Országgyűlési Napló - 2020. évi rendkívüli nyári ülésszak
2020. július 13. hétfő - 147. szám - Napirend előtti felszólalások: - ELNÖK: - DR. SELMECZI GABRIELLA (Fidesz):
479 magyar emberek és a kormányzat együttműködésének, a lehető legjobb forgatókönyv valósult meg eddig a járványkezelés kapcsán, számtalan emberéletet tudtunk megmenteni. Ebben a helyzetben kell értékelnünk az Európai Unió válságkezelési csomagját, s úgy általában az Unió jövőjével kapcsolatos vitákat. Mi úgy gondoljuk, hogy az Európai Uniónak végre önmagára kell találnia, megoldani ezeket a kríziseket, amelyek lebetegítik a kontinens gazdaságát, és egyben ellehetetlenítik az érdemi vitákat. E feladatot célozza egyébként a többéves pénzügyi keret és az úgynevezett következő nemzedékek uniós eszközrendszere is. Csakhogy közben úgy látszik, hogy ezek a válságkezelést segíteni hivatott eszközök mostani formájukban inkább csak a régi hibákat ismétlik meg, az unásig ismert meddő vitákat korbácsolják fel. Az eszközöket jellemzően politikai alapon, aránytalanul és leginkább igazságtalanul osztanák szét az uniós tagállamok között. Az uniós költségvetési források jogállami kritériumhoz kötése pedig valójában nem más, mint intézményesíteni kívánt és kiszámíthatatlan politikai nyomásgyakorlás. Ha megnézzük az Európai Unió Magyarországgal szemben megfogalmazott jogállamiság-kritikáinak történetét, oda nem illő elemeket látunk. Jogállami elvekre hivatkozva kérték számon például a magyar tankönyvek tartalmát vagy a család mint érték alkotmányos védelmét. Nincs okunk azt gondolni, hogy jogállami vitának álcázva ne folytatódna ez a gyakorlat úgy, hogy már fegyelmezésként pénzügyi eszközök is rendelkezésre állnak. Igazságtalan az, hogy az EU-n belül felelősséggel gazdálkodó országoktól forrásokat vonjanak el a gazdaságpolitikai hibákat elkövető országok javára. Magyarország jól használta fel az Európai Uniótól eddig kapott forrásokat, ezt nem más, mint a német kancellár, Angela Merkel asszony is elismerte. Ennek ellenére a következő többéves költségvetés arányaiban kevesebb forrást juttatna az egyébként jól gazdálkodó Magyarország számára. S végezetül: annak ellenére, hogy a hitelkihelyezést Magyarország Kormánya alapvetően kerülendő megoldásnak tartja, mégis megértőek vagyunk az úgynevezett Következő Nemzedék hitelalap létrehozásával összefüggésben, mert bár Magyarország nem szorul hitelre, azaz olyan forrásra, amit majd árulkodóan a következő nemzedékeknek kellene visszafizetniük, megértjük, hogy vannak olyan országok, amelyek gazdasága az ilyen jellegű segítség nélkül összeomlana. Az ellenzéki képviselőknek mondanám, hogy ezt nevezik valódi szolidaritásnak, amit más országok sokszor számonkérnek rajtunk, de kevésszer gyakorolnak. Magyarország Kormánya hisz abban, hogy Európát a válságos időkből csak a szuverén nemzetek kölcsönös tiszteleten alapuló együttműködése vezetheti ki. Abban az európai elitben, amely sorozatosan félrekezelte a válságokat, és kiélezte a kontinens politikai ellentéteit, már nem lehet érdemben megbízni. Új iránymutatásra van szükség, s úgy véljük, hogy ezt az iránymutatást a nemzeti szuverenitás letéteményesei, a nemzeti parlamentek képesek megadni. Éppen ezért a kormány kifejezetten üdvözli, hogy a magyar Országgyűlés határozatában megadja ezt az iránymutatást a kormány számára. Mi ezekkel az iránymutatásokkal egyetértünk, s vállaljuk, hogy ennek szellemében képviseljük a nemzeti érdeket az uniós tárgyalóasztaloknál. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.) (14.10) ELNÖK: Utolsó napirend előtti hozzászólóként Selmeczi Gabriella képviselő asszony következik. Megadom a szót. DR. SELMECZI GABRIELLA (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Magyarország sikeresen megnyerte a koronavírus elleni védekezés első szakaszát. Az, hogy nem volt tömeges járvány, három dolognak köszönhető: az időben meghozott döntéseknek, az összefogásnak és fegyelmezettségnek, valamint a kiváló szakembereknek, akiknek ezúton is köszönjük áldozatos munkájukat. Engedjék meg, hogy megemlítsem Ledia Lazeri, az Egészségügyi Világszervezet - WHO - elnökének, Magyarországi Irodája vezetőjének szavait, aki azt mondta, hogy