Országgyűlési Napló - 2020. évi rendkívüli nyári ülésszak
2020. július 2. csütörtök - 145. szám - Az iskolai erőszak megszüntetése és megelőzése érdekében szükséges egyes törvénymódosításokról szóló előterjesztéshez benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája
392 A 2009-es viszonyok kapcsán, amikor azt mondta Arató képviselő úr, hogy önök akartak, de nem tudtak lépni, mert az önkormányzaté volt az iskola, ugye, mindannyian érezzük szerintem, hogy ez egy kicsit abszurd, de hozzá kell tennem, egyébként igaza van. 2010 után ez a kormány sem volt képes azonnal lépni ennek az iskolának az ügyében, hiszen nem tartoztak hozzá az intézmények fenntartói jogai. Zárójelben jegyzem meg, ha egyébként tudta az ellenzék, hogy micsoda problémákat tud generálni az önkormányzati iskolafenntartás, akkor lehet, hogy talán ennek az érvelésnek teret lehetett volna engedni akkor, amikor ez a kormány átvette az önkormányzatoktól az iskolafenntartást, és ilyen módon, ha lehet így mondani, akkor kerítésen belülre kerülve tudott, akart és fel is tudott lépni például szegregációs ügyekben. Nagyon sokat dolgozunk azon, hogy olyan intézményeket, ahol egyébként ez a probléma fennáll, fejlesztéssel, támogatással egy olyan egységes fenntartói rendszerben, amely az állami intézmények esetén ki tudja egyensúlyozni a különbségeket… - ma már a PISA-mérésekben is látható módon csökken Magyarországon a családi háttér szerepe az oktatási eredményesség terén, ezt világosan bemutattuk tavaly decemberben, amikor a legutóbbi PISA-eredményeket mutattuk. Azt gondolom, hogy ez visszavezethető például a 3 ezer önkormányzati iskolafenntartó világához képest jóval stabilabban, kiegyensúlyozottabban az oktatás hátterét megszervezni képes tankerületi intézményfenntartás rendszerére, de nem szeretnék ebbe mélyebben belemenni. Nagyon sok érv és ellenérv elhangzott, azt gondolom, hogy mindenki, minden képviselő tudatában van a törvénymódosítás jelentőségének. Én azt szeretném aláhúzni, hogy miközben nagyon sokat foglalkoztunk ezzel az egy kérdéssel, eközben - a kormány nevében szeretném még egyszer elmondani - ez a törvényjavaslat rengeteg jó dolgot tartalmaz. Tartalmazza a tankönyvellátás kiterjesztésének ügyét, megerősíti az alapfokú művészeti oktatást, támogatja a nemzetiségi oktatás fejlesztését, és egyébként elvi deklarációt tartalmaz a pedagógusok védelme és az iskolai erőszak ellenében, amiben egyébként - és ezzel a szép gondolattal szeretném zárni - egység uralkodik itt a Házban, hogy nincs helye az iskolában semmiféle erőszaknak. Ez a tétel kerül be egyébként a törvénybe, a pedagógusok megvédése az iskolai erőszak bármely formájával szemben. Én azt kérem, hogy ezekre is figyeljünk, ne csak a sérelemdíj körüli nézetkülönbségekre, hanem a törvényben szereplő, a magyar oktatás rendszerét a minőség irányába lendítő rendelkezésekre. Ezért támogatja, és kéri a kormány az Országgyűlés minden képviselőjét, hogy támogassa, és örömmel fogadjuk, ha egyébként a törvényjavaslatot a Jobbik támogatni fogja. Köszönöm szépen. (16.10) ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatalokra a pénteki ülésnapon kerül sor. Az iskolai erőszak megszüntetése és megelőzése érdekében szükséges egyes törvénymódosításokról szóló előterjesztéshez benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az iskolai erőszak megszüntetése és megelőzése érdekében szükséges egyes törvénymódosításokról szóló előterjesztéshez benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája. A kormány-előterjesztés T/10863. számon a parlamenti informatikai hálózaton elérhető.