Országgyűlési Napló - 2020. évi rendkívüli nyári ülésszak
2020. július 2. csütörtök - 145. szám - Egyes törvények igazgatási, valamint gazdaságélénkítő célú módosításáról, továbbá egyes vagyongazdálkodást érintő rendelkezésekről szóló előterjesztés kivételes eljárásban történő összevont vitája - DR. ORBÁN BALÁZS, a Miniszterelnökség államtitkára, a napirendi pont előadója:
316 Ez a parlamenti egység ebben a kérdésben, ez a politikai pártok fölött álló ügynek a kifejezése. Lehet, hogy majd szükség lesz - amire Tapolczai Gergő képviselőtársam is utalt - további lépésekre, de most történt egy tragédia, és válaszlépés kellett, hiszen mindannyian éreztük azt a hiátust, ami itt keletkezett, vagy amilyen űrt hagyott maga mögött Benedek Tibor, és ahogy ezt érdemes kezelni. Azt gondolom, az előttem szólók elmondtak mindent a törvényjavaslat technikai részleteivel kapcsolatban, hogy hogyan is valósul meg. Szerintem ez jóval többről szól annál a két-három paragrafusnál, és jóval többről szól, mint arról, hogy megkapják ezt az életjáradékot, ami viszont fontos, hogy megkapják. Ez arról szól, hogy a magyar nemzet szakít a „merjünk kicsik lenni” gondolattal, és a magyar nemzet büszke tud lenni a teljesítményre, büszke tud lenni a sportolókra, büszke tud lenni a sportsikerekre és bármilyen sikerre, és ha tragédia történik, akkor is vállvetve együtt sírunk, de tovább tudunk lépni, és az emlékeinkben szeretettel, hősként gondolva rá meg tudjuk őrizni itt mindannyian Benedek Tibort. Köszönöm a támogatást. (Taps.) ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Úgy gondolom, hogy a forgatókönyv szigorú előírásaitól eltérhetek most, és elnökként elmondhatom, hogy e törvényjavaslat kapcsán nemcsak módosítunk egy törvényt, hanem méltó módon emlékeztünk meg Benedek Tibor egyéniségéről, nagyságáról, példamutató tevékenységéről, és akkor járunk el helyesen az életben, ha a szellemiségét és emlékét valamennyien megőrizzük. Ezt a gondolatiságot hozzá szerettem volna fűzni a vita színvonalához és a vita megemlékező hatásaihoz. Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatalokra a holnapi ülésnapunkon kerül sor. Most kettőperces technikai szünetet tartunk, mivel a méltóságos hangnemből rátérünk egy másik törvényjavaslat tárgyalására. (Rövid szünet.) Egyes törvények igazgatási, valamint gazdaságélénkítő célú módosításáról, továbbá egyes vagyongazdálkodást érintő rendelkezésekről szóló előterjesztés kivételes eljárásban történő összevont vitája Tisztelt Képviselőtársaim! Folytatjuk munkánkat. Soron következik az egyes törvények igazgatási, valamint gazdaságélénkítő célú módosításáról, továbbá egyes vagyongazdálkodást érintő rendelkezésekről szóló előterjesztés kivételes eljárásban történő összevont vitája. A kormány-előterjesztés T/11175. számon a Ház informatikai hálózatán valamennyiünk számára elérhető. Mielőtt megadnám államtitkár úrnak a szót, szeretném tájékoztatni arról, államtitkár úr, hogy 25 perces időkeret áll rendelkezésére, és amennyit felhasznál most a vitát megelőzően, annyival kevesebb idő áll majd rendelkezésére a zárszó elmondására. Most pedig megadom a szót Orbán Balázs államtitkár úrnak. Parancsoljon, államtitkár úr, öné a szó. DR. ORBÁN BALÁZS, a Miniszterelnökség államtitkára, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen a tájékoztatást és a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! Az előttünk fekvő törvényjavaslat a terveinknek megfelelően 15 törvény módosítására tesz javaslatot. Áttekinthető módon, röviden teszi meg ezt. Mindez egyébként a törvényszerkesztés, a törvénymódosítás észszerűségi szempontjai miatt fontos. Azt gondoljuk, hogy a törvényjavaslat célját pedig maga a törvényjavaslat címe is mutatja: igazgatási és gazdaságélénkítési célú, illetőleg a vagyongazdálkodással összefüggő törvénymódosításokról van szó. Ez egy olyan gyűjtés, amely azt szolgálja, hogy a koronavírusjárvány elleni védekezés gazdasági hatásai elleni küzdelem jegyében egyes igazgatási, bizonyos