Országgyűlési Napló - 2020. évi őszi ülésszak

2020. november 16. hétfő - 166. szám - Egyes energetikai tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája - ELNÖK: - DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): - ELNÖK: - MESTERHÁZY ATTILA (MSZP):

1591 (18.40) Mivel egy olyan kérdésről van itt szó, amit az ellenzék annak idején felvetett, ennek a jogorvoslati lehetőségnek a hiányát, a bíróság most ezzel a döntésével arra késztette a magyar kormányt, hogy ezt a korrekciót tegye meg, tehát természetesen a Jobbik támogatni fogja ennek a törvényjavaslatnak az elfogadását. Köszönöm szépen. (Szórványos taps az ellenzéki padsorokból.) ELNÖK: Köszönöm szépen, Balczó képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Megkérdezem... (Jelzésre:) De nem kérdezem meg, mert van jelentkező. Keresztes László Lóránt, az LMP frakcióvezetője következik. DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm, elnök úr. Csak nagyon röviden szólok hozzá. Az általános vitában, mondhatjuk, hogy lefolytattunk egy ilyen energiapolitikai vitát. Az nem volt olyan kellemes hangvételű, mint amit az imént beszéltünk, hogy az agrártárgyú törvényeknél egészen más a kormány hangvétele, mások a bizottsági reakciók, érdemes módosító javaslatokat beterjeszteni, és van is mozgástere az ellenzéknek, és ez meg is látszik abban, hogy egyhangúlag fogjuk támogatni. Azt el tudom mondani, hogy ezt a törvényjavaslatot is, mivel - Balczó képviselő úr is elmondta - gyakorlatilag egy technikai jellegű, tulajdonképpen kényszerpályán van a kormány, mi is támogatni fogjuk. Sajnáltam egyébként, hogy az általános vitában államtitkár úr egy ilyen propagandaszöveget ismertetett, gyakorlatilag a rezsiharc sikeréről beszélt, szerintem ennek nem sok köze volt az előterjesztés lényegéhez, és nem is volt illendő szerintem ehhez a javaslathoz. Ezzel együtt is most borítsunk fátylat a múltra, nekem egy kérdésem lenne, ha már itt van államtitkár úr. Ebben az általános vitában az energiapolitikáról folytatott vitában visszahallhattuk a kormány alapvető érveit, hogy milyen módon és hogyan képzeli el Magyarország hosszú távú biztonságos energiaellátását, és az elmúlt napokban igen aggasztó híreket kaphattuk Belorussziából, ugye, ott a Paks II. testvérének tartott reaktorok esetében van egy nagyon komoly probléma, ugye, sok-sok év késéssel elindult egy tesztüzem, de rögtön nagyon komoly műszaki problémák merültek föl. Foglalkozik-e a kormány ezekkel a kérdésekkel, figyeli-e a Roszatom ilyen irányú tevékenységét, és nem tölti-e el aggodalommal a kormányt az, hogy egyre több módon és több példa alapján kérdőjelezhető meg az, amit önök állítanak, miszerint az atomenergia zöld, biztonságos és olcsó energia lenne? Én nagyon örülnék, ha államtitkár úr pár percben kitérne erre a válaszában. Köszönöm szépen. ELNÖK: Köszönöm, Keresztes képviselő úr. A következő hozzászóló Mesterházy Attila képviselő úr, MSZP. MESTERHÁZY ATTILA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Itt Keresztes Lóránt frakcióvezető úr megemlítette azt, hogy államtitkár úr mennyit beszélt a rezsiharc sikeréről. Igazából ez ihletett meg, és ezért gondoltam, én is ráerősítenék erre a gondolatra, már amit kérdésként fogalmazott meg frakcióvezető úr, hogy akkor, államtitkár úr, mondja meg, miért adják még mindig drágábban ezeket az energiahordozókat a magyar családoknak, mint amit a világpiaci ár egyébként lehetővé tesz. Tehát azt látjuk, hogy az olaj ára, a gáz ára messze-messze az alatt az ár alatt van, mint amennyiért önök adják ezt a lakosság számára. Ezzel realizálnak egy nagy profitot. Mi azt javasoltuk több alkalommal már, hogy ezt a profitot ne önök realizálják, már úgy értem, hogy ne az állami vállalatok és adott esetben az önök barátai, hanem adják át ezt a profitot a magyar családoknak. Tehát mondhatjuk azt, hogy azt pipáljuk ki, hiszen mindig elhangzik, hogy önök csökkentették a rezsit, ez igaz, ha kell, akkor meg is ünnepeljük, hogy teljesen őszinte legyek, hogy ez egy helyes döntése volt a kormánynak, csak mi azt nem értjük, hogy amikor ennél nagyobb rezsicsökkentésre adott lehetőséget a világpiaci árkörnyezet, akkor miért nem mentek ez után. Tehát ha az önök számára ez ennyire kardinális és fontos kérdés, én ezt elhiszem önként, akkor azt nem értem, hogy amikor további árcsökkenésre adott volna lehetőséget most már hosszú évek óta egyébként, tehát nem hónapokról, hanem évekről is beszélhetünk, akkor vajon önök miért nem folytatták ezt a rezsicsökkentést, és miért

Next

/
Thumbnails
Contents