Országgyűlési Napló - 2020. évi őszi ülésszak
2020. november 16. hétfő - 166. szám - Egyes energetikai tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája - ELNÖK: - BALCZÓ ZOLTÁN (Jobbik): - ELNÖK: - DR. KADERJÁK PÉTER innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár:
1593 Ha ezeket az egyszerű becsléseket elvégezzük, azt találjuk, hogy a magyar családok az első intézkedések, vagyis 2013 óta 2019 végéig bizony 1700 milliárd forintot takarítottak meg az energia- és a közműszámláikon. Itt szeretném megköszönni Balczó képviselő úrnak is a hozzászólását. Így nem nekem kellett feltétlenül erre hivatkoznom, és részben ez válasz Mesterházy képviselő úr felvetésére is. Azt gondolom, hogy a magyar rezsicsökkentés ezen a területen ahhoz a határhoz érkezett el, ahonnan tovább mozdulni kockázatos. Látjuk, hogy európai összevetésben a magyar lakosság számára a végfogyasztói villamos energia és gáz ára a legolcsóbb, második legolcsóbb Európában. Szeretném ehhez hozzátenni, hogy természetesen a magyar lakossági fogyasztók nem vesztették el azt a jogukat, hogy szolgáltatót váltsanak. Ha szabadpiaci kereskedők ettől jobb ajánlatot adnak a magyar lakossági fogyasztónak, nekem vagy önöknek, akkor senki nem akadályozza meg, hogy a fogyasztók ehhez a szolgáltatóhoz váltsanak, hogy megtalálják a legjobb megoldást. De úgy látszik, a szabadpiacon sincsenek olyan szolgáltatók, akik ennél a szabályozott árnál ma jobbat tudnának ajánlani a fogyasztóknak, hiszen nem hallunk ilyen ajánlatokról, nincs tele a postaládánk ilyen ajánlatokkal. Ennek bizonyára megvan az oka. Az egyik oka az, hogy az energiaárak volatilisak, és amikor egyszer lenn, utána fenn. Az ellenzéki pártok közül többen megtapasztalhatták, milyen az, amikor jelentős energiaár-emelkedés következik be, és a szabályozás kapaszkodhat és többszörösére kellett emelniük vagy emelték annak idején az energiaárakat. Mi nem szeretnénk ebben a cipőben járni. Tehát azt az elvet valljuk, hogy amikor az energiaárak mérsékeltebbek, érdemes tartalékot képezni azokra az időkre, amilyenek egyébként a gázárak tekintetében most éppen látszanak, amikor megindul egy újabb emelkedés, hogy ezekben az időszakokban ne kelljen gázárat emelni, hanem stabil, kiszámítható végfogyasztói árakat tudjunk garantálni a lakossági fogyasztóknak. Tisztelt Ház! Szeretném megismételni és hangsúlyozni, hogy a teljes rezsicsökkentéshez kapcsolódó javaslatával szemben indult a Bizottság részéről egy átfogó támadás annak idején, nagyon sok ponton kritizálta és támadta meg a Bizottság azokat az intézkedéseket, amelyeket Magyarország a harmadik energiacsomag implementálásánál hozott. Azt kell mondani, hogy az Európai Bíróságnak a Bizottság Magyarországgal szemben indított kötelezettségszegési eljárása tárgyában, még egyszer hangsúlyozom, 2020. július 16-án hozott ítélete szerint a vonatkozó rendeleti szintű uniós szabályozás nem írja elő, hogy az energiahálózatokra kivetett különadóhoz és a pénzügyi tranzakciós díjhoz kapcsolódó költségeket szükségszerűen figyelembe kell venni a hálózatokhoz való hozzáférés díjainak megállapítása során. Ezzel az utolsó, az árszabályozást érintő kritikájától esett el a Bizottság, lényegében a Bizottság mondta ki, hogy azok az érvek, az az alap, amire építve a Bizottság a magyar rendeletek felülvizsgálatát kezdeményezte, nem állja meg a helyét. Egyetlen pont maradt, egy eljárásjogi kérés, amelyet rendbe kellett tenni. Ez történik meg lényegében a mostani törvényjavaslatban. Azt mondhatjuk, hogy egy hosszú jogvita után Magyarország megvédte a rezsicsökkentés eredményeit. Az Európai Bizottság egyúttal kimondta, ahogy az már elhangzott, hogy a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal rendszerhasználati díjakat megállapító döntéseivel kapcsolatban hatékony jogorvoslati lehetőségeknek kell rendelkezésre állniuk, és a hiányolt mechanizmus jogszabályi kereteinek megteremtése érdekében javasolja az önök előtt fekvő törvényjavaslat a villamosenergia-törvény, a földgázellátásról szóló törvény és a Magyar Energetikai és Közműszabályozási Hivatalról szóló törvény módosítását. Létrejön az a háromszintű szabályozás, amelyet már a Törvényalkotási bizottság felvezetőjében hallottunk, és ezzel gyakorlatilag a Bizottság és Magyarország között ebben a témában folytatott jogvita teljes mértékben lezárható. Szeretném önöket tájékoztatni, hogy a Bizottság képviselőivel is külön egyeztettük azt a módosító javaslatot, amely a Törvényalkotási bizottság módosító javaslatában a bírósági eljárás hosszára vonatkozik, és amely bírja a Bizottság tisztségviselőinek is az egyetértését. Mindezzel együtt még egyszer köszönöm az általános vita során tett támogató hozzászólásokat, valamint a Gazdasági bizottság és a Törvényalkotási bizottság munkáját. Az elhangzott gondolatok, vélemények, érvek, valamint az, hogy képviselői módosító indítvány nem érkezett a törvényjavaslathoz, azt jelzik, hogy a rezsicsökkentés fenntartása és a nemzeti energiastratégia fogyasztó-központúsága vitán felül áll.