Országgyűlési Napló - 2020. évi őszi ülésszak
2020. november 10. kedd - 165. szám - A koronavírus világjárvány második hulláma elleni védekezésről szóló törvényjavaslat összevont vitája - DR. VARGA JUDIT igazságügyi miniszter, a napirendi pont előadója:
1468 Tisztelt Ház! Szólnom kell a törvényjavaslat választásokat érintő rendelkezéseiről is. Az Alaptörvény alapján a helyi önkormányzat vagy a nemzetiségi önkormányzat képviselő-testülete kimondhatja feloszlását. A javaslat szerinti szabály kimondja, hogy a képviselő-testület feloszlásának elrendelése esetén e döntés hatálya a veszélyhelyzet megszűnését követő napon áll be. Ez az eset vonatkozik arra is, amikor a katasztrófavédelmi törvény alapján a települési önkormányzat képviselőtestületének, a Fővárosi Közgyűlésnek és a megyei közgyűlésnek a feladat- és hatáskörét a polgármester, illetve a főpolgármester vagy a megyei közgyűlés elnöke gyakorolja. A választási és népszavazási eljárások során a közvetlenség alaptörvényi elvének érvényesüléseként valamennyi választópolgár személyes részvétele volna szükséges. Könnyen belátható azonban, hogy ez a humánjárvány megelőzését, illetve következményeinek az elhárítását súlyosan veszélyeztetné. Tekintettel arra, hogy sem a választási, sem pedig a népszavazási eljárásról szóló törvények veszélyhelyzetre vonatkozó szabályokat nem tartalmaznak, szükséges itt rendelkezni arról, hogy a veszélyhelyzet idején az ilyen eljárási határidők megszakadjanak. Megjegyzem, hogy a kormány járványügyi okból már 2020. november 5-én rendelkezett a törvényjavaslat hatálybalépéséig tartó időtartamra kitűzött időközi választások elhalasztásáról, ez azonban ideiglenes intézkedésként csak az Országgyűlés döntéséig szól. Ugyancsak szükséges arról is rendelkezni, hogy a veszélyhelyzet ideje alatt időközi választás vagy népszavazás nem tartható. Az így elmaradt választás, illetve népszavazás időpontját azonban a veszélyhelyzet megszűnését követő 15 napon belül ki kell tűzni. Aki azt állítja, hogy ezek a rendelkezések szükségtelenek, illetve aránytalan korlátozásokat jelentenek, egyúttal azt is kívánja, hogy az állam az ajánlások gyűjtése, valamint a szavazás során a választópolgárokat súlyos fertőzésveszélynek tegye ki - ez nyilvánvaló felelőtlenség volna. Ismét hangsúlyozom, hogy az előbb ismertetett rendelkezések kizárólag a veszélyhelyzet idejére és kizárólag az időközi választásokra és népszavazásokra vonatkoznak. Ezzel kapcsolatban fontos kiemelni, hogy a javaslathoz most benyújtott módosító indítvány arról rendelkezik, hogy a veszélyhelyzet megszűnése után azon választások, amelyek esetében a veszélyhelyzet miatti elmaradása előtt a jelölteket már jogerősen nyilvántartásba vették, biztosítjuk, hogy a jelöltek kizárólag azok lehetnek, akiket a választások veszélyhelyzet miatti elmaradása előtt a választási bizottság jogerősen már nyilvántartásba is vett. Ezzel a szabályozással biztosítható, hogy az elmaradt időközi választások esetén a megfelelő számú ajánlást összegyűjtő jelöltek a veszélyhelyzet után kitűzött választáson is jelöltek legyenek, mivel ebben az esetben a választás elmaradását szünetelésnek kell tekinteni, így számukra is biztosítja a javaslat, hogy ne járjon a szabályozás hátrányos hatással. Emellett a javaslathoz benyújtott módosító indítvány arról is rendelkezik, hogy a kormány vonatkozó rendelete hatálybalépésekor helyi népszavazás kezdeményezése érdekében folytatott aláírásgyűjtés esetén az aláírásgyűjtésre vonatkozó határidő a rendelet hatálybalépésétől a veszélyhelyzet megszűnését követő napig szünetel. Ezen aláírásgyűjtés során a rendelet hatálybalépéséig összegyűjtött aláírásokat tartalmazó, megsemmisítésre nem került aláírásgyűjtő íveket a szervezőnek legkésőbb e törvény hatálybalépését követő 3 napon belül át kell adni a helyi választási irodának. A veszélyhelyzet megszűnését követő napon a helyi választási iroda vezetője új hitelesítési záradékkal látja el az aláírásgyűjtő ív mintapéldányát, és azt átadja a szervezőnek. (13.20) Ezáltal lehetőség lesz arra, hogy az aláírásgyűjtés a veszélyhelyzetet követően folytatódhasson, a korábban gyűjtött aláírások is felhasználhatóak legyenek. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! Ahhoz, hogy a kormány az eredményes védekezéshez szükséges valamennyi intézkedést időben meg tudja tenni, szükség van a tárgyalt törvényjavaslat mihamarabbi elfogadására. Ezért is fordulok önökhöz, tisztelt baloldali képviselők, itt a lehetőség, hogy ezúttal bizonyítsák, nem kizárólag a napi politikai haszonszerzés és a hazai, valamint nemzetközi hangulatkeltés élteti önöket, hanem az ország sorsát is szívükön viselik. Kell hogy legyenek olyan közös ügyek, amelyek a napi sárdobálás és politikai érdekek felett állnak. Kell hogy legyenek olyan ügyek, amelyekben egységes a nemzet, és azt a baloldal nem utasítja el. A magyar emberek életének és munkahelyének védelme ilyen ügy.