Országgyűlési Napló - 2020. évi őszi ülésszak

2020. szeptember 22. kedd - 151. szám - A Magyar Köztársaság és a Lett Köztársaság között a kettős adóztatás elkerüléséről és az adóztatás kijátszásának megakadályozásáról a jövedelem- és a vagyonadók területén, Rigában, 2004. május 14-én aláírt Egyezmény módosításáról szóló jegyzékváltás k...

161 Én ezt szeretném önöknek is megköszönni, és mindazoknak a képviselőknek, akik mindehhez sokat tettek: a szószólóknak, a képviselő uraknak, de még az ellenzéki fölszólalóknak is, akik pozitívan nyilatkoztak erről a beszámolóról, azoknak is köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Megkérdezem Vejkey Imre urat, kíván-e válaszolni. (Jelzésre:) Jelzi, hogy igen. Öné a szó. DR. VEJKEY IMRE, az Igazságügyi bizottság elnöke: Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Mindenekelőtt én is csodálkozva álltam a vita folyománya előtt, ugyanis az Igazságügyi bizottság előtt ez a vita már lefolyt. Abban a vitában a baloldali képviselők más álláspontot foglaltak el, pedig nem is régen volt, 2020 márciusában, akkor tartózkodtak a szavazásnál, nem nemmel szavaztak, hanem egy gyenge nemmel. Most örömömre szolgált ez a félfordulat, amit vettek, csak kérdés, hogy mi történt március óta, mi indította őket arra - esetlegesen az október 10-ei időközi helyhatósági választás -, hogy megváltoztatták korábbi álláspontjukat, amit részletes indoklással az Igazságügyi bizottság jegyzőkönyvében megtalálhatnak. Most itt úgy tűnik, hogy egyhangúlag azt mondták, hogy igennel fognak rá szavazni. Valóban, Brenner Koloman képviselőtársunk mást mondott el németül, és mást mondott el magyarul. Én a kettő közötti különbségre most nem kívánok kitérni, csak mégis furcsának találom azt, hogy a parlament előtt ez megtörténhetett. (12.40) A német nemzetiségi önkormányzatok tekintetében viszont hangsúlyozni szeretném, hogy rendkívül jól ismerem a hegyvidéki, a Budapest XII. kerületi német nemzetiségi önkormányzatot, Kövesdiné Martin Nóra az elnöke, és azt tudom mondani, hogy szemlátomást - nemcsak elnök asszony tájékoztatása alapján, hanem az én tapasztalataim alapján is - az elmúlt tíz évben évről évre egyre jobban tudják megélni a németségüket a Svábhegyen, és nemcsak nyelvükben, hanem kultúrájukban is. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a Svábhegyen álló Szent László plébánia ünnepe, amely most, éppen a hétvégén 160 éves lesz, egyben a terményünneppel is összekapcsolódik, amely egy csodálatosan szép keresztény és német ünnep; ezek egybekötve, közösen lesznek megünnepelve. Szeretnék kitérni arra a vitára is, ami Farkas Félix kontra Ander Balázs között zajlott. Ebben a vitában egyértelműen Farkas Félix roma szószóló úrnak tudunk igazat adni, tudok én személy szerint igazat adni. Erőből azt mondják, hogy: „Ne félj!”, „Hát ne félj!”, „Miért félsz tőlünk?” Hát, inkább jobban fog félni szegény roma képviselő tőlük, ha ordibálva mondják, hogy ne féljenek tőlük; már csak azért is, mert ahogy mondta, ő tapasztalatból beszélt. Tapasztalatból beszélt a roma emberek nevében, és tapasztalatból beszélt az őket támogató, jóérzésű emberek nevében, akikben a masírozás félelmet keltett, akik életüket vesztették. Ezért azt tudom mondani, hogy a jövőben is számíthat a roma közösség ránk, a Fidesz-KDNP-re. Végezetül azt szeretném mondani, hogy kérem, támogassák úgy a beszámolót, mint a határozati javaslatot. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK: Köszönöm szépen, Vejkey Imre képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! A módosító javaslatok benyújtására csütörtökön 16 óráig van lehetőségünk. A Magyar Köztársaság és a Lett Köztársaság között a kettős adóztatás elkerüléséről és az adóztatás kijátszásának megakadályozásáról a jövedelem- és a

Next

/
Thumbnails
Contents