Országgyűlési Napló - 2020. évi őszi ülésszak

2020. november 10. kedd - 165. szám - Az ülésnap bezárása - ELNÖK:

1504 egymást egyensúlyban tartó szerkezetek és jogi garanciák megléte, vagyis a túlhatalomra és mindig a túlhatalomra törő államot mennyire tudjuk állandóan saját illetékességi területére szorítani.” Ezek a mondatok 1990-ben ezen tisztelettejes épület falai között hangoztak el Illéssy Istvántól, aki Dunaújváros és környékének első szabadon megválasztott képviselője volt, és az MDF-kormányban - sok hibája volt az MDF-kormánynak - ő vitte az önkormányzatiság lefektetését. Nagyon büszke vagyok arra, hogy Illéssy Pistával mind a mai napig jó kapcsolatban vagyok, és segíti a képviselői munkámat. Látszik, hogy Pistáék, Istvánék egy nagyon idealisztikus önkormányzatiságot, egy nagyon idealisztikus tervet tettek le az asztalra és próbáltak megvalósítani. Hittek az emberekben, hittek az önszerveződésben, hittek a lokális önszerveződésben, hittek az önkormányzatok függetlenségében. Harminc évvel túl vagyunk már az első önkormányzatok megalakulásán. És mi maradt ma? Urambátyámrendszer. Az összes önkormányzat ki van szolgáltatva a kormánynak, a Fidesznek, és ha független vagy esetleg ellenzéki, akkor félhet. Példákat is hoztam az elmúlt időszakból. Dunaújvárost emelném ki, körzetem egyik központját, de beszélek más településekről is. 270 millió forint hiteltörlesztés/év; egy olyan hitelt kell törlesztenünk, amely a gyanú szerint - és feljelentés is született - teljesen szabálytalanul lett felvéve és elköltve. (16.10) 200 millió forint mínusz az állami normatívák kiesése és az iparűzésiadó-többlet elvétele miatt. 123 millió forint mínusz a gépjárműadó elvétele miatt, és 7 millió forint mínusz az idegenforgalmi adó kiesése miatt. Ez így összeadva per év 600 millió forint mínusz, mióta új vezetése van Dunaújvárosnak. Önök a járványhelyzetre hivatkoznak, de a legtöbb intézkedést, amit meghoztak, 2024-ig életben tartják. Ennek semmi köze a járványhoz! Most is hadd idézzek valamit: „Havi 50 millió forinttal rövidített meg minket az előző városvezetés és az Orbán-kormány.” Ezt a gazdasági alpolgármestertől, Szabó Zsolttól idézem. De menjünk tovább! Van más település is ugyanis a körzetemben. Perkáta. Perkátán nemrég a fideszes városvezetés lemondott. Tudják, hogy mi előzte meg a lemondását? Sarokba szorította a nem ellenzéki, a nettó független képviselőket, hogy ha lemondanak, csak akkor érkezik meg 330 millió forint a településre fejlesztési célzattal. Hát, nem mondtak le. Somogyi Balázs fideszes polgármesternek kellett lemondania, és mondanom sem kell, hogy egyelőre a kanyarban sincs a pénz. S van még egy nagyon durva dolog, amivel az önkormányzatokat fenyegetni készülnek. Parragh László azt javasolta Orbán Viktornak, hogy az iparűzési adót vegyük el az önkormányzatoktól, illetve ne kelljen megfizetni ezt a vállalkozásoknak. Értem én a lényeget, csak egyet felejtenek el: van olyan település, amelynek az iparűzési adó és a gépjárműadó az egyetlen bevételi forrását jelenti. Ha önök ezt elveszik, akkor sorra fognak csődbe menni a kis- és közepes települések. Ne nyúljanak hozzá az iparűzési adóhoz! De ezt nem csak én javaslom. „Vannak, akik jó, és vannak, akik rossz tanácsot adnak. Győr város polgármestereként azt mondom, hogy ez egy nagyon rossz tanács.” Ezt az önök fideszes polgármestere mondta, Dézsi Csaba. Hallgassanak Dézsi Csabára! Maradok a körzetem szolgája. Köszönöm a szót. (Taps a Jobbik soraiban.) Az ülésnap bezárása ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársaim! A napirend utáni felszólalások végére értünk. Tájékoztatom önöket, hogy az őszi ülésszak következő ülésére várhatóan 2020. november 16-án, hétfőn kerül sor. Most megköszönöm mindenkinek a munkáját. Szép, szerencsés napot, szép estét kívánok szerencsés hazatéréssel, és mindenkinek jó éjszakát. Az ülést bezárom.

Next

/
Thumbnails
Contents