Országgyűlési Napló - 2020. évi őszi ülésszak

2020. november 16. hétfő - 166. szám - Egyes állami tulajdonú vagyontárgyak ingyenes tulajdonba adásáról, valamint az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája - DR. GURMAI ZITA (MSZP):

1575 Köszönöm szépen, Fazekas Sándor képviselő úr. Megkérdezem az előterjesztőt, hogy most kíván-e felszólalni. (Dr. Fónagy János jelzésére:) A végén. Köszönöm szépen, Fónagy államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! A kijelölt Gazdasági bizottság nem állított előadót. Most a képviselői felszólalások következnek a napirend szerinti időkeretekben, ami megjelent a kijelzőn. A vita során kétperces hozzászólásra nincs lehetőség. Megadom a szót Gurmai Zita képviselő asszonynak, Magyar Szocialista Párt. DR. GURMAI ZITA (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Urak! Képviselőtársaim! Ma az állam lopásáról fogok beszélni. Egészen pontosan arról, hogyan veszti el a közvagyon a közvagyonjellegét és kerül magáncégek birtokába, mely cégek mögött a NER zsoldosainak sötét árnyalakjai magasodnak. Önök kétségtelenül rendszerszintűvé emelték a lopást, a korrupciót. Ezt az önök egyik ideológusa világosan megfogalmazta. A lényeg az, hogy nem egyszerűen ellopnak valamit, hanem rögtön megteremtik annak jogi kereteit is. Ez történik az állami ingatlan vagyon szabályozása során is. Nem véletlen, hogy az előttünk fekvő törvényjavaslatról már a Gazdasági bizottság előtt is élénk vita bontakozott ki. Az állami vagyon nyilvántartásával, illetve az ezzel összefüggő feladatkörökkel kapcsolatosan is voltak kérdéseink, de korántsem olyan súlyosak, mint azok, amik az állami tulajdonú ingatlanok ingyenes átadásáról szóltak. Ha az elmúlt éveket nézzük, a különböző indokokkal magánkézbe adott állami ingatlanok száma már százon felül van. A bizottság előtt is feltettük a kérdést, és ezt még most sem értjük: miért kótyavetyélik el az állam ingatlan vagyonát? Miért kell a közvagyonban tartott ingatlanokat hirtelen magántulajdonba adni? Ezek a javaslatok komoly kételyeket ébresztenek azzal kapcsolatosan, hogy a kormány vajon az elvárható gondossággal és jogi személyiséggel bonyolítja-e le ezeket az ügyleteket. Vagy fogalmazzunk kevésbé udvariasan: kinek lopják önök a közvagyont? Épp elég, ha arra a zárószavazásra gondolunk, ahol a vagyonkezelő alapítványoknak nyújtott ingatlanokról volt szó. Akkor az Országgyűlésnek benyújtott szövegben még csak két pécsi ingatlan szerepelt, majd a Törvényalkotási bizottság kormánypárti többsége hirtelen kiegészítette a listát nyolc révfülöpi ingatlannal, köztük egy vitorláskikötővel, egy szombathelyi, egy zalaegerszegi és egy szekszárdi ingatlannal. Külön furcsaság, hogy a módosításokról szóló bizottsági vitára a kormány Orbán Balázst, a Miniszterelnökség államtitkárát küldte, aki a Mathias Corvinus Collegiumot fenntartó alapítvány kuratóriumi elnöke is. Vagyis az állam részéről ő az illetékes a vagyon ingyenes átadásában, míg a másik oldalon ő az illetékes a vagyon átvételében. Az államtitkár ezt az összeférhetetlenséget mindössze azzal intézte el, hogy „két sapkám van”. Én meg erre azt mondom, hogy egy normális országban egy ilyen eset után vehetné mindkét sapkáját, mert távoznia kellene, de úgy látszik, Orbanisztánban ez a faramuci helyzet teljesen elfogadott. Azt is elképesztőnek tartom, hogy az államtitkár úr szerint azért jó az állami ingatlanok ingyenes átadása, mert az állami ingatlanok sokkal jobb helyen vannak magánkézben, mint állami kézben. (17.30) Kíváncsi vagyok, vajon mit szól ahhoz a nemzeti vagyonért felelős miniszter asszony, hogy a kormányon belül ilyen silánynak értékelik a munkáját. Ezek mind olyan körülmények, amelyek - a legenyhébben fogalmazva is - óvatosságra intenek a kormány jóhiszeműségét és a kérdéses tranzakciók átláthatóságát illetően. Sajnos az is egyértelmű számunkra, hogy a kormány, mondhatni, nagylelkű ingatlanátadásai egy kört még véletlenül sem érintenek: a helyi önkormányzatokat. Pedig pont a helyi önkormányzatok látják el a közfeladatok nagyját, méghozzá egyre nehezebb körülmények között. Idén elvonták tőlük a gépjárműadót, sokaknak szolidaritási hozzájárulást kell fizetniük, miközben az iparűzésiadó-bevételük nagymértékben csökkent. Ingatlanokat mégsem kapnak. Ezzel szemben például a Kárpát-medencei Művészeti Népfőiskola Alapítvány részére egy velencei kivett úttörőtábort, illetve egy székesfehérvári kivett kultúrházat kívánnak átadni, az indoklásban pedig csak az olvasható, hogy az ingatlanátadás az

Next

/
Thumbnails
Contents