Országgyűlési Napló - 2020. évi őszi ülésszak

2020. november 9. hétfő - 164. szám - Napirend utáni felszólalások: - ELNÖK: - VARJU LÁSZLÓ (DK):

1442 Szabadulása után a Híradástechnikai Szövetkezetben helyezkedett el, majd diplomája megszerzését követően az Óra és Műszer Szövetkezet tanácsadó mérnöke, később a Ganz Kapcsoló- és Készülékgyártó Kft. fejlesztőmérnöke volt. Elismert szakember, az elektronika különböző területein 32 szabadalommal, és mintegy 60 tudományos cikket is publikált folyóiratokban. 1988-ban a Szabad Kezdeményezések Hálózata, majd a Szabad Demokraták Szövetsége alapító tagja lett. 1990 és 2010 között húsz éven át kisebb megszakításokkal parlamenti képviselő. A parlament honvédelmi állandó bizottságának és a nemzetbiztonsági különbizottságának tagja, alelnöke volt. 2010 óta civil mozgalmak szervezője és résztvevője. Egykori választókerületével a mai napig élénk a kapcsolata, de a kerület önkormányzata sem felejtette őt el: november 3-án, a rendszerváltás 30. évfordulóján és az ’56-os forradalom 64. évfordulója alkalmából a forradalom és szabadságharc során betöltött kiemelkedő szerepéért, a rendszerváltás során tanúsított meghatározó tevékenységéért díszpolgárrá avattuk. Tisztelt Ház! Mécs Imre kezdeményezte, hogy örökláng égjen a Kossuth téren, a Parlament előtt az ’56-os hősök és áldozatok emlékére, és ott találjuk Nagy Imre Vértanúk téri szobra felállításának kezdeményezői között is. Ott volt 1992. október 23-án is, amikor harcostársát, Göncz Árpád köztársasági elnököt ünnepi megemlékezése közben szélsőjobboldali suhancok kifütyülték. Úgy gondolta, ez, a forradalom emlékének meggyalázása nem történhet meg többet. Tévedett. Meg kellett élnie a Kossuth téri örökláng eltávolítását, és ott kellett lennie a Nagy Imre-szobor búcsúztatásánál is. És ma sem érti, miért kellett a mártír miniszterelnök emlékét száműzni a Parlament közeléből, és miért nem éghet az örökláng a Kossuth téren az egykori sortűz áldozatai, a felkelők, a szabadságharcosok, a tiltakozó bátor és elégedetlen civilek emlékére. Nem csoda. Sokan nem értjük. Köszönöm szépen. (Varju László tapsol.) ELNÖK: Köszönöm szépen, Hajdu László képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Szintén napirend előtti felszólalásra jelentkezett Varju László képviselő úr: „Mi történik Újpesten?” címmel. Öné a szó, képviselő úr. VARJU LÁSZLÓ (DK): Köszönöm szépen, elnök úr. Az újpesti városvezetés minden kormányzati akadályoztatás ellenére a forráselvonás elszenvedése mellett végzi áldozatos munkáját. Önöknek tudniuk kell, hogy minden, válságidőben meghozott döntés, amely az önkormányzatok lehetőségeit csökkenti, kormányzati megszorítás, és egyben hat a családokra, az emberekre. Újpest önkormányzata - a kormány mai döntését megelőzve egyébként - koronavírus antigén gyorstesztet biztosított az óvodai és bölcsődei dolgozóknak, szociális intézmények dolgozóinak, illetve a Fővárosi Önkormányzattal közösen felajánlotta a térítésmentes tesztelés lehetőségét az újpesti közoktatási intézmények pedagógusainak és munkatársainak. Az önkormányzat által fenntartott gondozóházakban pedig az elmúlt hónapokhoz hasonlóan továbbra is biztosítjuk a folyamatos tesztelést, hogy a bentlakó polgártársaink biztonságban legyenek. Erre azért van szükség, hogy tisztában legyünk a vírus terjedésével, lássuk, mivel állunk szemben, ha ne adj’ isten, a tesztelés által gócpontokra vagy valamilyen csoportos megbetegedésre bukkannánk. Mindezek figyelembevételével tehát még szélesebb körben bonyolítandó tesztelés mellett érvelek, és az idősek iránt érzett felelősséget vállalva a kormány helyett az önkormányzat megtette a szükséges lépéseket. Éppen ezért örülök annak, ha a kormány meghallja az újpestiek hangját, és ilyen szempontból a holnaputántól életbe lépő változások után ilyenre a kormányzat is biztosítja a lehetőséget. De van más is, amire, azt gondolom, ugyanúgy oda kell figyelni. Mert éppen az este 8 óra utáni kijárási tilalom lehetetlen helyzetbe hozza a kutyás gazdákat, és az állatok védelme és szeretete miatt, az ő érdekükben szólni kell, és ez azt mondatja velem, hogy kérem, hogy nagyon ügyeljenek és figyeljenek arra, hogy mi lesz a konkrét szabályozás. Az előző napokban életbe lépett szabályozás szerint, mondhatnám úgy, hogy a jelenleg érvényben lévő szabályok szerint az éjszakai kijárási korlátozás a kutyatartókra is vonatkozik, a kivételek nem foglalják magukba a kutyasétáltatást, de még a sürgősségi állatorvosi ellátást sem egyértelműen. Utóbbi esetre azt ajánlják egyébként: egyeztessen a kutya tulajdonosa a helyi rendőrkapitányság ügyeletével, és orvoshoz való induláskor beszéljen velük erről. Éppen ezért a kutyatartókban azonban

Next

/
Thumbnails
Contents