Országgyűlési Napló - 2020. évi rendkívüli nyári ülésszak
2020. június 29. hétfő - 143. szám - Dr. Keresztes László Lóránt (LMP) – a miniszterelnöknek – „Ki vállalja a felelősséget Miniszterelnök úr?” címmel - ELNÖK: - ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: - ELNÖK: - DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP):
107 Azt gondolom, illetve tudja, miniszterelnök úr, hogy ezt az ön egykori minisztere, jelenlegi államtitkára, Fónagy János mondta - itt van államtitkár úr - 2006-ban. Ugye, tudjuk azt, hogy 2006 és 2009 között a balliberális kormányok egy egészen gyalázatos intézkedéssorozatot hajtottak végre a vasúti mellékvonalak ellen. Ez egy vasútromboló, vidékellenes politika volt, és akkor ellenzékből önök tiltakoztak, miniszterelnök úr, a leghangosabban, és ezt helyesen tették. Ugyanakkor ezt a gyalázatos hagyományt követik. Körülbelül egy hónapja hoztak egy olyan döntést, hogy 34 magyarországi vasúti mellékvonalat gyakorlatilag halálra, elsorvasztásra ítéltek. Emögött semmiféle racionális gazdasági vagy szakmai érv nincs, ez egyértelmű támadás a vidék ellen. De azt is el lehet mondani, hogy az is hazugság volt, hogy ez valamiféle átmeneti járványügyi intézkedés, hiszen véget ért a vészhelyzet, és ezt az intézkedést nem vonták vissza az illetékesek. És arról sincs szó, hogy a legrosszabb állapotú vasútvonalak esetében történt volna ilyen döntés, hiszen érintette az egyik legújabb építésű és a közelmúltban óriási közpénzekből, óriási összegekből korszerűsített és villamosított egyik vasútvonalat is ez a döntés. Eddig, ha jól számoltam, 40 önkormányzat tiltakozott, miniszterelnök úr, a döntés ellen; köztük kormánypárti polgármesterek, és volt olyan bátor fideszes képviselő, aki szintén a nyilvánosság előtt tiltakozott; sőt, a MÁV elnök-vezérigazgatója is kifejezte, hogy ezt a döntést felül kell vizsgálni. Kérdésem miniszterelnök úrhoz, hogy hajlandóak-e megállítani Palkovics miniszter úr és Mosóczi államtitkár úr tombolását-rombolását, és hajlandóak-e ezt az intézkedést visszavonni (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), és a mellékvonalak elsorvasztása helyett azok fejlesztésére forrásokat elkölteni. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.) ELNÖK: Öné a szó, miniszterelnök úr. ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Szeretném először is megnyugtatni, hogy olyan konstellációban áll föl ma a magyar politika, hogy a magyar vidéket önnek nem kell megvédenie, tekintettel arra, hogy elég sokan vagyunk Magyarországon, akik úgy gondoljuk, hogy éppen egy vidékbarát kormányzás zajlik Magyarországon több mint 10 éve. És a régi igazságtalanságokat, amiket a magyar vidék elszenvedett, és ezek nem voltak csekélyek, éppen most próbáljuk orvosolni, nem is haladunk ezzel rosszul. Ami a vasúthálózatot illeti, a helyzet a következő. Ma Magyarországon a vasúti közlekedés járványügyi menetrend szerint zajlik. Tehát szeretném, ha világos lenne: járványügyi menetrend van, és amíg a járványveszély fönnáll, ilyen menetrend szerint is fogunk közlekedni. Eközben elkészülnek az elemzések a járványügyi menetrend tapasztalatairól, és majd akkor, ha kell, majd akkor fogunk döntéseket hozni. Ezért nincs olyan döntés, amit visszavonhatnék. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK: Képviselő úr, parancsoljon! DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Azt szeretném kérdezni, hogy az ön stábjában van-e olyan szakember, aki azt mondja, hogy járványügyi helyzetben a pótlóbusz biztonságosabb lenne, mint a vasúti kocsi. Azt javaslom, hogy váljon meg ettől a szakembertől. Még egy gyors kérdésem lenne, miniszterelnök úr. Nem lehet azt mondani, hogy önöknek nincs forrásuk a vasúti mellékvonalak fejlesztésére. Önök csak az idei évben 80 milliárd forintot költenek el a Budapest-Belgrád vasútvonal fejlesztésére, a jövő évben 120 milliárdot. Egy gyors számítás