Országgyűlési Napló - 2020. évi őszi ülésszak
2020. november 16. hétfő - 166. szám - Egyes adótörvények módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája - TÖRŐ GÁBOR, a Törvényalkotási bizottság előadója:
1625 állt rendelkezésre, amelyről az Országgyűlés többsége úgy döntött, hogy ezt a tartalékot meg kell hagyni. Hadd mondjam el a tisztelt Országgyűlésnek, hogy az Országvédelmi Alap 378 milliárd forintos összege érintetlenül állt rendelkezésre, amikor az egészségügyi védekezésre forrásokat kellett átcsoportosítani. A tisztelt Országgyűlés számára bemutattuk, hogy milyen összegeket fordítottunk védekezésre. Volt honnan, hála istennek, és hála istennek, megvan ma az a bizalom a magyar gazdaság iránt, ami a jelentősen növekvő hiány és adósság mellett is finanszírozhatóvá teszi az összes kiadásokat. És azon dolgozunk, hogy az idei átmeneti év után a jövő évtől ismét azok a gazdasági folyamatok jellemezzék az országot, amelyek jellemezték 2019-ben is. Végezetül engedjék meg, hogy ha a köszönettel kezdtem a hozzászólásomat, akkor köszönettel is fejezzem be! A 2019-es költségvetésitörvény-javaslat ugyan tavasszal készült, ezzel a kiszámíthatóságot akartuk erősíteni, de úgy gondolom, hogy összességében ez a korai költségvetés megállt a lábán, hiszen ezt a költségvetést nem kellett év közben egyetlenegyszer sem módosítani. Ugyanígy a zárszámadásitörvény-javaslathoz sem érkezett be egyetlenegy módosító javaslat sem a tisztelt képviselőktől, sem a bizottságtól. Én ebből azért összességében azt a következtetést vonom le, hogy ha viták vannak is arról, hogy milyen gazdaságpolitikát érdemes folytatni, az ellenzék is és a kormánypártok is úgy látják, hogy ez a zárszámadási javaslat nemcsak a jogszabályokkal volt összhangban, hanem összességében valós képet fest a 2019-es év gazdasági és államháztartási folyamatairól. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak, jó szívvel ajánlom a zárszámadási javaslatot a későbbiekben elfogadásra. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK: Köszönöm, Banai Péter Benő államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatalokra a holnapi ülésnapon kerül sor. Egyes adótörvények módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az egyes adótörvények módosításáról szóló előterjesztéshez benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája. A kormányelőterjesztés T/13258. számon a parlamenti informatikai hálózaton elérhető. Bejelentem, hogy az előterjesztést uniós napirendi pontként tárgyalja az Országgyűlés. Tisztelt Országgyűlés! A vitában elsőként a Törvényalkotási bizottság álláspontjának, valamint a megfogalmazódott kisebbségi véleménynek az ismertetésére kerül sor. Ezekre mindösszesen 15 perc áll rendelkezésükre. Elsőként megadom a szót Törő Gábor képviselő úrnak, a bizottság előadójának, legfeljebb nyolcperces időtartamban. TÖRŐ GÁBOR, a Törvényalkotási bizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom önöket, hogy a Törvényalkotási bizottság 2020. november 12-én tartott ülésén megtárgyalta az egyes adótörvények módosításáról szóló T/13258. számú törvényjavaslatot. Az összegző módosító javaslatot és összegző jelentést a bizottság a házszabály 46. §-a alapján 25 igen szavazattal, 5 nem szavazat és 6 tartózkodás mellett elfogadta. Tisztelt Ház! A törvényjavaslat módosításokat tartalmaz többek között az általános forgalmi adóval, a jövedéki adóval, a társasági adóval és a személyi jövedelemadóval kapcsolatban, jogharmonizációs célok mellett magában foglal szakpolitikai módosításokat is. A társasági adóval kapcsolatban az Európai Unió feketelistáján szereplő országokkal szemben ellenintézkedés kerül bevezetésre 2021. január 1-jétől. Annak érdekében, hogy a szabály a lehető legkisebb adminisztrációt jelentse a