Országgyűlési Napló - 2020. évi őszi ülésszak

2020. november 3. kedd - 161. szám - A foglalkoztatást elősegítő szolgáltatásokról és támogatásokról, valamint a foglalkoztatás felügyeletéről szóló előterjesztés általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - VARJU LÁSZLÓ (DK):

1145 ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Most további képviselői felszólalások következnek. Elsőként az írásban előre bejelentett felszólalóknak adom meg a szót. Felszólalásra következik Varju László képviselő úr, DK-képviselőcsoport. Parancsoljon! VARJU LÁSZLÓ (DK): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! A mai napon sem hagyom ki azt a lehetőséget, hogy egy ilyen nagyságrendű változtatás esetén ne kérdezzem meg tisztelt államtitkár urat, hogy tulajdonképpen önök miért nem készítettek ehhez hatástanulmányt, és most elmondom azt is, hogy önöknek a saját jogszabályukat kellene betartani, amikor ezt meg kellene tenni. Miért mondom ezt? Itt egy olyan nagyságrendű beavatkozásra tesznek kísérletet, illetve valószínűleg kormánypárti támogatással ezt el is fogják végezni, ami lényegében felszámolja a munkaügyi ellenőrzést. Mondanak róla valamit, hogy majd önök egyszer csinálnak valamit, de önmagában ebből a helyzetből az eddigiek szerint az következik, hogy majd ott lesz ellenőrzés, ahol önök ezt akarják. Ha ezt a helyzetet akarják leképezni, mondom ezt úgy is, mint ahogy a költségvetés vitáját kivonták a parlamenti vitákból, ugyanígy ennek a törvénynek is a munkavállalókra, a melósokra, a bérből és fizetésből élőkre vonatkozóan pedig pont azt vonják ki, ami a nyilvános vitát ellehetetleníti. Ha ezt megteszik úgy, hogy egyébként erről érdemi egyeztetést nem folytatnak a munkavállalók szervezeteivel, szakszervezetekkel, akkor ez, én azt gondolom, hogy egy óriási felelőtlenség. Ráadásul, mint ahogy mondtam, a saját törvényüknek nem tesznek eleget, amelyben azt írják, hogy hatásvizsgálat során vizsgálni kell a tervezett jogszabály valamennyi jelentősnek ítélt hatását, társadalmi, gazdasági, költségvetési hatásait. Hol van, államtitkár úr? Mikor veszik a fáradságot arra, hogy a több millió embert érintő változtatásukról készítsenek ilyet? Én értem, hogy önöknek hiába van törvényük, nem tartják be. Ezt számtalan helyen látom, hogy egyébként hiába születik bírósági döntés, hoznak törvényt, majd egyébként tesznek rá, és nem foglalkoznak vele. Tehát ez az a helyzet, ami miatt egyébként azt gondolom, hogy szükséges ez. Ráadásul - csatlakozom képviselőtársamhoz, Z. Kárpát Dániel úrhoz - én nem vagyok olyan jóhiszemű önökhöz, mint ami egyébként itt a képviselőtársaim egy részéről elmondható, mert amikor végighallgatjuk Szijjártó miniszter urat és másokat, hogy milyen hihetetlen jó befektetési környezet van Magyarországon, és ennek fő ismérve az olcsó munkaerő - ezt ők mondják, nem mi -, és egyébként a nagyon laza munkaügyi szabályok, akkor most éppen azt csinálják, hogy egyébként felkészítik arra a lehetőségre, hogy további lazítással, további, mondjuk úgy, hogy befektetések szorgalmazása érdekében kiszolgáltatják a magyar munkavállalót azoknak, akiknek például eszük ágában sincs szakszervezetet, munkavállalói érdekképviseletet működtetni, és ahelyett, hogy őket megerősítenék, ehelyett kiszolgáltatják ebben az értelemben a tőkének. Azt gondolom, hogy ez elfogadhatatlan, ezért és ez ellen kell nekünk küzdeni. Megteszünk mindent, egy ideig lehet, hogy ez a törvény lesz életben, de ezt majd a későbbiekben önök vagy a parlament meg fogja változtatni. A törvény változtatásának másik okáról vagy szándékáról próbálom az önök helyébe gondolni magamat, hogy igazából mi lehetett az oka. Az egyik része az lehet, hogy az egészségügyi válsághelyzet arra ad önöknek lehetőséget vagy módot, vagy kényszeríti önöket arra, hogy igen, változtatni kell a helyzeten, mert önmagában az előállt gazdasági visszaesés kezelésével valamilyen módon foglalkozni kell. Vagy a másik változatot kell figyelembe venni, ez a másik ilyen lehetőség, hogy a korábbi években meghozott rossz döntések korrekciójára kerül sor. Én úgy gondolom, hogy erről az utóbbiról van szó. Az elmúlt időszakban elrontott dolgok után, mondjuk úgy, hogy futnak, és megpróbálják ezt valamilyen módon helyrehozni. Mondom ezt azért is, mert itt kormánypárti képviselőtársammal vitatkozva, az elmúlt időszakban nagyon kényelmes helyzetben volt a kormány. 2008 óta, sőt 2010, mióta önök kormányoznak, 2010-ben már gyakorlatilag a világgazdasági válság megszűntét követően folyamatos és egyre emelkedő konjunktúrakörnyezetben kellett önöknek dolgozni, vagy volt erre lehetőségük. Ráadásul ez a nemzetközi környezet kiegészült azzal, hogy az Európai Unió támogatásának felhasználásával egy rendkívül nagyvonalú helyzetbe került a kormány, már a tekintetben, hogy ami a bevételeit, a forrásait és a lehetőségeit teremtette meg. Az egy más kérdés, hogy önök ezzel visszaéltek, és önök nem úgy használták fel mindezt, ahogy kellett volna. Ezt az előző vagy korábbi napirendnél elmondtam.

Next

/
Thumbnails
Contents