Országgyűlési Napló - 2020. évi őszi ülésszak

2020. november 9. hétfő - 164. szám - Megemlékezés a magyar jelnyelv napjáról - Napirend előtti felszólalások: - ELNÖK:

1395 hallhattunk. Tökéleteshez közelítő felkészülést foganatosított Magyarország, ugye? Jaj, most nem kiabálnak be. Miért lehet ez? Szinte korlátlan egészségügyi kapacitás áll rendelkezésre, ugye? Nyáron a tesztelési kapacitást is fel tetszettek fejleszteni, vagy egész véletlenül a határain állunk? Azt mondja, további idézetek a múlt hétről: vélhetően nem lesz szükség újabb intézkedésekre. Egészen elképesztő módon kapálóznak önök, és igyekeznek a valóság után menni, és egyébként hozzáteszem, valóban egy olyan kegyelmi pillanat van, amikor összefogást kellene tanúsítani. De azon retorikai jelzőrendszerről, amivel itt előálltak, ezt nem lehet létrehozni Magyarországon, de önök még most sem szállnak magukba, amikor a teljes eddigi érvrendszerük, érvkészletük kipusztult, elment a levesbe, és kiderült, hogy egy szó sem igaz belőle. A harcias retorikát most kellene egy kicsit a háttérbe tolniuk, és most kellene valódi nemzeti összefogást produkálni. A helyzet az, hogy nyáron a tisztességes felkészülés helyett inkább a jachtozás és a luxuskormányzás tünetei dívtak Magyarországon. Ezenközben, miközben lezárul a világ és Magyarország is, egy társadalmi és szociális katasztrófahelyzet közepén a hétre, szerda reggelre egy újabb kilakoltatásra érkezett meg a riasztás, és elmondhatjuk, hogy egy NAV-tartozás, egy másfél millió forintos kétségkívüli NAV-tartozás miatt viszik a családi házat tíz év pereskedés után. Csütörtökön Érdre érkezett egy olyan kilakoltatásra riasztás, ahol tartozás ugyan nem állt fenn, mindent kifizettek; egy bírósági vita folyik arról, hogy a végrehajtó sajtpapírjai alapján tartozik-e még a család vagy sem, de ennek halasztó hatálya nincsen. A végrehajtó, bár feljelentés alatt áll, kiteszi a családot az önök asszisztálása mellett. Azt mondja, hogy a IV. kerületből is kaptunk egy riasztást. Érdekes módon pozitív Covid-teszttel akarnak valakit kilakoltatni. A múlt héten erre azért nem került sor, mert egy másik aktivista telefonált a népegészségügyi főosztályra, aminek köszönhetően a kibontakozó botrány miatt meghátrált a végrehajtó, de az önök kilakoltatási moratóriumának a nagyon kései időpontja miatt a héten, most, miközben önök lezárják Magyarországot, ezt az igazoltan Covid-pluszos embert megpróbálják kitenni az utcára ezen a héten. Na, most szeretném hallani a hangos bekiabálásokat! Most szeretném hallani bármelyiküktől azt, hogy holnap reggelre beterjesztik a kilakoltatási moratóriumot, és ennek az őrületnek véget vetnek. Mert családbarát kormány ilyesmihez nem adná a nevét. Az önök 2010 óta bekövetkező regnálása óta eltelt időszakban több mint tízezer családot tettek elhelyezés nélkül az utcára. Ez álnemzeti, álkeresztény kormányzás, ha önök ezt képesek megtűrni. Áljobboldali is, hozzáteszem, hiszen nyilvánvaló módon ezen családoknak is lettek volna demográfiai céljaik, itthon maradási céljaik, ehhez képest önök nemcsak az út szélén hagyták őket, de a környéket még le is szórják napalmmal. Szeretném elmondani, hogy azonnal elvárnám államtitkár úrtól is, hogy jelentse be a kilakoltatási moratórium meghirdetését, ne asszisztáljanak tovább a végrehajtó maffiának, ne szolgálják ki azt a rendszert, amely magyar családokat tesz tönkre, és ezen emberek és más honfitársaink esetében is a kieső munkabérek pótlásáról szóló magyar Munkahelyvédelmi Alap koncepcióját egész egyszerűen ma itt nekünk meg kell beszélnünk ebben a Házban. Hiszen azt nem várhatják el, hogy lezárják az országot, Európa legszűkmarkúbb munkanélküliségi ellátási rendszerét zúdítják azok nyakába, akik most bajba kerültek, ezenközben pedig egyes ágazatokban szórványosan kipótolnak valamennyit a munkabérekből. Elvárható lenne minden kieső munkabér 80 százalékának a kipótlása azok esetében is, akik már elveszítették a munkahelyüket, és még egy nagyon fontos lépéssel több százezer honfitársunk életét kellene megkönnyítenünk, a végrehajtói 33, illetve 50 százalékos letiltások ne sújthassák a legalacsonyabb fizetést, a gyermekneveléshez szükséges bevételt, illetve a legkisebb nyugdíjakat. Egy valódi, szociálisan elkötelezett és a jólétre törekvő kormányzat azonnal meghozná ezeket az intézkedéseket. Államtitkár úr, öné a pálya! Hol vannak a konkrét intézkedések? Parancsoljon! (Taps a Jobbik padsoraiban.) ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A képviselő úr elhangzott napirend előtti felszólalására a kormány nevében Zsigó Róbert államtitkár úr válaszol. Parancsoljon, államtitkár úr, öné a szó.

Next

/
Thumbnails
Contents