiegészítése igazodik a társasági portfólió változásaihoz, míg az állami vagyon értékesítésével kapcsolatos módosításokat a jogalkalmazói tapasztalatok, valamint az elmúlt időszakban az állami vagyont érintő, de nem az állami vagyonról szóló törvény hatálya alá tartozó módosítások összehangolása teszi szükségessé. A javaslat keretei között benyújtott törvényjavaslat, amely a kormány szándékát tükrözve a Nemzeti Vízművek Zártkörűen Működő Részvénytársaságot jelöli ki az állami tulajdonú víziközmű­szolgáltatók, illetve az állami tulajdonú víziközmű-rendszerek feletti tulajdonosi jogok gyakorlójaként, egységes ágazatszakmai alapokra helyezi a működési mechanizmusokat, hatékonyabbá teszi a költségvetési és európai uniós források felhasználását, továbbá elősegíti az állami tulajdonú víziközmű-szolgáltatók és a víziközmű-elemek gazdaságos működtetését a meglévő szakemberállomány bázisán. (11.00) A törvényjavaslat a kistelepülések lakosságának jobb kiszolgálása érdekében lehetővé teszi, hogy az egyetemes postai szolgáltatóval együttműködésben pénzügyi intézmények is nyújthassák mindazokat

Next

/
Thumbnails
Contents