Országgyűlési Napló - 2020. évi rendkívüli nyári ülésszak
2020. június 29. hétfő - 143. szám - Napirend előtti felszólalások: - SZABÓ TIMEA (Párbeszéd):
83 Tisztelt Országgyűlés! Az Országgyűlés 2012-ben határozatban ítélte el a kommunista diktatúra idején a magyar középparasztsággal szemben tanúsított üldöztetést, és június 29-ét, Péter-Pál napját, a hagyomány szerint az aratás kezdetének tartott napot a kuláküldözés idején tönkretett magyar gazdák emléknapjává tette. Ezen a napon emlékezünk azokra a gazdaságilag tönkretett, politikailag ellehetetlenített, a sztálini propagandából átvett kifejezéssel kuláknak, azaz kizsákmányolónak bélyegzett módosabb parasztgazdákra, akiknek ezen intézkedések elvették a vagyonát, derékba törték az életét, és akiknek családtagjai az élet számos területén is hátrányt szenvedtek. A kuláküldözés a kommunista hatalomátvétel évében kezdődött. Rákosi Mátyás 1948. augusztus 20-án elhangzott beszédében a dolgozó nép ellenségének kiáltotta ki a módosabb parasztokat. Rendszeresen ellenőrizték őket, kezdetben úgymond kihágásaikért pénzbüntetést vagy elzárást róttak ki rájuk. Később a falvanként összeállított kuláklistákra hivatalosan rávezették azokat, akik legalább 25 hold földdel, cselédséggel, mezőgazdasági gépekkel vagy akár kereskedelmi üzlettel bírtak, de ha valakinek a javait meg akarták szerezni, az ennél kisebb birtokkal, szőlővel, gyümölcsössel rendelkezőket is könnyen a kulákok közé sorolhatták. 1953-ban országosan mintegy 70 ezer kulák családot tartottak nyilván. A kuláknak nyilvánított gazdákra lényegesen több fizetendő adót, közterhet róttak ki, s mindaddig szorongatták, zaklatták őket, amíg javaikat maguktól fel nem ajánlották az államnak. A kulákokat és családtagjaikat megbélyegezték, ami nemcsak saját, de gyermekeik életére is rányomta a bélyegét. 1953 után korrekciós intézkedésekre került sor, s bár a kulákok számára amnesztiarendeletet hoztak, és a kuláklistákat eltörölték, a pártvezetés sztálinista szárnya tovább uszította velük szemben a gyűlöletet. Az erőszakos téeszesítés időszaka után a Kádár-rendszer kiegyezésre törekedett a parasztsággal és az egykori kulákokkal, a termelőszövetkezetek nem nélkülözhették az egykori gazdálkodók szorgalmát és szaktudását. Mindannyian kegyelettel emlékezünk azokra, akik ezen megpróbáltatásokon mentek keresztül. (12.10) Napirend előtti felszólalások: Tisztelt Országgyűlés! Napirend előtti felszólalásra jelentkezett Szabó Timea frakcióvezető, a Párbeszéd részéről. Megadom a szót. SZABÓ TIMEA (Párbeszéd): Tisztelt Képviselőtársaim! Ezen a héten fogadja el az Országgyűlés Magyarország jövő évi költségvetését. Ez kiváló alkalmat ad arra, hogy megnézzük, Orbán Viktor és kormánya hogyan is gondolkodik az országról, a magyar emberekről, és hogyan képzeli el a jövőt. A 2021-es költségvetésből sajnos egyértelmű: Orbán Viktor továbbra is saját gyarmataként tekint Magyarországra; kizárólag saját hatalmának erőszakos fenntartását, a végtelen lopás és az emberek megalázásának lehetőségét látja a kormányzásban. (Németh Szilárd István: Na, kezdődik!) Ez a költségvetés ugyanis nem más, mint az embertelenség, a bosszú és a korrupció költségvetése, egy olyan költségvetés, amelyben nem számít senki és semmi, csak Orbán Viktor családja és barátai: Orbán Ráhel, Tiborcz István, Mészáros Lőrinc és a hasonszőrű semmirekellők. Nem számítanak viszont a tanárok és az óvónők, hiszen az oktatás reálértéken egy fillérrel sem kap többet. Nem számítanak az orvosok, az ápolók és a kórházi dolgozók, hiszen az egészségügy reálértéken egy fillérrel sem kap többet. Nem számítanak a szociális dolgozók, az idősotthonban a beteg szüleinket ápolók vagy a bölcsődékben a gyerekeinket nevelők, hiszen ők sem kapnak plusztámogatást, mert még az egyszeri, nettó 330 ezer forintos juttatást is sajnálta tőlük Orbán Viktor. A jövő évi költségvetéshez a Párbeszéd és más ellenzéki pártok összesen 809 darab módosító javaslatot nyújtottak be, hogy azoknak segítsünk, akik valóban rászorulnak: a munkáját vesztett félmillió embernek, az egyedülálló édesanyáknak vagy éppen a rokkant időseknek. 809 darab módosító javaslatot nyújtottunk be, és maguk 809 darab módosító javaslatból egyetlenegyet sem