Országgyűlési Napló - 2020. évi rendkívüli nyári ülésszak
2020. július 2. csütörtök - 145. szám - A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény módosításáról szóló előterjesztéshez benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája - ELNÖK: - RITTER IMRE, a Magyarországi nemzetiségek bizottságának előadója:
380 következtében a pedagógusok alkalmazására vonatkozó képesítési követelmények a jövőben nem ezen törvény mellékletében, hanem kormányrendeletben kapnak majd helyet. Szeretnék arról is szólni, hogy valóban, a törvényjavaslat elfogadása esetén sérelemdíjat a jövőben a magyar jogszabályok alapján az oktatási-nevelési intézményekben oktatás során bizonyított sérelem esetén oktatás formájában kell és lehet majd megítélnie a bíróságnak. Fontosnak tartom azt jelezni, hogy az egyébként nem igaz, ami az előbb elhangzott, hogy ezt abban az intézményben kell biztosítani, ahova az érintett személy járt, ilyet a jogszabály nem tartalmaz. Azt sem tartjuk megalapozottnak az előbb elhangzott ellenzéki véleményből Arató képviselő úr részéről, hogy a bíróság kezét kötnénk meg, és ezért született ez a jogszabály. Én fontosnak tartom azt kiemelni, hogy a kormány megvárta, és minden jogi fórumot végigjárt ezen per kapcsán, mert nagyon kíváncsiak voltunk arra, hogy a hatályos jogszabályi környezetben a Kúria mint végső döntéshozó fórum, milyen jogi álláspontot képvisel majd, és hogyan foglal állást ebben az ügyben az igazságosság jegyében. Azt tapasztaltuk, ezért is vártuk meg a Kúria ítéletét, ezért is módosítóval került be a jogalkotásba a kormánnyal egyeztetett módon ez a javaslat, mert azt láttuk, hogy a Kúria éppenséggel azt rögzítette az ítéletének indoklásában, hogy a hatályos jogszabályok alapján nincs módja máshoz kötni. Tehát jelentem, a Kúria keze a hatályos jogszabályok szerint is meg volt kötve ezek szerint a Kúria jogértelmezése szerint. Ehhez képest a törvényalkotás ugyan változtat ezen a megkötésen, de nem élt a Kúria azzal a lehetőséggel, ami állítólag eddig a rendelkezésére állt volna. Az pedig, hogy a jogalkotó megváltoztatja a jogi környezetet, azt gondolom, ebben a Házban egyáltalán nem szokatlan, erről szól a jogalkotás folyamata. Szeretném azt is jelezni, hogy természetesen a jogalkotás nem visszamenőleges. Itt van egy olyan bírósági ügyünk, egy olyan per, amiből széles körű tapasztalatokat lehet levonni, de természetesen nem visszamenőleges hatályú az új jogi szabályozás. A szegregáció kapcsán szeretném ismét kiemelni, ezt a bizottsági ülésen is elmondtam, hogy ez a kormány igenis felszámolta azt a szegregációt, ami ezen a helyszínen állítólag a bíróság döntése alapján létrejött. Szeretném rögzíteni és aláhúzni még egyszer, hogy Arató képviselő úr tanácsadását valóban nagyon szépen köszönjük, de ez a per 2009-ben, az akkori szegregáció miatt indult el, és akkor ön az Oktatási és Kulturális Minisztériumban felelős pozícióval rendelkezett. Tehát amit most itt elmondott, hogy akkor egy csodálatos jogi környezetben minden lehetőség megvolt a szegregáció elleni fellépésre, lehet, hogy így volt, de akkor elmaradt a fellépés, hiszen akkor valószínűleg nem indult volna el a per. Még egyszer rögzítem: 2009-ben, az akkori szegregáció időszakában, az akkori ügyekben indult el. Ma, különösen miután a kormánynak sikerült átvennie a településektől, ettől a településtől is, amely oktatásszervezési kérdésben vétett hibát az én személyes meglátásom szerint is egyébként, ezt követően ez a joggyakorlat megszűnt. Az sem igaz, hogy öt-hatszáz helyszínen lenne jelenleg Magyarországon oktatási szegregáció. Ez a vád nem itt hangzott el, ebben a Házban, csak idéztük, de erről a helyről is szeretném visszautasítani. Köszönöm szépen. ELNÖK: Köszönöm szépen az előterjesztő, Maruzsa Zoltán államtitkár úr felszólalását. Tájékoztatom államtitkár urat, hogy a vitában történő további hozzászólására és a zárszó elmondására 9 perc 25 másodperc áll még rendelkezésére. (15.10) Tisztelt Országgyűlés! A kijelölt kulturális bizottság nem állított előadót. Megadom a szót Ritter Imre képviselő úrnak, a vitához kapcsolódó Magyarországi nemzetiségek bizottsága előadójának, hatperces időkeretben. RITTER IMRE, a Magyarországi nemzetiségek bizottságának előadója: Sehr geehrter Herr Vorsitzender! Sehr geehrtes Parlament! Der Ausschuss der in Ungarn lebenden Nationalitäten hat den Gesetzvorschlag: Modifizierung des nationalen, einheitlichen Bildungsgesetzes CXC vom Jahr 2011 mit der Nummer T/10742 am 9. Juli 2020 ausdiskutiert.