Országgyűlési Napló - 2020. évi rendkívüli nyári ülésszak
2020. július 2. csütörtök - 145. szám - A sportról szóló 2004. évi I. törvény olimpiai járadékkal összefüggő módosításáról szóló előterjesztés kivételes eljárásban történő összevont vitája - DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (KDNP):
306 alaptalan kijelentés. Valóban nagyon nagy fejlesztések valósultak meg a kiemelt sportágakban, jelentős mértékben növekedett az utánpótlásbázis, egyre több gyermek sportol, sőt egyre több felnőtt is sportol, és nemcsak a versenysportunk erősödik és van növekvő pályán, hanem a társadalmunk is. Tehát rengeteg futóverseny van, szabadidősport-rendezvények vannak, és ez örömteli, hiszen a nagy cél nem más, mint hogy sportoló nemzetet építsünk föl. A magyarok hihetetlen tehetségesek a különféle sportágakban, ezt mindannyian tudjuk. Hiszen, ha csak az olimpiai aranyérmek számát nézzük meg, 177 aranyéremmel rendelkezünk jelenleg, bízzunk benne, hogy a jövőre elhalasztott tokiói olimpián tovább tudjuk növelni az aranyérmeink és az érmeink számát. Ebből egy téli olimpián szerzett aranyérem, 176, amely a nyári olimpiákon szerzett aranyérem. Ezzel a nemzetek sorában a nyolcadik helyen szerepelünk, tehát az első tízben ott vagyunk, egyedülálló tehetség, egyedülálló edzői, sportolói akarat, szándék és sikerek, és emögött persze ott van a magyar társadalom, ott van az oktatás, nevelés rendszere, ott vannak a magyar családok és mindenki, aki hozzá tud tenni, hiszen a sportban is szereplő fiataljaink a társadalmunk tagjai, nemzetünk tagjai. Ez nem véletlen, mert egyébként, ha Wolfgang Behringert ideidézem egy mondat erejéig, ő azt mondja, hogy a sport nem más, mint kulcs a társadalom működési módjához. Tehát a sporton keresztül láthatjuk, hogy hogyan működik egy ország társadalma, milyen emberi viszonyok vannak, milyen magatartási normák vannak, milyen jellemű emberek vannak alapvetően, és a sporton keresztül azt a nagyon-nagyon fontos értéket, amit a sportolók hordoznak, a fair play szellemiségét, a sportszerűséget, ha ezt egyre erőteljesebben tudjuk a társadalmunkban fölmutatni, személyes hitvallással is és példaadással is felmutatni, akkor biztos vagyok benne, hogy a közösségi együttélésünket, az emberi kapcsolatainkat minőségibbé tudjuk alakítani. Szükség van erre, azt hiszem, hogy amikor keressük a közös nevezőt ebben a pártosodott, rohanó, globalizált világban, akkor egy-egy olyan sportverseny, egy-egy olyan sportsiker, ahol a magyar sportolók olimpiai aranyérmet nyernek, vagy egyáltalán Európa-bajnokságon, világbajnokságon, bárhol sikereket hoznak a nemzetünknek, akkor együtt tudunk örülni, együtt tudunk szurkolni. Ez lehet, és kell is hogy legyen közös nevező ebben a mai világban is és mindig is. Tehát egy olyan sportolóról van szó Benedek Tibor személyében, aki sok-sok fiatal számára példát mutatott, példát adott. Ezenkívül pedig családapaként három gyermeke van, két kisebbik gyermeke félárván maradt, felesége özvegyen maradt. Rátérve a módosító javaslat lényegére, amellyel ki tudjuk fejezni odafigyelésünket, együttérzésünket is, és ha bármilyen ilyen eset történik még bármelyik sportolónkkal, ne adja a Jóisten, hogy történjen, de ha ilyen eset történik, akkor rá nézve is természetesen ezek a szabályok állni fognak, és példaértékűen tudjuk rendezni ezt a helyzetet, már amennyire lehet egy ilyen nehéz időszakot anyagi értelemben is rendezni. Hol tartunk most? A jelenlegi szabályozás alapján azt tudjuk mondani, hogy Benedek Tibor özvegye nem jogosult özvegyi járadékra. Egyébként a jelenlegi szabály alapján tíz év házasság kellene, ez év augusztusában lettek volna tízéves, tíz éve házasok. Két gyermekük: Mór és Barka, tizenéves gyermekek, az ő felnevelésükhöz is mindenképpen szükséges az anyagi biztonság. A jelenlegi szabályok alapján 367 800 forint az olimpiai járadék. Az a helyzet, hogy ha ezt a döntést meghozzuk, akkor éves szinten ez elhanyagolható összeget jelent a költségvetésben, tehát összességében - nekem itt összeírták a számokat - 13 millió forint körüli összegről van szó éves költségvetési szinten, tehát nem okoz semmilyen komoly terhet a költségvetésnek, ha erről az oldalról nézem. A mostani módosító javaslat arra vonatkozik, hogy tíz év helyett öt év házasság után is jár az özvegyi járadék teljes összege, tehát nem csak a fele, ahogyan a jelenlegi szabályozás alapján járna az olimpiai járadéknak. Egészen a gyermekek nagykorúvá válásáig jár ez, és természetesen kérelemre történik, az özvegy kérelmére történik mindez. De ha ezt elfogadjuk, akkor szerintem fontos, hogy reagálni tudunk a tragédiából adódó joghézagra, arra, hogy igenis az élet produkál sajnos ilyen meglepetéseket, ilyen tragédiákat, ilyen változásokat. Hiszen valóban, a jogrendszernek