Országgyűlési Napló - 2020. évi rendkívüli nyári ülésszak
2020. július 13. hétfő - 147. szám - Napirend előtti felszólalások: - ELNÖK: - DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár:
474 Nagyon megértem azt, hogy önök úgy szocializálódtak - mint szocialisták természetesen -, hogy mindig kell egy unió, kell egy Vörös Hadsereg, amely garantálja a rendet. Netán most is kellene egy ilyen, hogy az önök akarata érvényesüljön kisebbségben, ahogy ez negyven éven át történt, de ma más a valóság. Amikor mi az Unióhoz csatlakoztunk, egy virulens, életerős gazdasági közösséghez csatlakoztunk gazdasági alapon, pontosan azért, amiért több éven keresztül feladtuk gazdasági kereteinket, lemondtunk a vámokról, lemondtunk az áfabevételekről, megnyitottuk a piacainkat, egymilliós munkanélküliséggel fizetve ezért a kilencvenes években. Mindarról, amiről lemondtunk, ott mi meg kívánunk állni. Amit önök erőltetnek, az arról szól - kötelezettségszegési eljárás 2010ben, amit önöktől megörököltünk -, ami addig nem volt probléma, majd a liberális baloldali mainstream elkezdte fojtogatni Magyarországot, de kiszabadultunk az adósságcsapdából. Amit önök szerettek volna, amit szintén a liberális baloldali mainstream erőltetett az Unióban - nyissuk meg a migránsok előtt Magyarországot -, ez nem sikerült önöknek, nem sikerült feltartóztatni azt a fajta ellenállást, ami nálunk van. Önöknek nem tetszett, hogy megreguláztuk a multicégeket, hogy megadóztattuk őket, bevontuk őket a közteherviselésbe, bevezettük a rezsicsökkentés intézményét, amely a mai napig százmilliárdokat, ezermilliárdokat hagyott a lakosság zsebében. Megértem, hogy ez önöknek egy kudarcos politika, és azt is megértem, hogy miért tartanak ott a választási eredmények tekintetében, ahol jelenleg tartanak. Ez egy nagyon fájó pont. Majd elérkezett a migrációs kötelezettségszegési eljárások sorozata, ahol azzal szembesülhettünk, hogy az Unió intézményei, beleértve a Bizottságot, a Parlamentet, kiterjesztőleg értelmezik a jogszabályokat, gyakorlatilag olyasmiket akarnak ránk kényszeríteni, amelyeket soha nem vállaltunk. Ebből perek születnek, jogviták, de látható a migráció helyzetének az állásából is, hogy azért valahol a jog - ha egy-egy perben netán elmarasztalnak is bennünket, vagy nem egyértelműen a javunkra döntenek - nem nyújt kellő támogatást a Bizottságnak és a Parlamentnek, hogy ránk kényszerítse az akaratát. És akkor előhúzzák önök ezt a jogállamisági kártyát azért, hogy akkor valami mégis történjen. Találtak egy ilyet az Unió… (Dr. Harangozó Tamás közbeszól.) Akkor az elvbarátaik, teljesen mindegy, hogy hogyan fogalmazunk, ha ön nem érez velük közösséget, akkor ne tiltakozzon a nevükben. Gyakorlatilag az a helyzet támadt, hogy találtak egy ilyen jogállamisági történetet, aminek egyébként nem tudnak a végére járni, mert már régen le kellett volna zárni ezt az egész történetet, csak lebegtetik. Folyamatosan azt mondják az EP-ben, hogy Magyarország ellen folyamatosan fenn kell tartani ezt az állapotot bizonytalan ideig, ennek önök tapsolnak. Önök örülnek, ha ez az ország kiszolgáltatott, ha ez az ország gyenge. Gyakorlatilag, amikor elérkezünk oda, hogy sehol nincs leírva az Unió dokumentumaiban, hogy egy úgynevezett képlékeny, megfoghatatlan jogállamisági kritériumrendszerhez kössék azoknak az uniós összegeknek a kifizetését, amelyekre egyébként jogosultak vagyunk az alapszerződés szerint, és befizetéseink is vannak ebben az összegben, akkor önök fel vannak háborodva, hogy ezt a magyar parlamentben ma valaki szóvá meri tenni. Mindig hiányolják, hogy a kormányt nem utasítja a parlament. Most ez megtörténhet. Miért nem tapsolnak? A parlament kinyilváníthatja azt, hogy sárga lapos eljárásoknál és egyéb esetekben is figyelmen kívül hagyták többször a jogainkat, most viszont felhívjuk a figyelmet arra, hogy akkor, amikor Magyarországnak vétójoga van egy olyan ügyben egyébként, hogy nem terjeszkedhet tovább az Unió, és nem hozhat egy ilyen keret nélküli jogállamisági kritériumot, aminek mentén fojtogathatnák a magyar embereket, a magyar gazdaságot, akkor önök szintén Brüsszelhez dörgölőzve ezt itt szóvá teszik, ezt itt felháborítónak tartják. Az a felháborító, hogy önök a magyar érdekek ellen lépnek fel, és ezt évtizedek óta teszik a jogelődjeikkel együtt, és fel sem tűnik önöknek, hogy ebből a magyar választók többsége nem kér. Majd találkoznak a 4 százalékos eredménnyel meg egyebekkel, nem akarok jövőbe látni, de ez az út, higgye el nekem, odavezet, és meg fogják tapasztalni, de azt hiszem, megérdemlik a sorsukat. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban.)