Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. március 24. kedd - 114. szám - A koronavírus elleni védekezésről szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - SZIJJÁRTÓ PÉTER külgazdasági és külügyminiszter:
939 Egyébként minden, a védekezéssel kapcsolatos intézkedést, ami elősegíti azt, hogy ezt a vírust visszaszorítsuk, a múltban is támogattuk, most is és a jövőben is támogatni fogjuk. Kérem, fontolják meg a javaslatainkat, és akkor fogjuk tudni támogatni ezt a törvényjavaslatot. Köszönöm szépen. (Nacsa Lőrinc: Itt a lehetőség! - Szórványos taps az ellenzéki pártok padsoraiból.) ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A vezérszónoki felszólalások végére értünk. Most van lehetőség arra, hogy Szijjártó Péter miniszter úrnak megadjam a szót a kormány nevében. Parancsoljon, miniszter úr, öné a szó. (16.10) SZIJJÁRTÓ PÉTER külgazdasági és külügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Egy világjárványról beszélünk; az összetett szónak az első részét húznám alá: világ. Tehát nem egy magyar, nem is egy európai, de egy globális kihívással állunk szemben. Ugyanakkor ezzel a globális kihívással szemben minden ország és minden nemzet maga védekezik, minden országnak és minden nemzetnek magának kell szembenéznie a kihívással, ebből fakadóan aztán nemzeti válaszokat kell adni, magyarul: nemzeti intézkedéseket kell hozni. Voltak különböző koordinációs kísérletek nemzetközi szinten, elsősorban az Európai Unió részéről, de ezek vagy el sem kezdődtek, vagy nem léptek bele az érdemi szakaszukba, vagy okafogyottá váltak, időszerűtlenné váltak, vagy teljesen korlátozott hatásfokkal működtek. Maradnak tehát, tisztelt képviselőtársaim, a nemzeti válaszok, és a hatékony nemzeti válaszokhoz olyan jogszabályokat kell alkotni, amelyek lehetővé teszik, hogy olyan intézkedések szülessenek, amelyek megvédik az adott ország polgárainak egészségét, illetve biztonságát. Minden nemzetnek meg kell tehát védenie magát, meg kell védeni az emberek életét és egészségét, meg kell védeni az egészségügyi rendszer működőképességét, meg kell védeni a gazdaság működőképességét, és biztosítani kell az emberek folyamatos ellátását. A tegnapi napon az Európai Unió külügyminiszterei - először a közös történelmünk során - nem személyesen, hanem videókonferencia keretében jöttünk össze, hát, pont úgy is sikerült, mint ahogyan azt vártuk, mármint technikailag, meg eredmény szempontjából is, de a lényeg az, hogy világossá vált, hogy teljesen közös kihívásokkal nézünk szembe, pontosabban: azonos típusú kihívásokkal néz szembe mindenki. Éppen ezért a határvédelmi intézkedésekről bebizonyosodott, hogy teljes mértékben legitimek, minden egyes európai ország teljes mértékben legitimen korlátozza a határán a forgalmat, egy kivétel van ez alól, mégpedig az áruk forgalma. Ugyanis ha az áruk forgalmát korlátozások közé szorítjuk, akkor gyakorlatilag veszélyeztetjük a polgárok, az emberek folyamatos ellátásának biztonságát, így tehát a tranzitforgalmat, a zavartalan és akadálymentes áruforgalmat fenn kell tartani. Ha erre nem vagyunk képesek, akkor a gazdaságok működőképességét is nagymértékben veszélyeztetjük, tekintettel arra, hogy a mai modern ipari termelés már nem a raktározásra épít, hanem az eszközök és alkatrészek folyamatos mozgására. Magyarország esetében, ha csak a szomszédos országokkal folytatott kereskedelmi forgalmat nézzük, akkor az egy esztendő alatt 43 milliárd eurót tesz ki, ez 15 000 milliárd forint, tehát ebből is világosan látszik, hogy a korlátozott áruforgalom micsoda károkat okozhat minden egyes európai országban. Tisztelt Képviselőtársaim! A védekezéshez és az ellátás biztonságához szükséges eszközök beszerzése, ha jól értettem, akkor itt a vezérszónoki körben is felmerült, Csárdi képviselőtársunk felhozta a Kínával folytatott kapcsolatainkat és ehhez képest a védekezéshez szükséges eszközök beszerzését. A tegnapi napon a külügyminiszterek tanácskozásán az is világossá vált, hogy mindenki Kínában áll sorba. (Dr. Varga-Damm Andrea közbeszól.) Tehát a németek, a franciák, a spanyolok, az olaszok, minden európai ország Kínában áll sorba. Mindez mit jelent? Hogy amikor a Kínával való kapcsolatunkat vitatják, amikor arról beszélnek a nyugat-európaiak, hogy Kínát kritizálni kell, amikor arról beszélnek, hogy a közép-európai országok