Országgyűlési Napló - 2020. évi őszi ülésszak
2020. november 9. hétfő - 164. szám - Juhász Hajnalka (KDNP) - az emberi erőforrások miniszterének - „Bírja-e az egészségügyi ellátórendszer a koronavírus-járvány okozta többletterhelést?” címmel - ELNÖK: - DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: - ELNÖK:
1428 Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Isten hozta államtitkár urat, és jó egészséget szeretnék elsődlegesen kívánni neki. Lassan kilenc hónapja kell a világnak és így Magyarországnak is a koronavírus-járvánnyal együtt élnie. A járvány második hullámában vagyunk, és a járvány Európában, így hazánkban is felszálló ágon van. A mai napon miniszterelnök úr beszélt arról, hogy a járvány kezdete óta hazánkban 109 ezren betegedtek meg és európai szinten pedig 8 millióan. A legfontosabb feladat most az ország működőképességének megőrzése mellett a magyar emberek egészségének megóvása és megvédése. A vírus okozta első hullám időszakában az egészségügy szerzett tapasztalatai rendkívül sokat jelentenek és rendkívül fontosak. Most, a második hullámban az egészségügyi ellátórendszer heroikus küzdelmet folytat. Az egészségügyi dolgozók, az orvosok emberfeletti küzdelmet végeznek, és azt gondolom, elmondhatjuk mindannyian, hogy Semmelweis Ignác és Szent-Györgyi Albert hazája büszke lehet orvosaira, egészségügyi dolgozóira és ápolóira. A magyar kormány intézkedéseinek is köszönhetően a kórházakat felszereltük, a védőeszközök, a maszkok, a lélegeztetőgépek és a kórházi ágyak rendelkezésre állnak. A lélegeztetőgépek tekintetében és a kórházi ágyak tekintetében európai szinten is jól állunk, és a szakemberek segítségének köszönhetően az egészségügyi ellátás bővül, a halasztható műtétek felfüggesztésre kerültek. Múlt pénteken miniszterelnök úr beszélt arról, hogy november végén lehet, hogy 2 ezer intenzív kórházi ágyra, december közepén pedig 4400 kórházi ágyra van szükség úgy, hogy olyan nehézséggel nézünk szembe, hogy lehet, hogy 30 ezer koronavírus-fertőzött lesz egyidejűleg. Ezért a kérdésem államtitkár úrhoz: bírja-e az egészségügyi ellátórendszer a koronavírus-járvány okozta többletterhelést? Mekkora ágyszám áll rendelkezésére és mennyi lélegeztetőgép? Nagyon szépen köszönöm. ELNÖK: Köszönöm, Juhász Hajnalka képviselő asszony. Válaszadásra megadom a szót Rétvári Bence államtitkár úrnak. DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Ház! Képviselő asszonynak is köszönöm személyes, kedves szavait. A világon mindenhol folyamatosan nő, és nemcsak hogy folyamatosan nő, hanem felfutó mértékben, exponenciálisan nő a koronavírus-betegek száma, éppen ezért az ellátás is nagyon sok országban már a határára érkezett. Magyarország folyamatosan növeli kapacitásait, a kórházakban is több tíz-, húszezer ágyat kellett a koronavírusos betegek ellátása érdekében biztosítani a kórházakban. Dobogósok vagyunk kórházi ágyakban, dobogósok vagyunk lélegeztetőgépben, ha az európai vagy világrangsorokat nézzük. Folyamatosan növekszik a kapacitás, és nagyon köszönjük tényleg mindenkinek, aki ebben a munkában részt vesz, hiszen még nagyon embert próbáló hetek és lehet, hogy hónapok előtt áll Magyarország és a világ minden országa. De mit tesz ebben a helyzetben a baloldal? Mit tesz Korózs Lajos? Láttuk: kamuvideót készített Korózs Lajos. A jobboldal éppen ezért követelte is, hogy távozzon a Népjóléti bizottság elnöki székéből. De nem ezt tette, hanem a kamuvideó után gyártott egy kamustatisztikát, amit feltett a Facebookra. Különböző évekből össze nem illő adatokat vágott össze annak érdekében, hogy azt mondhassa valótlanul, hogy a legfőbb halálozási ok a koronavírus Magyarországon. Még saját baloldali politikustársai is figyelmeztették, hogy valótlanságok azok, amiket állít, és nemcsak a kamuvideóját kellett Korózs Lajosnak törölni a Facebookról, hanem a kamustatisztikáját is. Az az ember tehát, akit arra szólított fel a jobboldal, hogy távozzon a Népjóléti bizottság elnöki székéből, mert teljes mértékben hiteltelen, és alkalmatlanná vált, egy visszaeső álhírgyártóvá változott, hiszen ugyanebben a témában nemhogy tartózkodott volna a valótlanságok állításától, hanem még egy álhírt gyártott. Így a kamuvideós Korózs Lajos most már egy álhírposztoló Korózs Lajos is lett. És ez az ember az, akit a magyar baloldal a Népjóléti bizottság elnöki székébe ültetett, mert úgy gondolja, hogy a baloldal részéről ő tudja leginkább segíteni a magyar, koronavírus elleni védekezést, miközben csak álhírgyártásra alkalmas. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiból.) ELNÖK: