Országgyűlési Napló - 2020. évi rendkívüli nyári ülésszak
2020. július 2. csütörtök - 145. szám - Egyes törvények igazgatási, valamint gazdaságélénkítő célú módosításáról, továbbá egyes vagyongazdálkodást érintő rendelkezésekről szóló előterjesztés kivételes eljárásban történő összevont vitája - ELNÖK: - DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): - ELNÖK:
334 anyagi vonzatú, kiemelt nemzetközi eseményeket? Tényleg erről van szó? Csak hogy értsük tisztán: Nem elégedettek Szabó Tünde eddigi munkásságával? Szeretnénk válaszokat kapni. Ez azért is furcsa, mert Magyarország az elmúlt évek folyamán számos sikeres hazai rendezésű, egyébként kiemelt nemzetközi sporteseménynek adott otthont, Nacsa Lőrinc képviselőtársam is említette, hogy a vizes vb, talán úgy fogalmazott, hogy minden idők legjobbika - illetve nemcsak ő, hanem maga a szakma is -, de egyébként személyes tapasztalatból is elmondhatom, hogy a budapesti vízilabda-Európa-bajnokság szintén sikeres volt nemcsak az eredményesség tekintetében, hanem a szervezés tekintetében is. (11.40) Éppen ezért nem értem, hogy miért kell az EMMI-től és a sportállamtitkárságtól elvenni a kiemelt nemzetközi sportesemények szervezését, ellenőrzését és egyébként minden ehhez tartozó ügyet. Felmerült a salátatörvényben egy másik, sportot érintő törvényjavaslat, amelyről nagyon röviden szintén szeretnék kérdezni. A 2022. évi férfi vízilabda-Eb (sic!) előkészítése során miért állt el a kormány - a gazdaságosság elvét szem előtt tartva - a veszprémi beruházás megvalósításától? (Nacsa Lőrinc: Kézilabda.) Miközben Veszprém egyébként kézilabda-fellegvár. Nem értjük, talán a debreceni helyszín olcsóbb? Olcsóbb lesz a beruházás? Érdekes, ha egyébként tényleg erről van szó és nem sportszakmai okokról, akkor például a MotoGP-pálya építésének ügyében miért nem volt a gazdaságosság és az olcsóság szempont? Miért kell 65 milliárd forintot erre a zöldmezős beruházásra fordítani Hajdúnánáson, miközben ennek a feléért be lehetne fejezni egy sávolyi félkész MotoGPpályát? Ezek a szakmai érvek, illetőleg sem turisztikai érvek, sem gazdaságossági érvek egyébként a kormány autó-motor sport stratégiájának felállítása során, úgy tűnik, úgy látszik, hogy egyébként nem kerültek elő, nem voltak szempontok. Végezetül, tisztelt államtitkár úr, legyen kedves válaszolni a kérdésekre, újra összefoglalom: nem elégedettek Szabó Tünde munkásságával; eddig az EMMI nem ellenőrizte rendesen ezeknek a nemzetközi versenyekre kiírt forrásoknak a felhasználását. Nem bonyolították le kellő szakértelemmel ezeket a versenyeket? Nem voltak elég elégedettek ezekkel a versenyekkel? Hogy értsük, világítsa meg, kérem, számunkra, miért is van erre ténylegesen szükség. Előre is köszönöm szépen a válaszait. (Taps az ellenzéki padsorokból.) ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A következő felszólaló az LMP képviselőcsoportjából Keresztes László Lóránt frakcióvezető úr. Parancsoljon, frakcióvezető úr, öné a szó. DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm, elnök úr. Bocsánat, csak elfelejtettem egy kérdést feltenni; nagyon röviden. Államtitkár úr, említette ön is, képviselő úr is azt, hogy a koronavírus okozta válság tanulságait le kell vonni, és én itt említettem, hogy különböző ágazatokban elmaradt a cselekvés. Én magam benyújtottam három indítványt is, erről szeretném nagyon röviden kérni a kormány véleményét, a Miniszterelnökség véleményét. Az egyik a víziközmű-ágazat szektoriális problémáinak feltérképezése és egy cselekvés kialakítása, az ágazati különadó kivonása és a vasúthálózatnak egy egységes rendszerként történő fejlesztése, a mellékvonalakat is ideértve. Ha erről kaphatnék egy rövid visszajelzést, hogy ha a kormány elmulasztotta ezeket az indítványokat betenni, akkor számíthatok-e arra, hogy ilyen fontos problémák kapcsán támogatják majd, hogy ezek napirendre kerüljenek, és erről tudjunk vitát folytatni. Köszönöm. (Taps az ellenzéki padsorokból.) ELNÖK: Köszönöm szépen, frakcióvezető úr. A következő felszólaló… - a Jobbik-képviselőcsoportból Z. Kárpát Dániel képviselő úr. Azért álltam meg egy pillanatra, mert két percre volna lehetőség, de sajnos két percre senki nem jelentkezett be. Parancsoljon, képviselő úr, öné a szó.