Országgyűlési Napló - 2020. évi őszi ülésszak
2020. november 4. szerda - 162. szám - A Nemzeti Adó- és Vámhivatal személyi állományának jogállásáról szóló törvényjavaslat, valamint az egyes törvényeknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal személyi állományának jogállásáról szóló törvény hatálybalépésével összefüggő módosításáról szóló törv... - ELNÖK: - VARJU LÁSZLÓ, a DK képviselőcsoportja részéről:
1266 fluktuáció ebben a szervezetben, és ha ez így van, akkor nagy jelentősége van annak, hogy ezt a fontos feladatot kik, mikor, hogyan tudják ellátni, hogyan készítik fel őket, hogy pontosan végezzék el a feladatot. Ennek a feladatvégzésnek vannak olyan kérdései, amiket nekünk végig kell gondolnunk; itt elsősorban a Demokratikus Koalícióra gondolok. Első lépésben ennél a törvénynél is el kell mondanom azt, hogy önök fogadtak el egy jogszabályt, amely arról szól, hogy általában a törvények módosításánál annak társadalmi és gazdasági hatására vonatkozóan vizsgálatot végeznek. Tisztelettel kérdezem államtitkár urat, hogy ez a hatásvizsgálat hol van. Bízom benne, hogy önök elvégezték ezt a munkát, és nem eszetlenül mennek ebbe a történetbe bele. Az előbb részben méltattam, a másik oldalról pedig bemutattam azt, hogy rendkívül nagy jelentőségű és nagy összegű az a feladat, amit több mint 20 ezer embernek el kell végeznie. Tisztelettel kérdezem, hogy a saját törvényüket betartják-e. Én azt gondolom, hogy betartják, ezért csak annyit kérek, hogy adják meg számunkra a lehetőséget, és biztosítsák ezt az információt, hogy ez az elemzés egyértelmű legyen, és ugyanazon információk alapján lehessen döntést hozni, mint amit önök is csinálnak, vagy gondolom, ennek alapján végezték el. Az indoklás hangzatos mondatai ellenére azonban nem látjuk, hogy a törvényjavaslatban foglaltak érdemben javítanának a dolgozók anyagi és erkölcsi megbecsülésén. Ha egy ilyen nagy feladat van és egy ilyen nagy átszervezést csinálnak azon kívül, hogy a rendes irányítóik olyan machiavellisták, akik a folyamatos átszervezést és folyamatos mozgást fenn akarják tartani, hacsak nem ezért csinálják ezt az átalakítást, ezen elv mentén, ahelyett, hogy egy megbízható, egyébként pártpolitikától mentes helyként önmagában maga a szervezet működni tudna. Azt állítják, hogy egységes jogviszonyt hoznak létre, de ez nem teljesen így van, hiszen három különböző státuszú és jogállású foglalkoztatottból áll majd maga a szervezet. A megkülönböztetésnek az egy munkahelyen, de más jogállásban dolgozóknál van kockázata, és az ilyen szempontból problémákat hoz. Azt inkább csak zárójelben mondom, de erősítem azt, amit Varga képviselőtársam is mondott már: a nyelvpótlékot megszüntetni, és megígérni, hogy majd valahova beépítik, az nem ciki egy kicsit? Már bocsánat a megfogalmazásért. Elvileg is probléma van ezzel. Ebben az országban, ahol önök nagyon számítanak a külföldi befektetőkre, az így érkező munkavállalókra, akik sokan vannak, a nyelvpótlékot megszüntetni, azt gondolom, hogy általában is helytelen, tehát elvi alapon is helytelen, amúgy meg konkrétan azokkal az emberekkel, akik ezzel hosszabb távon terveztek, számoltak, több mint kiszúrás. Ha ők felkészültek erre, akkor miért ne kaphatnák meg, ráadásul ha meg a munkakörükben alkalmazniuk is kell, akkor meg végképp érthetetlen, hogy miért csinálják ezt. Azzal a bizonytalansággal, amit azzal állítanak elő, hogy a köztisztviselői illetményalaphoz való kötöttséget megszüntetik, nagy kockázatot vállalnak, de azt mindenképpen remélem, hogy a dolgozók bírálatát - ha merik és a szakszervezeten keresztül tudják hallatni - nyilván majd nekünk is elmondják. Én nem láttam, de remélem, államtitkár úr szólt arról, hogy a szakszervezetekkel történt egyeztetés milyen eredményre vezetett, mit mondtak el önöknek. Mondhatnám úgy, hogy ezt a véleményt nem küldték meg számunkra, ilyen szempontból majd ennek híján kell állást foglalnunk. Nekem ez azt mondatja, hogy a dolgozók egyértelmű egyetértése mellett az a szándék, amit megfogalmaztak - Nacsa képviselőtársam is úgy fogalmazott -, hogy a dolgozók nem járhatnak rosszabbul, csak jobban. De ha csak egy embert találunk, aki rosszabbul jár, mint ami korábban volt, akkor gondolom, kialakítják azt a mechanizmust, amivel ezt majd korrigálni lehet, mert olyan, hogy 21 ezer emberből biztosan senki nem jár rosszul, a legjobb szándék ellenére sem tud megtörténni, bár az önök tökéletességéhez és szándékához nem férhet kétség. (14.10) De nekem azért engedjék meg, hogy ha esetleg hibáznának, akkor legyen olyan mechanizmus, amivel mindezt korrigálni lehet, mert ilyen szempontból részben az óriási felelősség, másik oldalról pedig az emberekkel, a dolgozókkal való együttérzés azt mondatja velem, hogy igenis szükség van olyan mechanizmusokra, ahol ezt korrigálni lehet. Mivel önök nagyon nem szeretik a szakszervezeteket, sőt negligálják őket, ezért azt kell hogy mondjam, hogy ez most elsősorban az önök felelőssége dolgozói szempontból. Azt kell mondjam, hogy önök itt korlátozták közben a dolgozók szólási, véleménynyilvánítási szabadságát, a gyülekezési jog szabad gyakorlását, önök mindebben visszaszorítják ezeket az