Országgyűlési Napló - 2020. évi rendkívüli nyári ülésszak
2020. július 13. hétfő - 147. szám - Napirend előtti felszólalások: - ELNÖK: - DÖMÖTÖR CSABA, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára:
471 kötődik, országos összesítésben övék a szállodafejlesztésre és kikötőépítésre szolgáló források kétharmada, az összes támogatás fele, 63,5 milliárd forintot pedig a Balatonnál használnak. De van olyan luxusszálloda is, ahol még egy kis uniós pénzt is lenyúlnak, nem véletlen az, hogy - ahogy ezt államtitkár úrtól is hallottuk - a kormány erősen fél attól, mondhatnám azt, hogy retteg, hogy szigorú ellenőrzéssel kaphat csak uniós forrásokat. És miközben az elit kilóra megveszi a Balatont közpénzből, közben a magyar polgárok egyre kevésbé férnek hozzá a tóhoz. A sajtó gyűjtése szerint 40, tóparttal rendelkező önkormányzat közül ma már 20 nem biztosít egyáltalán semmiféle szabadstrandot, ingyenes hozzáférést a Balatonhoz. Tavaly a kormány kimondottan a strandok fejlesztésére biztosított forrásokat, ámde az újonnan felújított strandok jó részét utána az önkormányzatok, éppen a komfortemelkedésre hivatkozva, fizetőssé nyilvánították. És közben megjelentek a magánstrandok is - lehet találgatni, hogy kihez kötődnek - a maguk sok ezer forintos belépőáraikkal, sok száz forintos üdítő- és egyéb áraival, olyan hatalmas összegekkel, amelyek egy átlagos magyar család számára megfizethetetlenek. A Demokratikus Koalíció szerint a Balaton nem lehet néhány milliárdos játékszere. Ezért javasoltuk azt, hogy legyen kötelező minden balatoni településen szabadstrandot biztosítani. És mielőtt populizmust meg szocializmust kiabálnának, elmondom, hogy ez az előírás többek között Spanyolországban, Olaszországban vagy éppen az Egyesült Államok több tagállamában is. Az önkormányzatok pénzügyi helyzetén pedig nem a nyaralók sarcolásával kell javítani, hanem úgy, hogy a kormány nem veszi el az önkormányzatokat megillető jogos bevételeket. A NER-oligarchák számára pedig eljön majd az igazság pillanata. Nemcsak az elherdált uniós és hazai forrásokkal kell majd elszámolniuk, hanem a környezet, a táj, a természet, a Balaton pusztításával is. A tőlük jogszerűen elkobzott vagyon lesz majd a forrása a Balaton megmentésének és helyreállításának. Köszönöm szépen. ELNÖK: Dömötör Csaba államtitkár úré a szó. DÖMÖTÖR CSABA, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Azt nem gondoltam volna, hogy ezt a kérdést ön idehozza, az előzményeket tekintve. Hát, nem az ön pártelnöke, illetve az ő cége volt az, aki 2,5 millióért lízingelt egy balatonőszödi üdülőt, hogy aztán, hogy, hogy nem, egy állami vállalat pont hasonló összegért vegye azt bérbe? Na, ott nem kellett aztán semmit sem fizetni gyakorlatilag! És akkor ön még felhozza azt, hogy hogyan teszik rá állítólag egyes vállalkozások a kezüket ingatlanokra, ilyen előzmények után? Hát, ne haragudjon már, ez teljesen méltatlan! De a Balaton ügye fontosabb annál, mintsem hogy csupán ennél leragadjunk. Örülök, hogy felhozza ezt a kérdést, mert a Balaton egy nemzeti érték, és így a szezon elején vagy derekán érdemes szót ejteni arról, hogy hol is tartunk. Szeretném biztosítani arról, hogy a kormányzati turizmusfejlesztési politikában a belföldi turizmus is nagy szerepet kap, nagy hangsúlyt. Azt szeretnénk elérni, hogy a magyar állampolgárok egyre jobb színvonalú szolgáltatást kapjanak, remélhetőleg elviselhető árakon, és ezt még akkor is fontos szempontnak tartjuk, ha az árak kérdésében nem a kormány az illetékes, mert az leginkább a piaci viszonyok függvénye. Önnek egy fő állítása azzal volt kapcsolatos, hogy a magyarok mennyire engedhetik meg maguknak, hogy a Balatonra menjenek, ott üdüljenek. Úgyhogy beszéljünk a számok nyelvén! 2010ben a magyarok 35 százaléka engedhetett meg magának egy egyhetes nyaralást, 35 százaléka, most már közel 60 százalék az arány. (Arató Gergely: Ezt államtitkár úr sem hiszi el!) Máshonnan megközelítve, a belföldi turisták által eltöltött vendégéjszakák száma akkor 9,9 millió volt, ma 15,6 millió. Ha csak a Balatonra vonatkozó számokat nézzük, akkor 2010-ben 2,6 millió volt a vendégéjszakák száma, ami 4 millióra nőtt, tisztelt képviselő úr. Úgyhogy ha azt állítanák, hogy egyre kevesebben nyaralhatnak a Balatonon vagy belföldön, akkor ez az állítás nagy ívben elkerüli a valóságot. Ezzel szemben egyre több feltörekvő célterület van az országban a Balatonon kívül is.