Országgyűlési Napló - 2020. évi őszi ülésszak

2020. november 10. kedd - 165. szám - Napirend előtti felszólalások: - ELNÖK: - KOCSIS MÁTÉ (Fidesz):

1461 viszont az elmúlt időszak legnagyobb otthonteremtési programján dolgozunk, ezzel is igyekszünk kiszámíthatóságot és biztonságot nyújtani a magyar családoknak. Ez a program hozzájárul a családok életszínvonalának a megőrzéséhez; hozzájárul a gazdaság élénkítéséhez és új munkahelyek teremtéséhez. És ahogy képviselő úr is felsorolta, ebben benne van az új lakások vásárlásának az 5 százalékos áfamértékre csökkentése, az illetékmentesség; ez a törvényjavaslat egyébként az Országgyűlés előtt van, el is kezdtük a tárgyalását. Innen is kérek mindenkit, hogy akinek fontos a magyar családok ügye, az támogassa, de emellett, ahogy képviselő úr is mondta, otthonfelújítási programot is indítunk; támogatjuk a többgenerációs otthonteremtést is, és mentesítjük a CSOK-kal új lakást és használt lakást vásárló családokat a 4 százalékos illeték megfizetése alól. Látszik az általam elmondottakból, hogy 2010 előtt az akkori baloldali kormányok magukra hagyták a családokat, most pedig minden eszközzel azon vagyunk, hogy a magyar embereket és a magyar családokat segítsük. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiból.) ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! „Aktuális ügyeink” címmel a Fidesz képviselőcsoportjából Kocsis Máté frakcióvezető úr jelentkezett napirend előtti felszólalásra. Parancsoljon, frakcióvezető úr, öné a szó. KOCSIS MÁTÉ (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! A járvány egyre nagyobb kihívások elé állítja a világot, nemcsak az emberéletek forognak kockán, nemcsak az emberek egészsége forog kockán, de a gazdaságot is egyre nagyobb kihívások érik világszerte. A helyzet minden területen Európa és a világ számos pontján rohamosan romlik. A legtöbb ember itt Magyarországon tavasszal még csak koronavírus-fertőzöttet sem ismert, most viszont már sokak környezetében nemhogy van ismert fertőzött, de súlyos beteg is van, és a helyzet úgy fest, hogy egyre csak több lesz. Látjuk azt is, hogy a vírus nem válogat; látjuk azt is, hogy sok fiatal szervezetét is megpróbálja, alaposan megviseli; és látjuk azt is, hogy nem csak az idős, krónikus betegek vannak veszélyben, bár ők vannak a legnagyobb veszélyben, de nem csak ők. Tehát a legfontosabb feladat, hogy a kontaktszámok radikális csökkentésével csökkentsük a megbetegedések számát, csökkentsük annak a kockázatát, hogy mind több és több ember kapja el a vírust. A kormány éppen ezért szigorú intézkedéseket vezetett be. A rendkívüli jogrenden túl olyan szigorítások jönnek, amelyek esélyt adnak arra, hogy mérséklődjön az egészségügyi rendszeren lévő nyomás, mert abban talán nincs vita köztünk, hogy az egészségügyi dolgozóink hatalmas tehertétel előtt állnak, és rengeteg múlik azon, hogy a következő hetekben-hónapokban miként tudják végezni a munkájukat. Tavasszal a baloldali pártoktól nem nagyon kaptunk segítséget; kértük is akkor önöket, hogy ha már ezt nem teszik, legalább ne akadályozzanak. De volt ennek a jelenségnek egy emblematikus figurája, bizonyos Korózs Lajos, aki a Népjóléti bizottság elnökeként egy kamumentőssel egy kamuvideót gyártott - sajnálom, hogy most nincs itt, mert a felszólalásomat neki címeztem volna -, majd csak azért tüntette el ezt a videót a saját közösségi oldaláról, mert azt mondta, hogy csodálkozik, hogy a mentősök érzékenységét mindez sérti. Persze, hogy sérti a mentősök érzékenységét, amikor valótlanságot állítanak róluk, és olyan ember beszél a mentősök szervezetéről, aki sosem vett részt a munkájukban. Már akkor le kellett volna mondania Korózs képviselő úrnak. (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Úgy van!) Tisztelt Baloldal! Az önök bizottsági elnöke itt nem állt meg: ezúttal halálozási statisztikákat hamisított meg. (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Szégyen!) Tette ezt úgy, hogy tisztában volt azzal, hogy a közzétett anyag valótlan. Tette ezt úgy, hogy félelmet keltett a magyar emberekben. Tette ezt úgy, hogy tisztában volt vele, hogy alaptalanul riogatja őket, és be akarta mindezzel csapni a közvéleményt. Mindezt a magyar Országgyűlés egészségüggyel foglalkozó bizottságának elnökeként tette. (Közbeszólások a Fidesz padsoraiból: Szégyen!) Ha nem egy világjárvány kellős közepén lennénk, akkor Korózs Lajos kifogyhatatlan humorforrás lenne - kamuvideó, kamuápoló, kamustatisztika -, csak az a probléma, hogy egy világjárvány közepén ennek a fele sem tréfa, és azt gondolom, hogy azon túl, hogy Korózs Lajos állításainak és a tényeknek

Next

/
Thumbnails
Contents