Országgyűlési Napló - 2020. évi rendkívüli nyári ülésszak
2020. július 13. hétfő - 147. szám - Napirenden kívüli felszólalók ismertetése: - ELNÖK:
481 fontos és mindannyiunk életét érintő kérdésekről van szó, amelyekről érdemes véleményt mondanunk. Magyarország az egyik legjobban, legeredményesebben védekező ország, és szeretnénk, ha ez így is maradna. Mivel a járvány nem múlt el, sőt egyes országokban rekordokat dönt, ezért tennünk is kell. A vírust a határainkon kívül kell tartani, már csak azért is, mert a világ 188 országában van jelen, ami közel 13 millió fertőzöttet jelent. Ennek megfelelően a kormány az operatív törzs javaslatai alapján beutazási korlátozásokról döntött. Az államokat három kategóriába sorolja, és ennek alapján korlátozza az onnan irányuló határátlépést. Vörös, sárga és zöld kategóriák lesznek. Ezeket a besorolásokat az adott országok fertőzöttségi viszonyai, illetve a Magyarországra gyakorolt kockázatuk határozza meg. Zöld kategória esetén a fertőzöttség és a kockázat is alacsony, ezért a belépés vállalható. A sárga kategóriába azok az országok tartoznak, ahol kevésbé súlyos a helyzet, a vörösbe pedig azok, ahol súlyos. A sárga vagy vörös jelzésű országokból érkező magyar állampolgároknak a határon egészségügyi ellenőrzésen kell átesniük, és kéthetes karantént kell vállalniuk. Ez alól csak akkor van kivétel, ha a megelőző öt napból két negatív tesztet tudnak felmutatni, legalább 48 óra időkülönbséggel. Sárga jelzésű országok esetén egy, vörös jelzésű országok esetében két negatív teszt kell ahhoz, hogy valaki elhagyhassa a karantént. Nagyon fontos körülmény, hogy nem magyar állampolgárok vörös jelzésű országból nem léphetnek majd be. Ezeket a besorolásokat hetente felülvizsgáljuk majd, az országos tiszti főorvos pedig módosíthatja őket. A kormány tehát elsősorban a határátlépésre vonatkozóan hozott döntéseket. Erre a konzultációban az első kérdés vonatozik, amely rendhagyó abból a szempontból, hogy több lehetséges válaszintézkedés közül is lehet választani. A konzultáció így majd világos képet ad arról, hogy melyek a magyarok által leginkább támogatott intézkedések, ezért is biztatunk mindenkit arra, hogy mondja el véleményét. Tisztelt Ház! Nem tudjuk szó nélkül hagyni azt, hogy az ellenzék újra és újra torpedózza a konzultációt. Ha lehetne erre fogadni egy fogadóirodában, akkor túl sok pénzt nem lehetne vele nyerni, mert menetrendszerűen megteszik, és különböző módokon teszik ezt. Arról kapunk hírt, hogy kiveszik a kérdőíveket a postaládákból, más helyeken levágják róla a személyes adatokat, és nem tudni, hogy mit tesznek velük. A magát új generációnak nevező Momentum obszcén tartalmat firkál az ívekre, miközben súlyos kérdőjelek sorjáznak azzal kapcsolatban, hogy Hadházy Ákos képviselő vajon hogyan kezel személyes adatokat, és betartják-e egyáltalán a törvényeket. A magunk részéről nem értjük, hogy a baloldali pártok miért akarják akadályozni, hogy a magyarok elmondják a véleményüket a járványról, a járvány elleni küzdelemről. Ahogy elnézem, akkor egyetlenegy baloldali párt sem jelent ez alól kivételt. Mondják már meg, hogy mi a bajuk azzal, ha minden családnak van lehetősége, hogy véleményt mondjon azokról a védelmi intézkedésekről, amelyek az ő életükre is hatást gyakorolnak, és amelyeket nekik is be kellett tartaniuk, főleg, ha tudjuk, hogy nem tudjuk azt kizárni teljesen, hogy a járvány ősszel újra erőteljesen kopogtat majd. Ha a védelmi összefogáshoz nem tudtak semmit hozzátenni, legalább a párbeszédet ne akadályozzák! Egyébként meg azt gondolom, hogy minden hasonló baloldali támadás újabb ok arra, hogy mindenki elmondja a véleményét. Köszönet mindenkinek, aki megtette, és annak is, aki ezután fogja. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban.) (14.20) Napirenden kívüli felszólalók ismertetése: ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! A napirend előtti felszólalások végére értünk. Felkérem Hiszékeny Dezső jegyző urat, hogy ismertesse a további napirenden kívüli felszólalókat.