Országgyűlési Napló - 2020. évi őszi ülésszak

2020. november 9. hétfő - 164. szám - Megemlékezés a magyar jelnyelv napjáról - Napirend előtti felszólalások: - ELNÖK: - DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár:

1398 döntenünk kell a veszélyhelyzet meghosszabbításáról. A Fidesz és a KDNP képviselői biztosan megszavazzák. Tisztelt Képviselőtársaim! Baloldali Képviselőtársaim! Kérem önöket, hogy tegyék félre most az egyszer a pártpolitikát, és fogjunk össze! Az elkövetkezendő hetek nagyon nehezek lesznek mindannyiunk számára, de már látható a fény az alagút végén, hiszen a vakcina belátható távolságban van. Ezért szorítsuk össze mindannyian a fogunkat, tartsuk be a szabályokat, és itt a parlamentben közösen adjuk meg a felhatalmazást a kormánynak, hogy gyorsan, hatékonyan tudjon cselekedni, ahogy azt tette eddig is. Ha így teszünk, akkor újra le fogjuk győzni a vírust, együtt biztosan sikerülni fog. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiból.) ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Hollik István képviselő úrnak elhangzott napirend előtti felszólalására a kormány nevében Völner Pál államtitkár úr válaszol. Parancsoljon, államtitkár úr, öné a szó. DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Valóban valamennyien emlékszünk a tavaszi történésekre, amikor egy vadonatúj, ismeretlen veszéllyel, a koronavírus-járvánnyal kellett szembenézni, és a kormány kihirdette a veszélyhelyzetet, majd a parlamenthez fordult, hogy a veszélyhelyzet meghosszabbításával megkapja azokat a jogköröket, amelyek az azonnali operatív intézkedéseket lehetővé tették. Emlékszünk az akkor történtekre, hogy még a házszabálytól eltérést sem támogatta az ellenzék, tehát, hogy módot adott volna a kormánypártoknak arra, hogy gyakorlatilag a legrövidebb időn belül ez kihirdetésre kerüljön. Majd - ez önmagában is elítélendő dolog - Nyugaton valóban egy rágalomhadjáratba kezdtek. Miközben az egészségügyi dolgozók, a szociális szférában dolgozók, a boltokban dolgozók, tehát sorolhatnám tovább, mindenki tette a dolgát, és küzdött a járvány ellen, próbálta a megszorítások, a korlátozások ellenére működőképesen tartani az országot, ők azzal házaltak odakint, hogy nem működik a parlament, hogy itt diktatúra került bevezetésre; itt a rémhírterjesztés tényállása kapcsán, ami veszélyhelyzet idején súlyosabb büntetéssel fenyeget, elhallgattatják a sajtót. És arra is emlékszünk, hogy mindenféle vizsgálati próbálkozások voltak akár Věra Jourová részéről, akár a belga biztos részéről, mind-mind, viszont egyetlenegy kötelezettségszegési eljárást nem indítottak ellenünk, ellentétben a CEU-üggyel, a különböző rezsicsökkentési intézkedéseinkkel. Jogilag nem találtak fogást a történéseken, mindenki belátta, hogy azok a szabályok, amelyeket mi alkalmaztunk, nem haladják meg a Nyugat-Európában alkalmazott mértékeket. Tehát, ahogy miniszterelnök úr mondta, gyakorlatilag a francia elnöknek békeidőben nagyobb jogkörei vannak, mint a magyar miniszterelnöknek veszélyhelyzet idején. Ezt a hazugságot egy darabig még szerintem odakint ápolgatniuk kell, mire ugyanígy árnyékra vetődve majd a Bizottság vagy akár az Európai Parlament - hogy úgy mondjam, nem pillanatnyi érdekek szerint befolyásolható - képviselői csatasorba állíthatók legyenek ebben a helyzetben. De bízunk benne, hogy ebben az esetben, a holnapi napon győzni fog a józanság. Tehát akik itt ilyen elvakultan belevetődtek ebbe a konfliktusba, és próbálták a kormányt lejáratni, belátják, hogy a magyar emberek egészsége, a gazdaság működőképessége, az egészségügyi védekezés feltételeinek a megteremtése mind-mind fontosabb, mint hogy egy pillanatnyi érdektől vagy ötlettől vezérelve ugyanazt az ámokfutást elkövessék, ami a tavasz folyamán látható volt. Az is látható, ahogy képviselő úr felsorolta, valóban a magyar védekezés nehézségekkel küzd ugyan, hiszen a tavaszi számokhoz képest súlyosabb helyzetben vagyunk, ezért most mondhatjuk úgy, hogy ugyanazok a korlátozások vagy még nagyobb korlátozások kerülnek bevezetésre, mint a tavasz folyamán, de nem lógunk ki az európai átlagból. Ez azt jelenti, hogy ha Svájcban napi 12 ezer megbetegedett lehet 8,5 millió lakosra, nálunk pedig 5 ezer van, akkor az azt bizonyítja, hogy nem a felkészültségen, nem az egészségügy színvonalán, hanem a járványnak az erősségén múlik sajnos sokszor az, hogy milyen hátrányokat és milyen veszélyeket kell elszenvednünk. A másik, amire szeretnék rámutatni, ami szintén egy érdekes mechanizmus mind az ellenzéknek, mind pedig a brüsszeli bürokratáknak: most, a járványhelyzet idején tartják a legfontosabbnak, hogy egy zsarolással, politikai, ideológiai zsarolással gyakorlatilag sarokba állítsák Magyarországot.

Next

/
Thumbnails
Contents