Országgyűlési Napló - 2020. évi rendkívüli nyári ülésszak
2020. július 1. szerda - 144. szám - A csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény módosításáról szóló előterjesztéshez benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája - ELNÖK: - DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár:
232 Igazából a kérdésem arra vonatkozik - én magam benyújtottam most, nem is tudom hányadik alkalommal, a víziközmű-szektor megmentésére vonatkozó határozati javaslatomat -, hogy van-e bármiféle szándék a kormány részéről, hogy ez be tudjon kerülni az Országgyűlés elé, és legalább tudjunk erről egy vitát folytatni, adott esetben nem is politikai, hanem mondhatni, egy szakpolitikai jellegű vitát, nyilván a következő időszakban, van-e erre bármi remény. Egyébként ezt ma Kósa képviselő úrtól is meg fogom kérdezni a víziközmű-szektort ilyen icipicit érintő törvényjavaslata kapcsán, de nagyon fontos lenne látni, hogy egyáltalán érzékeli-e a kormány azt az óriási problémahalmazt, ami, ha egy példaként a víziközmű-szektort említjük, akkor ott megjelenik. (14.10) Tudjuk azt, hogy 1500 és 3000 milliárd forint közé teszi a szakma a hiányzó összeget, tehát konkrétan a meglévő, tervezhető forrásokon felül hiányzó összeget ahhoz, hogy a megfelelő karbantartásokat és pótlási munkákat el lehessen végezni ahhoz, hogy a legfontosabb közszolgáltatás, az egészséges ivóvízellátás megoldható legyen. Tehát én nagyon-nagyon remélem, hogy valamiféle jelzésértékű választ azért kaphatunk államtitkár úrtól is, még akkor is, ha abszolút nem az ő szakterületéről van szó. Köszönöm szépen. ELNÖK: Köszönöm szépen, frakcióvezető úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Kérdezem, hogy kíván-e még valaki felszólalni a vitában. (Nincs jelzés.) Jelentkezőt nem látok. A vitát lezárom. Most megadom a szót Völner Pál államtitkár úrnak, aki válaszol a vitában elhangzott kérdésekre és hozzászólásokra. Parancsoljon! DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Először is szeretném megköszönni Varga-Damm Andreának, hogy ő a törvényjavaslatról beszélt, és nem tett olyan kitérőket, amelyek leginkább a politikai viharok mezejére visznek bennünket. Összességében, ami előttünk van, az gyakorlatilag arról szól, hogy a cégek reorganizációja végbemehessen, tehát ne egy felszámolásba forduljon a dolog. Hogy a felszámolás hogy indul és hogy nem, az egy külön történet, nyilván a törvénynek egy teljes revíziójánál ezeket a kérdéseket át lehet vezetni, ugyanakkor emlékezhetünk a kilencvenes évekre kialakult viszonyokra, amikor bizony a cégeket nem lehetett utolérni, egy körbetartozási folyamat volt, évekig húzták a pereket, gyakorlatilag nem lehetett tiszta jogi viszonyokat teremteni, és gyakorlatilag tovább folytathatták ezt a fajta tevékenységüket. Nyilván emiatt alakult ki ez a fajta szabályozás. Megjegyzem egyébként, hogy egy komoly cégnek tényleg, ha egy bíróságtól jön átvételi elismervénnyel egy végzése, akkor azt azért illik az adminisztratív hibák köréből kizárni, bár én is láttam már ilyet; bocsánat a kitérőért. A másik része: Szakács képviselő úrral megbeszéltük, sajnos el kellett mennie, de azt a felvetést, hogy ezek kimondottan egyfajta szektorra, a közműszolgáltatásokra lennének kiélezve, ezt azért egy erős megjegyzésnek tartom. A másik: az is látszott a lezajlott vitában, hogy azért van egy erős törésvonal, bár választási koalíciók kialakulnak, hogy a közszolgáltatásoknak köztulajdonban kell lenniük, a vízkészleteknek nemzeti tulajdonban kell lenniük, vagy a 2010 előtti gyakorlat, amikor ezeket el akarták adni, és a balliberális pártok ennek élénk szószólói voltak. Ugyanakkor azt is látjuk, hogy elismerten arra vezetik vissza ezt a helyzetet, amit a közműszolgáltatások kapcsán felvetnek, hogy egy bizonyos rezsicsökkentési hullámon vagyunk túl, tehát a forprofit cégekből nonprofit cégek lettek, tehát sikerült gyakorlatilag nemzeti ellenőrzés, önkormányzati, állami ellenőrzés alá bevonni ezeket a gáz-, villany-, hulladék-, vízműszolgáltatókat, aminek köszönhetően a lakosságnál több száz milliárd forint maradt az eltelt évek folyamán, és ezt a fajta gyakorlatot sikerült is fenntartanunk, amit ’14 előtt sikerült még elindítanunk. Ez egy olyan eredmény, amelyről nem szabad lemondani. A különböző szektorokat terhelő elmaradások a beruházások, karbantartások terén, ha a vasúti szektort, a közlekedésit vagy bármelyiket megkérdezzük, ez gyakorlatilag egy rendszerváltási örökség tulajdonképpen, hiszen azóta sem sikerült ledolgoznunk a hátrányt arra a szintre, ahol
