Országgyűlési Napló - 2020. évi őszi ülésszak

2020. szeptember 22. kedd - 151. szám - A Magyar Köztársaság és a Lett Köztársaság között a kettős adóztatás elkerüléséről és az adóztatás kijátszásának megakadályozásáról a jövedelem- és a vagyonadók területén, Rigában, 2004. május 14-én aláírt Egyezmény módosításáról szóló jegyzékváltás k... - ELNÖK: - JUHÁSZ HAJNALKA, a KDNP képviselőcsoportja részérőll:

164 egyébként - ennyi személyes megjegyzést engedjenek meg - megdermeszt az, amikor mondjuk, Bencsik András a Demokrata vezércikkében belehazudja a világba azt, hogy őszerinte Magyarország már a népesedésügyi szempontból gyarapodó országok közé tartozik, miközben továbbra is évente egy közepes városnyi embert veszítünk el honfitársaink létszáma tekintetében. És azt látjuk, hogy két, illetve három évvel ezelőtt volt egy nagyon kemény demográfiai visszaesés az alapvetően rossz folyamatokhoz képest is, a visszaesésből most a nulla szint felé szerencsére elkezdünk visszajönni. És Novák - most már - miniszter asszony és számos szakértő pedig ezt olyan győzelemként állítja be, mint ha a mi zuhanásunk érdemben lassult volna. Nem lassult a zuhanásunk, az utolsó esélyünk van a következő két-három év tekintetében, hogy a Ratkó-gyermekek, majd Ratkó­unokák kifutó korosztályai még valamit hozzá tudjanak tenni a korfa visszaépítéséhez, meg kell adni minden lehetőséget ehhez. Éppen ezért arra kapacitálom Magyarország Kormányát, hogy amikor egy ilyen egyezményt tárgyalunk, és nem a szorosan vett témánál maradnak, hanem egy sokkal szélesebb dimenzióba tekintenek ki, tekintsenek ki ezen nagyon hasznos szférákba is, tanuljuk el ezektől az országoktól azt, amit lehet, ami hasznos, és ami a nemzeti önazonosságunk megőrzése mellett adott esetben még meg is honosítható Magyarországon. Köszönöm a figyelmet. ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Megadom a szót Juhász Hajnalka képviselő asszonynak, a KDNP képviselőcsoportja vezérszónokának. JUHÁSZ HAJNALKA, a KDNP képviselőcsoportja részérőll: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Magyarország és a Lett Köztársaság között a kettős adóztatás elkerüléséről és az adóztatás kijátszásának megakadályozásáról a jövedelem- és a vagyonadók területén 2004. május 14-én aláírt egyezmény 12. cikkelye a jogdíjak adóztatása vonatkozásában az úgynevezett legkedvezőbb elbánásra vonatkozó klauzulát tartalmaz. A klauzula alapján, amennyiben Lettország bármely OECD-tagállammal kedvezőbb tartalmú megállapodást köt a jogdíjakra vonatkozóan a jogdíj fogalmának meghatározására vagy a forrásadó mértékét tekintve, akkor a kedvezőbb rendelkezés a magyar-lett adóegyezményekben is automatikusan alkalmazhatóvá válik. Lettország 2018. január 1-jétől alkalmazhatóan kedvezőbb adóegyezményt kötött Japánnal, mint amely szabályt a magyar-lett adóegyezmény tartalmaz, így az említett jegyzőkönyvi klauzula alapján ezen időponttól módosult az egyezmény. A Külgazdasági és Külügyminisztérium 2020 márciusában továbbította a lett partner jegyzékét, amely tájékoztatást tartalmaz a legkedvezőbb elbánásra vonatkozó klauzula aktiválódásáról, amely az egyezmény jogdíjcikkének 2018. január 1-jével történő automatikus módosítását eredményezte. A Lett Köztársaság pénzügyminisztériuma válaszában arról tájékoztatta a Külgazdasági és Külügyminisztériumot, hogy teljesülnek a Lett Köztársaság és Magyarország között a kettős adóztatás elkerüléséről és az adóztatás kijátszásának megakadályozásáról a jövedelem- és a vagyonadók területén kötött egyezmény jegyzőkönyvének legkedvezőbb elbánásra vonatkozó rendelkezés alkalmazásának a feltételei. Ebből következően 2018. január 1-jétől alkalmazhatóan a jogdíj, amely az egyik szerződő államban keletkezik, és amelynek haszonhúzója a másik szerződő államban belföldi illetőségű személy, csak ebben a másik szerződő államban adóztatható. Kifejezésre juttatja azt is, hogy a „jogdíj” kifejezés bármely olyan jellegű kifizetést jelent, amelyet irodalmi, művészeti vagy tudományos művek - ideértve a filmalkotást is - szerzői jogának, bármilyen szabadalomnak, védjegynek, formatervezési vagy más mintának, tervnek vagy titkos formulának vagy eljárásnak a hasznosításáért vagy a hasznosítási jogáért, valamint ipari, kereskedelmi vagy tudományos tapasztalatokra vonatkozó információért ellenértékként kapnak. Tisztelt Képviselőtársaim! Az egyezményt módosító jegyzékváltás tartalmát tekintve törvényhozási tárgyat érint, a nemzetközi szerződések megkötésének alkotmányos szabályai és a jogalkotás rendjének törvényi előírásai szerint kihirdetésre tehát törvényben van mód. A Magyarország számára kedvező módosítás eredményeképpen a magyar-lett adóegyezmény szerint forrásadó a jogdíjkifizetések esetén nem alkalmazható, a jogdíj kizárólag a haszonhúzó illetősége államában adóztatható, illetve a jogdíj fogalma is szűkebb körű lett. Az egyezmény szövege ezáltal közeledett a nemzetközileg elfogadott sztenderdekhez is.

Next

/
Thumbnails
Contents