Országgyűlési Napló - 2020. évi rendkívüli nyári ülésszak
2020. július 13. hétfő - 147. szám - Napirend előtti felszólalások: - ELNÖK: - DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (KDNP):
477 Az látható, hogy a jelenlegi parlament is lépett már hasonló ügyekben, hiszen például akiket pedofíliával elítéltek, akiknek ilyen ügyük volt, pontosan ez a parlament szavazta meg, ez a kormánypárti többség - remélem, a Jobbik szavazatai súlyozottan ugyanúgy benne voltak ebben az esetben -, hogy egész életében ne foglalkozhasson 18 év alatti gyerekekkel olyan személy, akit ilyen ügyben elítéltek. Összességében az állapítható meg, hogy ennek a szemléletnek a mentén kell továbbhaladnunk. Én azt tudom ígérni, hogy abban az anyagban, ami idekerül a Ház elé, gyakorlatilag el fogunk menni a falig, akár a strasbourgi bíróság leendő döntéseinek a faláig, hiszen ezekben az ügyekben is el tudnak menni majd oda az elítéltek, a luxembourgi bíróságig, hiszen van egy uniós irányelv is egyébként, ami ezzel a kérdéskörrel foglalkozik. Pontosan az ilyen bűncselekményeknél a minimum egy évet határozta meg büntetésként annak, aki ilyen képet tárol vagy tart a birtokában, ehelyett a magyar Btk. három évet tartalmaz már 2001 óta, az első Orbán-kormány idején került be ez a Btk.ba. (14.00) És azt tudom ígérni, hogy ahogy 2013-ban sem puhítottunk a Btk.-n, és azóta is, amikor kellett, akkor szigorítottunk, vagy gondolhatunk most éppen a másik csomagra, a feltételes szabadságra bocsátásra, tehát minden olyan társadalmi igényt befogadunk, és minden olyan jó javaslatot nyitottan várunk, ami ebben a kérdésben születhet. Gyakorlatilag azt kell elérnünk, hogy látszódjék, hogy a legkeményebb büntetőjog érvényesül ebben az országban, ami mellé legalább olyan hangsúlyozottan a gyerekek előzetes védelmét és az ő megóvásukat ugyanúgy oda kell helyezni a jogállami kereteken belül, vagy netán annak a határait feszegetve, hiszen ebbe a kérdéskörbe ezeknél az ügyeknél megint csak ugyanúgy belebotlunk. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok padsoraiból. - Ander Balázs tapsol.) ELNÖK: Most a KDNP frakcióvezetője, Simicskó István képviselő úr következik. Parancsoljon! DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy először is a KDNP frakciója nevében is kifejezzem őszinte részvétemet Koncz Ferenc barátunk családjának. Isten nyugosztaljon, drága barátom! Tisztelt Képviselőtársaim! A koronavírus-járvány rendkívüli kihívás elé állította Európa országait. Ez év május 27-én az Európai Bizottság benyújtotta az úgynevezett helyreállítási tervét, amely az uniós költségvetést jelenti az elkövetkezendő hét évre vonatkozóan. Ez mintegy 1100 milliárd euró összegű fedezetet jelent majd az Európai Unió tagországainak a kiadásaira. Emellett azonban egy olyan lépés előtt állunk, amely ezen a hétvégén pénteken és szombaton fog eldőlni, hiszen egy 750 milliárd eurós hitelt kíván fölvenni az Európai Unió, amely valóban meghatározza valamennyi tagország jövőjét - anyagi értelemben mindenképpen komoly hatással lesz rá -, sőt azt kell mondjam, hogy gyermekeink, sőt még unokáink jövőjét is pénzügyi-gazdasági értelemben, hiszen 2028-tól kezdődik majd a törlesztés, és 2058-ig tart majd ez az időszak, tehát ez egy hosszú távú hitelfelvétel, amely nyilván számos kockázatot hordoz magában. Tisztelt Képviselőtársaim! Tudjuk, hogy minden válság egyben lehetőség is; lehetőség az orvoslásra, a gyógyításra. A magyar kormány az elmúlt tíz évben számos veszéllyel és válsággal küzdött meg, sikeresen. Csak egy mondatot hadd szóljak a 2010 előtti baloldali kormányok rossz gazdaságpolitikájáról, arról, hogy több mint egymillió magyar család adósodott el, a devizahitelesekre gondolok itt elsősorban. De hadd említsem meg azokat a válságokat, amelyeket a természet okozott - többek között a dunai árvíz vagy a vörösiszap-katasztrófa -, vagy a migrációt, amely 2010-ben (sic!) jelentkezett Európa számára, és Magyarország ebben példaértékűen helytállt, s most legutóbb az idén év elején indult koronavírus-járvány, amely valóban valamennyi országot komoly próbatétel elé állította.