Országgyűlési Napló - 2020. évi őszi ülésszak
2020. november 4. szerda - 162. szám - Napirend utáni felszólalások: - ELNÖK: - BALCZÓ ZOLTÁN (Jobbik):
1277 könnyebben veszíti el a megélhetését, a munkáját, mint ha rendelkezne otthonnal, ebből kifolyólag pedig, ha behajtani kívánják a fennálló mintegy egymilliós tartozást, egészen biztos, hogy az sokkal nehezebb lesz, mint ha hagyták volna ebben az önkormányzati lakásban legalább megpróbálni érvényesülni ezt a családot. A tegnapi újpesti kilakoltatási eset legalább ennyire vérlázító, hiszen a végrehajtó előzetes értesítés nélkül érkezett meg valakinek az otthonához, és igyekezett őt kilakoltatni, ráadásul a háziorvos igazolta, hogy Covid-fertőzöttről volt szó. Természetesen adtak be végrehajtási kifogást, de az elképesztően hiányos magyar jogrendszer értelmében ennek semmiféle halasztó hatálya nincsen ilyen esetben, pedig a Jobbik álláspontja szerint, ha megalapozott, legalábbis feltételezhetően megalapozott ez a végrehajtási kifogás, akkor egészen biztos, hogy halasztó hatályt kéne bevezetni a rendszerbe. Most pedig a kilakoltatási moratóriumot kellene álláspontom szerint még a mai nap folyamán elrendelni, hiszen amióta itt tartózkodom a parlamentben, az okostelefonomra 5, azaz öt olyan riasztás érkezett, amely a napokban bekövetkező kilakoltatási eseményről szól: november 11-éről szól, november 12-éről, november 10-én 10 órára tűztek ki egy kilakoltatást, Pécsen november 11-ére, és van még egy budapesti helyszín egy november 10-ei esetben - csak ezen az egy ülésnapon. Látható, hogy az ellenzéki képviselők, az aktivisták sem képesek minden helyszínen ott lenni, a civilek szerencsére jellemzően ott vannak, de amikor már rendőri erővel az élőláncokat verik szét, akkor azt kell hogy mondjuk, nem feltétlen a civilek térfelén kellene hogy pattogjon a labda, hanem a törvényhozásnak, a kormánynak lenne a felelőssége kimondani a kilakoltatási moratóriumot. Én sem szeretnék egyetlen civilt sem jogsértésre rábeszélni, a kormányt szeretném rábeszélni arra, hogy végre lépjen, és ne engedje honfitársaink otthonának az intézményesített, visszaélésekkel tarkított elvételét. Látható az is, hogy most már beteg emberek is utcára kerülnek, és a végrehajtók közben 33, illetve 50 százalékos letiltásokkal sújthatják azokat is, akik elveszítették a munkájukat. Egy járványügyi veszélyhelyzet közepén mindez lehetetlen helyzetet teremtett. Ezen a napon természetesen meg kell emlékeznünk az ’56-os forradalom és szabadságharc hőseiről is, hiszen a forradalom leverésének a napja egyben egy nagyon nehéz időszak kezdetét is jelentette Magyarországon. Innen is tisztelet a hősöknek, ugyanakkor el kell hogy mondjuk, a mai nagyon nehéz kor hajnala, belépőszobája lehet az az elképesztő társadalmi katasztrófa, ha most hagyjuk, hogy emberek tízezreit elhelyezés nélkül lakoltassák ki az otthonukból. Éppen ezért szólítok fel nagyon határozottan mindenkit, hogy tegye meg a szükséges lépéseket, védjük meg a családokat, akik számíthatnak ránk, és mi is számítunk rájuk. Köszönöm a lehetőséget. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. „1956. november 4-re emlékezve” címmel napirend utáni felszólalásra jelentkezett ugyancsak a Jobbik képviselőcsoportjából Balczó Zoltán képviselő úr. Parancsoljon, képviselő úr! BALCZÓ ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! 1956. november 4-én kora reggel hangzott el Nagy Imre miniszterelnök rövid rádióbeszéde: „Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar demokratikus kormányt. Csapataink harcban állnak! A kormány a helyén van. Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével!” Ezzel kezdetét vette forradalmunk eltiprása, amit a kommunisták véres bosszúja, százezrek elvándorlása, majd a kádári diktatúra évtizedei követtek, így méltán tekintünk november 4-ére nemzeti gyásznapként. A Jobbik-frakció felkérésére szólok ezen az évfordulón az 1956-os forradalomról és szabadságharcról, ugyanakkor amit elmondok, az én személyes gondolataim, mert csak így érezhetem magam hitelesnek. A személyesség részben azt is jelenti, hogy nyolcévesen megélhettem az eseményeket, és úgynevezett osztályidegen család tagjaként azok lényegét felfogtam. Különös módon nálunk, Nyíregyházán október 23-a és november 4-e sorrendje felcserélődött: 24-én, szerdán reggel már a házunk előtt elhaladó szovjet tankok áradatának rémisztő lánctalpcsikorgását hallhattuk, és külön ijesztő volt a tudat, hogy a cél Budapest, ahol három testvérem tartózkodott; október 23-a pedig 26-án jött el, amikor a tüntető tömeg a déli harangszóra egy darus kocsi
