Országgyűlési Napló - 2020. évi őszi ülésszak
2020. november 2. hétfő - 160. szám - Napirend utáni felszólalások: - ELNÖK: - DR. STEINMETZ ÁDÁM (Jobbik):
1057 Pénz persze egyelőre semmi, távoli ígéret annál több. Mára pedig mindenki látja, aki nyitott szemmel jár a városban, hogy Debrecen nemhogy kivételezett zászlóshajója lenne a Fidesz politikájának, de ugyanolyan megszorításokkal lehetetleníti el a kormány a működését, fejlődését, lassan már a létét is, mint bármelyik másik önkormányzatnak, annak a 3200 önkormányzatnak, ami a kormány önkormányzatokat sújtó politikájának issza most a levét. Nézzük, miről is beszélek! Elvonta a kormány a gépjárműadót. Ez nagyjából Debrecen vonatkozásában 720 millió forint. A sokszorosára emelte városunkban is a szolidaritási adót. Nesze neked, fideszes őrváros! Az iparűzési adó befizetésének határidejét nálunk is eltolták, ami miatt Debrecen újabb 1,4 milliárd forintos hitel felvételére kényszerült. Köszönjük neked, Orbán Viktor! A legújabb övön aluli ütés pedig az önkormányzatok, köztük Debrecen felé az a célzott, a közösségi közlekedés támogatásának elvétele volt, ami városunk tekintetében egy újabb 450 millió forintos költségelvonást jelent majd. Mindezt úgy, hogy a Kósa Lajos nevével fémjelzett városi tömegközlekedést - alapjaiban hibás jellegére már a kezdet kezdetekor is emlékezhetünk, a hazugságra, megtévesztésre épülő koncepció miatt -, a debreceni tömegközlekedést tudniillik évente többmilliárdos veszteségkompenzációval segíti az önkormányzat a törvényszerű csőd elkerülésétől. És akkor ezek után mondja azt bárki is, hogy Debrecen a Fidesz őrvárosa, az ígéret földje. Szó sincs erről! Debrecen a példája annak, hogy az önkormányzatokat szükséges rossznak gondolja és fejőstehénnek tartja a kormányfő. Debrecen sem kivétel ez alól. Ugyanúgy isszuk annak a levét, amit a kormány csinál, mint az összes többi önkormányzat Magyarországon. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Szintén napirend utáni felszólalásra jelentkezett Steinmetz Ádám képviselő úr, Jobbik-képviselőcsoport: „Mi lesz a Marcali Kórházzal?” címmel. Öné a szó, képviselő úr. DR. STEINMETZ ÁDÁM (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! „Mi lesz a Marcali Kórházzal?” - teszem fel a kérdést immár évek óta az Országgyűlésben, és teszik fel azok a tízezrek Marcali térségében, akik rendszeresen ebbe a kórházba járnak gyógyulni. Mint azt önök is biztosan tudják, ez a kórház korábban hatvanezer ember egészségügyi ellátását biztosította, és ez az a kórház, amely 2012 óta éli meg kálváriáját vagy egyesek szerint drámáját. Azóta növekednek a várólisták, azóta jelentős az orvoselvándorlás, azóta szűntek meg osztályok, és azóta kell egyre többször az embereknek Kaposvárra utazniuk az egészségügyi szolgáltatások igénybevételéért. Nos, hát, Móring József Attila, aki, mint tudjuk, folyamatosan figyelemmel kíséri a történéseket, 2018-ban ismerte el, hogy az integráció megbukott. Képviselő úr ugyanekkor jelentette be és ígérte meg a marcaliaknak azt, hogy 2019. év elején a kórház önállóvá fog válni, de ez nem valósult meg. A képviselő úr idén júliusban is megígérte, hogy önállóvá válik a marcali kórház, és ezúttal bejelentette, hogy november 1-jén, azaz a tegnapi nap alkalmával fog ez megtörténni. Hát, ez sem valósult meg, és igazából fölmerül a kérdés, hogy a képviselő úr miért csapja be az embereket. Tehát nagyon keveset ígér a marcaliaknak, de rendszeresen azt sem tartja be, és nem értjük, hogy ennek mi az oka. Nem értjük, hogy a kormányzat felhatalmazása nélkül miért ígérget, miért mond valótlanságokat. Tisztelt Képviselőtársaim! Ezek nagyon fontos kérdések. De talán még fontosabb kérdések ennél a gyakorlati kérdések. Ha meg is valósul - és bízunk benne, hogy megvalósul a marcali kórház önállósága -, mit is fog jelenteni ez a gyakorlatban? Milyen hatással lesz a térségben élő emberek mindennapi életére ez a változás? Lesz több orvos? Csökkennek a várólisták? Újranyitják a szülészetnőgyógyászatot? Újranyitják a gyermekosztályt? Lesz végre CT? Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon bízom benne, hogy ezekre a konkrét és világosan megfogalmazott kérdésekre mihamarabb konkrét és világos válaszokat is fogunk kapni. Én addig megyek el, amíg ez meg nem történik. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)