Országgyűlési Napló - 2020. évi őszi ülésszak

2020. november 3. kedd - 161. szám - A vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. évi LV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat zárószavazása - Az ingatlanok közműcsatlakozásának elősegítése érdekében egyes törvények módosításáról szóló előterjesztés általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): - ELNÖK: - SCHANDA TAMÁS JÁNOS innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár:

1101 Másrészt engedjék meg, hogy én is kihangosítsam azt a mondatot, amit Nacsa képviselő úr már elmondott, hogy 2010 óta jelentősen csökkent azoknak az aránya, akik nem tudják időben befizetni a rezsiköltségeket. Ez bizonyítja leginkább azt, hogy egyébként a rezsicsökkentés politikája egy sikeres politika, másrészt pedig, hogy valóban kevesebb ember van ma Magyarországon olyan helyzetben, hogy problémát okozzon számára az alacsonyabb rezsiköltségek befizetése. Engedjék meg, hogy reagáljak Keresztes frakcióvezető úr néhány felvetésére is, aki szakmai irányba, de azért jelentősen tágította a vita kereteit. Egyrészt, engedje meg, hogy megnyugtassam, hozzám bármikor fordulhat bármilyen, a tárcánkat érintő kérdésben, ezért dolgozom parlamenti és stratégiai államtitkárként. Tehát ha kérdése van, akkor keressen engem bizalommal. Itt komoly szakmai kérdések merültek fel, amelyek jelentős részével egyébként egyetértünk, mert valóban azt gondoljuk, hogy biztonságosnak kell lennie akár a vízellátásnak, az ivóvíz-szolgáltatásnak, akár egyébként más közműszolgáltatásnak, és ez így is van. Ma nem tud olyat mondani, ahol az állam ne állna helyt, ha egyébként a szolgáltatást nyújtó nem képes biztosítani a szolgáltatást, ami, azt gondolom, biztosítja azt, hogy ma Magyarországon mindenki hozzáférhet például a tiszta ivóvízhez. Abban is egyetértünk, hogy nemzeti tulajdonban kell tartani ezeket a cégeket, és köszönjük azokat a dicsérő mondatokat, amelyekben dicsérte a kormány politikáját a víziközmű-szolgáltatási rendszernek a javítása területén, hogy hogyan alakult át a szolgáltatást nyújtó cégeknek a helyzete például. Köszönöm, hogy ebben legalább egyetértünk, és abban, hogy fontos, hogy a mindenkori kormány biztosítsa, hogy ezek a vállalkozások, ezek a szolgáltatók valóban nemzeti kézben tudjanak működni. Engedje meg, hogy azt is elmondjam, hogy folyamatosan foglalkozunk a vízi közművek helyzetével, folyamatosan foglalkozunk azzal, hogy hogyan lehet segíteni ezeknek a szolgáltatóknak a működését. Az ezzel kapcsolatos stratégiai dokumentum elkészült, és ennek a stratégiai dokumentumnak az elkészítésébe pont azok a társadalmi szervezetek is bevonásra kerültek, akikre ön utalt, és bevonásra kerültek azok a vélemények, amelyek az önkormányzatok részéről érkeztek. Egy nagyon komoly és nagyon részletes stratégia készült el, amelynek a kormányzati megtárgyalása egyébként ebben az időszakban várható. Ebből fakadnak majd intézkedések, ez egészen biztos; részben olyanok, amelyeket a kormány saját hatáskörben meg tud valósítani, és részben olyanok, amelyeknek a parlamenti vitájára sor kell hogy kerüljön. Azt gondolom, amikor eljutunk odáig, hogy valamiről van értelme vitatkozni, akkor erre mindenképpen mód és lehetőség lesz. Egyébként pedig azt gondolom, egyetértünk például abban a kérdésben is, hogy a víziközmű-adó egy igazságtalan rendszerben működik jelenleg, és ebben változtatásra van szükség. Biztos vagyok abban, hogy a közeljövőben ennek a tárgyalására is sor tud kerülni, és ennek a módosítása is meg tud valósulni, hiszen egy igazságosabb és egyértelműbb szabályozás az egész ágazatnak a munkáját segíteni tudja. A vezetékrekonstrukciók kapcsán is, azt gondolom, elvi vita nincsen közöttünk, itt valóban egy elavult közműhálózatról van szó, sok-sok évtizede nem történt annyi beruházás, mint amennyi szükséges. Ezt a miniszterelnök úr is megerősítette néhány hónappal ezelőtt is, talán az ön kérdésére is. Itt azt is látni kell, hogy azért itt ez valóban ezermilliárdos nagyságrendű beruházást igényel. Most zajlik egyébként az Unió következő költségvetéséről szóló vita, részben a helyreállítási alap kapcsán, részben pedig a hagyományos költségvetés kapcsán; biztos, hogy ott is, ezeken a területeken a forrásokat fel kell tudni használni majd a következő években. Mi azt gondoljuk, hogy ezek komoly fejlesztések, és őszintén bízunk abban, hogy az Európai Unió nem lesz a gátja annak, hogy ezeket a forrásokat erre a fontos területre fordítsuk. Én arra kérem önt is, hogy segítsen bennünket ebben a vitában. Nem mindig érezzük azt, hogy az Európai Bizottság egyetért azzal, hogy ez egy fontos feladat, és nem mindig érezzük azt, hogy ők szeretnék, hogy erre a területre is jelentős forrásokat tudjunk fordítani. Tehát ha ön szerint ez egy fontos ügy, akkor támogasson bennünket, és a nemzeti érdek képviselete miatt ne a Bizottság, hanem a kormány oldalára álljon a forráselosztási viták kapcsán is. (12.10) Tehát összefoglalva frakcióvezető úr hozzászólását: én azt gondolom, hogy sok mindent hallottunk, ezeknek egy részében vitákat kell még folytatnunk, hogy pontosan hogyan néznek ki. És számtalan

Next

/
Thumbnails
Contents