Országgyűlési Napló - 2020. évi őszi ülésszak
2020. november 3. kedd - 161. szám - A foglalkoztatást elősegítő szolgáltatásokról és támogatásokról, valamint a foglalkoztatás felügyeletéről szóló előterjesztés általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - DR. VARGA-DAMM ANDREA (független):
1141 meg a korábbi bérének egy részét a munkavállaló, ha ideiglenesen más szektorban, például a mezőgazdaságban, a szociális vagy egészségügyi ágazatban kénytelen munkát vállalni. Fontos, hogy ne csak az orvosok fizetését emeljük, hanem az extraterhelésnek kitett egészségügyi, szociális dolgozók, valamint az oktatásban dolgozók bérét is. Ezen túl a mentőszolgálatot, a háziorvosi, a védőnői és más rendszereket is meg kell erősíteni, ugyanakkor béremelés kell az óvodai, az alapfokú oktatási és felsőoktatási rendszerekben, a járványhelyzet okozta nehézségekre is tekintettel a pedagógusi munkát és nevelést-oktatást közvetlenül segítők körében is. Ez mindösszesen 700 milliárd forintba került volna a kormánynak, ha meglépi. Szintén elengedhetetlen az alapvető élelmiszerek áfájának 5 százalékra csökkentése és az ellátási láncok rövidítése, hogy az élelem ne legyen luxus a válságban, és ez megoldható mindösszesen 270 milliárd forintból. Az élelem nem lehet luxus, az egészséges és megfizethető élelmiszer a válságban kritikusan fontos, ezért kell az alapvető élelmiszerek áfáját csökkenteni, nem elég, ha naponta elmondja valaki a kamerába, hogy egy családban mindennap meg kell enni fejenként négy darab almát. Az ötödik ponton túl szükséges egy hatodik is, mely több kisebb, de annál fontosabb elemet tartalmaz. A közmunkaprogramokat 100 milliárd forintból össze kell kötni képzési programokkal. 10 milliárd forint kell arra a célra, hogy azok a gyerekek, akik eddig főként iskolában, óvodában jutottak ételhez, a járvány idején is megkapják a kellő ellátást. A veszélyeztetett korban levő pedagógusok online tanítási infrastruktúrájának megteremtése, internet-hozzájárulás, eszköz-hozzájárulás, digitális módszertani továbbképzés, adott esetben egyébként a diákok teljes körű eszközellátottsága is megvalósítható mintegy 50-70 milliárd forintból. A kapcsolati, családon belüli erőszak csökkentésére, megakadályozására 100 milliárdot kellene költeni, a 13. havi nyugdíj első heti részletére szánt 77 milliárd forintot azonnal meg kellene kapniuk a nyugdíjasoknak ebben a kritikus gazdasági helyzetben. 22 milliárd forintot kell fordítani az otthongondozási díj emelésére a minimálbérhez igazítással. 200 milliárdból az idősotthonok férőhelyeit kell bővíteni és szolgáltatási színvonalukat jelentősen emelni. Ugyanígy a támogatói szolgálatok bővítése, kapacitásnövelése is fontos ügy, erre 43 milliárd forintos költség kellene. A kulturális szférában a járványhelyzethez igazodó online szolgáltatások kiépítésére a tárlatvezetéstől a színházi előadásokon át a koncertekig, ennek a technikai háttérnek a képzéstámogatására 30 milliárd forintot lehetett volna eddig fordítani. Sajnos ezeket nem tette meg a kormányzat, ugyanakkor, azt gondoljuk, ez a törvényjavaslat akár egy kezdő lépése is lehet ennek az iránynak, és hogy mi lesz ebből, azt valószínűleg csak a jövő fogja megválaszolni számunkra. Ebben a formájában a Lehet Más a Politika tudja támogatni ezt a törvényjavaslatot, feltéve, hogy lesz ennek folytatása, és a kormányrendeletek nem valami hátsó szándékot fognak majd megfogalmazni megjelenésükkor. Köszönöm szépen. (Dr. Varga-Damm Andrea tapsol.) ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! A vezérszónoki felszólalások végére értünk. Most az elsőként jelentkezett független képviselőnek adom meg a szót. Felszólalásra következik Varga-Damm Andrea képviselő asszony. Parancsoljon! DR. VARGA-DAMM ANDREA (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A T/13481. számú törvényjavaslat vitájában ellenzéki képviselőtársaim gazdagon adták elő érveiket a vonatkozásban, hogy mi az, ami tetszik ebben a joganyagban és mi az, ami nem, ezért igyekszem nagyon röviden kommentálni. Ez a javaslat 39 törvényt módosít 49 paragrafusban, melynek az a célja, hogy egy foglalkoztatást elősegítő szolgáltatási rendszert hozzon létre, amelyet nyilvántartásba vett szervezetek nyújthatnak, és támogatást kapnak az államtól annak érdekében, hogy az ezen szervezetekkel hatósági szerződést kötő munkavállalók vagy potenciális munkavállalók elhelyezkedését jobban segítse. A támogatás a gazdaságvédelmi, foglalkoztatási alapból nyújtható. Alapvető célja még a javaslatnak a munkához jutás mellett a koronavírus-járvány következtében elvesztett munkahelyek miatt az, hogy a feketemunka felszámolását minél hatékonyabban végre tudja hajtani, és az is, hogy abban az esetben, ha a hatóság feltár jogviszony nélküli foglalkoztatást, akkor az ezen tény rögzítésétől visszafele