Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. március 16. hétfő - 112. szám - Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd) - az agrárminiszternek - „Fontosabb-e az oligarchák gazdagodása, mint a természet védelme?” címmel - ELNÖK: - KOCSIS-CAKE OLIVIO (Párbeszéd):
737 esetében, sok háziorvos esetében és a szociális szférában dolgozók esetében is valóban fokozott a terhelés, amiért nagyon nagy elismerés illeti őket. Azért is fontos az ő támogatásuk, hiszen ha látjuk más országokban a görbéjét, a lefolyását, a menetét ennek a fertőzésnek, akkor azt láthatjuk, hogy még sok feladat és kihívás állhat előttünk. Éppen ezért a legfontosabb a megelőzés, mindenkinek a személyes megelőzés, és az is, hogy ki-ki maga is, ha otthon marad, igyekszik a minimumra csökkenteni annak a veszélyét, hogy akár önmaga vagy a gyerekek megfertőzzék az idős embereket, és ahogy ön is mondta, ahol egy bentlakásos intézményben sokan élnek, ott pedig a vírus bejutásának a megakadályozása rendkívül fontos, hiszen sokkal súlyosabb következményei lehetnek, mint máshol. Ezért döntött úgy az operatív törzs és a tisztiorvos, hogy nemcsak a kórházakban, de a bentlakásos szociális intézményekben is elrendeli a látogatási tilalmat. Tehát senki nem mehet oda be, csak az ott lakók és az ott dolgozók, és nem is vesznek föl új ellátottat, hogy senki ne hozza be a fertőzéseket. A Nemzeti Népegészségügyi Központ 18 pontban összegyűjtötte azt az ajánlássorát, ami a szociális intézményben lakók számára is fontos és biztonságnövelő. Ebben nyilván benne vannak a személyi higiénére vonatkozó előírások, akár a gyakori szappanos kézmosás, akár más, a felületfertőtlenítéssel kapcsolatos különböző eljárások. Ezért is fontos, hogy az idei költségvetési törvényben már 40 milliárd forinttal magasabb összeg szerepel a szociális intézményi soron. Ha állami, egyházi és más önkormányzati intézményeket összesítek, ennyi az idei többletlehetőség. Ezért fontos a bejelentett 14 százalékos béremelés (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), és ezért fontos, hogy a tisztiorvosi ajánlás pontosan tartalmazza, hogy milyen esetben milyen lépéseket kell megtenni. Köszönöm szépen. Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd) - az agrárminiszternek - „Fontosabb-e az oligarchák gazdagodása, mint a természet védelme?” címmel ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Kocsis-Cake Olivio képviselő úr, a Párbeszéd képviselője, kérdést kíván feltenni az agrárminiszternek: „Fontosabb-e az oligarchák gazdagodása, mint a természet védelme?” címmel. Kocsis-Cake Olivio urat illeti a szó. Parancsoljon! KOCSIS-CAKE OLIVIO (Párbeszéd): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tiszakóródon egy árapasztó tárolót építenek, amit Mészáros Lőrinc cége nyert meg. Ha Mészáros Lőrincről van szó, és fejlesztéseiről van szó, akkor az komoly aggodalommal tölt el minket. Láthatjuk, hogy mit csinál a Balatonnál, amikor luxusapartmanokat, luxusszállodákat, luxuskempingeket épít, akkor ott nádirtás van, fakivágás van, és a zöldfelületek csökkentése történik. Láthattuk Mészáros Lőrinc cégeit is, hogy hogyan viszonyulnak a környezetvédelemhez. A Mátrai Erőműnél a Viresol Kft. tavaly nyáron teleszennyezte a Tarna és a Bene patakot, a halak is kipusztultak, majd ősszel szúrós szagú gázt engedett ki a levegőbe, ami több településen is rosszullétet, betegséget okozott, s erre kapott egy nagyon kemény, 5 millió forintos bírságot. Most Tiszakóródnál épít árapasztó tárolót. Ez idáig még rendben is lenne, bár fura, hogy mindig mindent Mészáros Lőrinc cége nyer, az is fura, hogy a becsült 20 milliárd helyett 26 milliárdból építheti, de ennek ellenére Mészáros úr még több profitot akar, ezért a számos környező bánya helyett ott kíván bányát nyitni, közvetlenül a természetvédelmi terület mellett. Tisztelt államtitkár úr, vagy aki majd válaszol, itt található a túri bukó, más néven szatmári Niagara, ahogy a helyiek nevezik. Ez egy közkedvelt kikapcsolódási hely. A bányát pár száz méterre