Országgyűlési Napló - 2020. évi őszi ülésszak

2020. november 3. kedd - 161. szám - A foglalkoztatást elősegítő szolgáltatásokról és támogatásokról, valamint a foglalkoztatás felügyeletéről szóló előterjesztés általános vitája a lezárásig - BODÓ SÁNDOR innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója:

1128 Előre kell bocsátanom azt is, hogy a két törvény jócskán nagykorú, hiszen majdnem harminc éve lett elfogadva. Ha belegondolunk, hogy magyar, de akár nemzetközi viszonylatban is a munkaerőpiacon mi minden változás történt az elmúlt harminc évben, azt gondolom, hogy egyértelműen közösen tudunk bólintani, hogy ideje volt hozzányúlni. Nemhogy harminc év, hanem három év vagy akár három hónap is a foglalkoztatással kapcsolatos területen nagyon nagy idő, és ennek fényes tanúbizonysága, mondjuk, az elmúlt három vagy hat hónap, amit a foglalkoztatásnak át kellett élnie. A törvény célja, ahogy említettem, teljes mértékben egyértelmű: foglalkoztatást elősegítő és a foglalkoztatási szabályok megtartásának ellenőrzésére egy egységes ágazati szabályozás megalkotása. A Covid-19-járvány nyomán kialakult gazdasági helyzet is rávilágított arra, az előbb erre céloztam egyébként zárójelesen, hogy a munkahelyek védelme kiemelt fontosságú, ezért aztán olyan szabályozás szükséges, amely még hatékonyabban tud reagálni a gazdasági környezet és a munkaerőpiac kihívásaira. Mivel az előttünk fekvő törvényjavaslat kizárólag keretszabályokat határoz meg, ezt szeretném nyomatékosítani, így kormányrendeleti szintű részletszabályok formájában egy még dinamikusabb és egyszerűbb támogatási rendszer jöhet létre, valamint korszerűbb és hatékonyabb ellenőrzési rendszer kerülhet kialakításra. Ahogy említettem, és megerősítem, tehát keretszabályokról tárgyalunk most. A kormányrendelet kidolgozásába a munkavállalói és a munkaadói érdekképviseleteket is be kívánjuk vonni teljesen értelemszerűen, hiszen az ő javaslataikat is megvizsgálva, a lehető leghatékonyabb konszenzusra törekedve fontosnak véljük, hogy a részletszabályok kidolgozásában, megfogalmazásában ezek jelen legyenek. A törvényjavaslat célja két, a foglalkoztatással szorosan összefüggő terület, vagyis a foglalkoztatást elősegítő szolgáltatások és támogatások, valamint a foglalkoztatás felügyeletére vonatkozó szabályok egységes szerkezetben történő megalkotása. Egységes szerkezet: azt gondolom, hogy aki ezzel a törvénnyel dolgozik akár szakemberként, akár csak a saját életéből hoz példát, hogy hogyan és miképpen alakítja az ő sorsát, az készséggel aláírja, hogy az egységes szerkezet ebben a vonatkozásban is egyértelműen segítség. Engedelmükkel, először a foglalkoztatást elősegítő szolgáltatásokkal és támogatásokkal kapcsolatos főbb újításokról szeretnék megosztani néhány gondolatot. A foglalkoztatási támogatások fő újdonsága, hogy a támogatások nyújtásának rendszere átalakul és háromszintűvé válik. Ettől nem kell megijedni, sőt hiszem, hogy egyszerűbbé teszi a jelenlegi szabályozást. A javaslat alapján a támogatások első szintjében az állami foglalkoztatási szerv súlyosan hátrányos helyzetű munkavállalók foglalkoztatása elősegítése érdekében mérlegelés nélkül nyújt támogatást, tehát kiemelten támogatandóvá válnának azok a személyek, akik legalább 24 hónapja sajnos nem állnak rendszeres fizetett alkalmazásban. Emellett azok is kiemelten támogatandók lennének, akik legalább 12 hónapja nem állnak rendszeres fizetett alkalmazásban, és emellett egyéb, a munkaerőpiacra történő belépés szempontjából hátrányos helyzetben vannak, valószínűleg a két dolog összefügg, például 15-24 év közötti fiatalok, alacsony iskolai végzettségűek vagy akár ötven éven fölüliek. A gyors beavatkozás lehetőségének megteremtése érdekében ezen a szinten nyújthat támogatást az állami foglalkoztatási szerv a csoportos létszámleépítés elkerülése vagy annak hátrányos következményei enyhítése érdekében is. A támogatások második szintjében az állami foglalkoztatási szerv mérlegelési jogkörben a hátrányos helyzetű munkavállalók foglalkoztatásának elősegítése érdekében nyújthat támogatást. És a harmadik szinten a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter munkaerőpiaci program keretében nyújthat támogatást, segítséget, amelynek célcsoportját az adott pályázati felhívás határozza meg. A támogatások tekintetében fordulatot jelent a hatályos szabályokhoz képest az, hogy a támogatott vagy támogatni kívánt munkáltató munkaügyi és munkavédelmi szabályoknak való megfelelősége fokozottabban ellenőrizhetővé válik, erre is jelentős igény fogalmazódott meg. A támogatás nyújtásával összefüggő eljárási metodika változása nyomán azt az eredményként elvárt produktumot szeretnénk megcélozni, hogy a foglalkoztatási támogatások nyújtása során valósuljon meg a gyors, egyszerűsített és kisebb adminisztrációval járó döntéshozatal. A javaslat keretszabályt állapít meg, ahogy említettem, a foglalkoztatást elősegítő szolgáltatások tekintetében is. Kormányrendeleti szinten kerülnek majd szabályozásra a szolgáltatások fajtái és a szolgáltatásokhoz történő hozzáférés részletes feltételei. A szolgáltatásokat főszabályként az állami foglalkoztatási szerv nyújtja.

Next

/
Thumbnails
Contents