Országgyűlési Napló - 2020. évi őszi ülésszak

2020. november 10. kedd - 165. szám - A koronavírus világjárvány második hulláma elleni védekezésről szóló törvényjavaslat összevont vitája - ELNÖK: - BENCSIK JÁNOS (Fidesz): - ELNÖK: - DR. VARGA-DAMM ANDREA (független):

1497 Tordai képviselő úr azt mondta, hogy róluk másoltuk a mostani előterjesztést. Hát, képviselő úr, mi nem akarjuk kitiltani a nyugdíjasokat a tömegközlekedésből, ahogyan ezt önök szerették volna. És, tisztelt jobbikos, LMP-s, DK-s, MSZP-s és párbeszédes képviselők, önök mostantól mindvégig cinkostársak, amíg Korózs Lajos marad a Népjóléti bizottság elnöke, és nem hívják vissza őt onnan, mert méltatlan lett, hogy ezt a pozíciót betöltse. (Jakab Péter: Ez kevés lesz, barátom, kevés lesz!) Önök itt mind cinkostársak mostantól. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiból.) ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A következő köri rendes felszólalásokra térünk át. A Fidesz képviselőcsoportjából Bencsik János képviselő úr következik. Parancsoljon! BENCSIK JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A járványhelyzettel sújtott veszélyhelyzetben legfontosabb az egészség védelme és az egészség helyreállítása, a gyógyítás és a gyógyulás feltételeinek a biztosítása. De ugyanilyen fontos a gazdaság működőképességének a fenntartása is, azzal együtt, hogy szavatolni kell a közszolgáltatásokhoz való hozzáférést is. Mégis van egy olyan terület, amelyről az előterjesztői expozéban már szó volt, de a vita során nem merült föl, ez pedig az, hogy egy veszélyhelyzet idején az alapvető állampolgári jogokat is csak méltányos feltételek és keretek között szabad korlátozni. Az általam képviselt Tatai-medencében jelenleg egy helyi népszavazási kezdeményezés van folyamatban. A veszélyhelyzet kihirdetésének napján mindösszességében hét nap volt hátra az aláírásgyűjtési lehetőségből. Több mint hatezer tatai lakos adta a nevét a kezdeményezéshez. A jelenleg hatályban lévő szabályozás szerint meg kellene semmisíteni ezt a hatezer támogató aláírást, és a járványhelyzet lejártakor újra kellene indítani az egész helyi népszavazási kezdeményezést. Ez, azt gondolom, mindannyiunk által méltánytalannak mondható helyzet mind a népszavazást kezdeményezők, mind pedig a népszavazást támogató polgárok irányába. Éppen ezért kezdeményeztük a Törvényalkotási bizottság felé azt, hogy ne megszakadjon ez az eljárás, és általánosságban a helyi népszavazások ne szakadjanak meg, hanem csak szüneteltetésre kerüljenek, és amikor a járványhelyzet időszaka lejár, akkor onnantól kezdve folytatódhasson, a törvényben előírt határnapok betartása mellett. Tisztelettel köszönöm a Törvényalkotási bizottságnak, hogy ezt a korrekciót a módosító indítványukban rögzítették, így lehetőség nyílik mindannyiunk számára - az összegző indítványban szerepeltetik - arra, hogy támogassuk azt is, hogy az egészség megóvása, a gazdaság működőképességének biztosítása mellett az alapvető állampolgári jogok is, amelyek egy helyi népszavazással kapcsolatosak, továbbra is életben maradjanak, és méltánytalan hátrány ne érje se a kezdeményezőket, se pedig a választópolgárokat. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiból.) ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Varga-Damm Andrea képviselő asszony következik, a rendelkezésére álló időkeret mértékéig. Parancsoljon, képviselő asszony, öné a szó. DR. VARGA-DAMM ANDREA (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Én a kormánytól már csak azt szeretném kérdezni, hogy márciusban miért nem kaphattunk egy ugyanilyen előterjesztést. Miért kellett márciusban egy belpolitikai zűrzavart előhozni azzal a veszélyhelyzeti törvénnyel, amelyet tulajdonképpen nem is használtak egy percig sem? Merthogy semmilyen más módon a kormány nem végezte a tevékenységét, mint amit majd ezen törvény megszavazása után fognak. Miért kellett felhasználni a járvány elejét arra, hogy az ellenzéket lejárassák, és az emberekkel azt érzékeltessék, hogy az ellenzék nem akar a járvány elleni védekezésben részt venni? Nem kérdés ma egyetlenegy ellenzéki képviselő számára sem, hogy megszavazza ezt a javaslatot, de ugyanilyen javaslatot márciusban is megszavaztak volna a parlament ellenzéki képviselőcsoportjai és képviselői.

Next

/
Thumbnails
Contents