Országgyűlési Napló - 2020. évi őszi ülésszak
2020. november 2. hétfő - 160. szám - Az ENSZ libanoni békefenntartó missziójában (UNIFIL) való magyar részvételről szóló 44/2006. (X. 10.) OGY határozat hatályon kívül helyezéséről szóló előterjesztéshez benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája - HÉJJ DÁVID ÁDÁM, a Törvényalkotási bizottság előadója:
1048 Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Megkérdezem, kíván-e még valaki szólni e napirendi pont keretében. (Nincs jelentkező.) Jelentkezőt nem látok. A vitát lezárom. Megkérdezem az államtitkár urat, kíván-e válaszolni a vitában elhangzottakra. (Jelzésre:) Igen. Államtitkár úr, öné a szó. GION GÁBOR pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Köszönöm Z. Kárpát képviselő úrnak a felvetéseit. Igen széles spektrumot fognak át a felvetések, és értelmezésem szerint a jelenlegi törvényjavaslathoz, illetve módosításokhoz kevésbé kapcsolódnak. Nagyon szívesen megvitatjuk bármelyik tételét, nyilván bármilyen egyéb körülmény között, most itt az idő szűkössége miatt csak egy dologra hadd térjek ki. Amikor azon vitatkozunk, hogy a pénzügyi fogyasztóvédelem hol legyen, a pénzügyi fogyasztóvédelem hagyományosan - és ez az általános gyakorlat - a pénzügyi rendszer felügyeleténél van. Tehát ott van, ahol a felügyelet. Tehát ha ezt a vitát meg akarjuk nyitni, akkor arról kell vitatkoznunk, hogy vajon a felügyelet hol legyen. (Z. Kárpát Dániel: Így van.) Tehát én így vetném fel ezt a problémát, ha ez felvetendő probléma. Az általános vitában is elmondtam, hogy nincs egységes jó recept, hogy a felügyelet adott jegybankon belül vagy kívül működik a világban. Van, ahol a jegybank részeként működik, és van, ahol a jegybankon kívül működik. Én személy szerint azt gondolom, hogy nem annyira azon múlik, hogy milyen szervezeti egységben működik, hanem hogy milyen minőségben működik, és azon kell igazából mindnyájunknak dolgozni, hogy ezt a minőséget folyamatosan javítsuk, és a naponta jelentkező új kihívásokra választ tudjunk adni felügyeleti szinten is. Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatalokra a holnapi ülésnapon kerül sor. Az ENSZ libanoni békefenntartó missziójában (UNIFIL) való magyar részvételről szóló 44/2006. (X. 10.) OGY határozat hatályon kívül helyezéséről szóló előterjesztéshez benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az ENSZ libanoni békefenntartó missziójában (UNIFIL) való magyar részvételről szóló 44/2006. (X. 10.) OGY határozat hatályon kívül helyezéséről szóló előterjesztéshez benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája. A kormány-előterjesztés H/13107. számon a parlamenti informatikai hálózaton elérhető. Tisztelt Országgyűlés! A vitában elsőként a Törvényalkotási bizottság álláspontjának ismertetésére kerül sor. Megadom a szót Héjj Dávid Ádám képviselő úrnak, a bizottság előadójának. Parancsoljon, képviselő úr! HÉJJ DÁVID ÁDÁM, a Törvényalkotási bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom önöket, hogy a Törvényalkotási bizottság 2020. október 29-én tartott ülésén megtárgyalta az ENSZ libanoni békefenntartó missziójában - UNIFIL - való magyar részvételről szóló 44/2006. október 10-ei országgyűlési határozat hatályon kívül helyezéséről szóló H/13107. számú határozati javaslatot. Az összegző módosító javaslatot és az összegző jelentést a bizottság a házszabály 46. §-a alapján 28 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 5 tartózkodás mellett elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Az ENSZ libanoni békefenntartó missziója, az UNIFIL, vagyis a United Nations Interim Force in Lebanon 1978 óta van jelen Libanonban. Az izraeli erők Dél-Libanonból